Showing 1150 results

Archival description
Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Print preview View:

Vegyes iratok

A vegyes iratok közt találhatók többek között könyvtári utasítások, a könyvtár épületének építésére vonatkozó iratok, terv- és alaprajzok, a könyvtár 1992 és 1995 közti rekonstrukciójának iratai, Németh G. Béla személyes iratai és jegyzetei, a kézirattár és a szakolvasó iratai és a Karközi Könyvtári Bizottság iratai.

Pénzügyi iratok

A gazdasági ügyek között költségvetések, a premizálások között pedig az oktatók és a dolgozók jutalmazását előkészítő javaslatok, minősítések és előterjesztések találhatók. Ebben az állagban található a dékáni számadáskönyv is 1930 és 1953 közti időszakból.

Doktori disszertációk

A "tudorságra" törekvő hallgatónak a sikeres doktori szigorlatot követően dissertatio inauguralis elkészítésével, majd megvédésével kellett bizonyítania tudományos talentumát. Az előírás szerint "maga által szabadon választott vagy esetleg a szigorlati bizottság által megjelölt tárgyból felavatási értekezést (dissertatio inauguralist) kell írásban kidolgoznia negyedrét alakban fűzve, címekre meg fejezetekre osztva, lapszámozva, és az illető lapokon a használt irodalmi művek és források idézésével ellátva". A disszertációt két szaktanár bírálta, s ha ezt elfogadták, akkor a dékán a jelöltet a rektorhoz terjesztette fel az avatásra. Ellenkező esetben új disszertáció készítésére utasították a kérelmezőt. Az értekezés akkor volt elfogadható, "ha az mind béltartalmára, mind kidolgozására nézve beható tanulmányok eredményének mutatkozik, s az állam hivatalos nyelvének bírását igazolja". Az állagban található anyagok kisebb része az értekezések mutatóiból, nagy része a kari könyvtártól átvett, sajnos ott már selejtezett és válogatott eredeti disszertáció-gyűjteményből áll.

Untitled

Vegyes iratok

Az állagban találhatók többek között a Magyar Gyógypedagógusok Egyesületének iratai, a Segítő szakemberek képzése alapítvány iratai, a könyvtár iratanyaga, a Gyógypedagógiai Intézetek Országos szaktanácsa, a Hallgatói Önkormányzat és a Főigazgatói Konferencia iratai. Különböző szabályzatok és statisztikák is megtalálhatók itt.

Untitled

Rektori konferencia

Az oktatásra vonatkozó 1985. évi I. törvény értelmében 1987-ben kezdődött meg a rektori konferenciák és országos egyetemi fórumok szervezése. A fórum megalakítására vonatkozó javaslatot, - minisztériumi felkérésre – Fülöp József az ELTE rektora dolgozta ki. Céljául a felsőoktatást érintő oktatási-, kutatási,- nevelési,- politikai- és fejlesztési kérdések megvitatását és közös álláspont kialakítását tűzték ki. Részt kívántak venni a döntés előkészítésben, összehangolva érdekképviseleti tevékenységüket. Ezen célok megvalósítását a résztvevő intézmények rektorainak tanácskozása során (Rektori Konferencia), illetve egyetemi fórumok tartásával kívánták elérni. Az alapításban a tudományegyetemeken kívül a műszaki-, az orvosi- és az agráregyetemek is részt vettek. A konferencia, s ezzel együtt az országos egyetemi fórum elnökévé is Fülöp Józsefet választották. Az állagban a fórum létrejöttére vonatkozó dokumentumok, előkészítő anyagok, állásfoglalások, hozzászólások, emlékeztetők, valamint a Konferencia külföldi társintézményeivel való kapcsolatokra vonatkozó iratok találhatók.

Results 1091 to 1100 of 1150