- HU ELTEL XV.050.f
- Állag
- 1930-1989
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga

Szabályzatok, szabálygyűjtemények
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az MSZMP egyetemi szervezetének iratai
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A fond jórészt az egyik bölcsészkari alapszervezet anyagából áll. Bár az 1959 és 1962 közötti időszakról fennmaradt néhány egyetemi pártbizottsági határozat, az iratanyag a hetvenes évek közepétől tekinthető folyamatosnak. A dokumentumok között nem csak az MSZMP-re, hanem a KISZ működésére, és elszórtan a szakszervezetre vonatkozó iratok is találhatók. Külön állagban helyeztük el a pénzügyi nyilvántartásokat, melyek jórészt a tagdíjfizetésekből állnak. 1980-ban ugyan szabályozták a párt iratkezelését, ám ezt esetünkben nem tartották be, emiatt az iratokat évrendbe raktuk, kutatásuk egyenkénti átnézéssel lehetséges.
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az állagban Pais Dezső különböző - pontosan nem meghatározható - időszakból származó jegyzeteit, céduláit, vázlatait stb. helyeztük el. Az állag - természeténél fogva - csak egyenkénti átnézéssel kutatható.
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az állag zsebnaptárakat, tankönyveket, újságcikkeket és vegyes nyomtatványokat tartalmaz.