3687 találat látható

Levéltári leírások
Nyomtatási előnézet Megtekintés:

5 eredmények digitális objektummal/tartalommal Digitális objektummal rendelkező találatok

Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék

A tanszék iratai 1964-től folyamatosan megvannak, s a segédkönyvek is fennmaradtak, a fondnak ez az állaga jól kutatható. Az ezt megelőző időszakból csak iktatás nélküli iratok maradtak ránk, ezek a b. állagban nyertek elhelyezést, ahol munkatervek, kari tanácsülési jegyzőkönyvek, oktatási tematikák, a jegyzetügyekre és a nemzetközi kapcsolatokra vonatkozó iratok is megtalálhatók. Az állag egyenkénti átnézéssel kutatható.

ELTE Magyar Állam- és Jogtörténeti Tanszék

Magyar Agrártudományi Egyetem Állatorvostudományi Kara

Az Agrártudományi Egyetem 1945-ben alakult meg. Szerkezete a József Nádor Egyeteméhez hasonlóan összetett volt. Mezőgazdaságtudományi kara négy osztályból állt: a budapestiből, a debreceniből, a keszthelyiből és a mosonmagyaróváriból. Ezek 1949-ben átmenetileg megszűntek, majd önálló intézményekként születtek újjá. A továbbiakban önálló karként működött a korábbi állatorvostudományi, valamint a kert- és szőlősgazdaságtudományi részleg. Az erdőgazdaságtudomány jogilag az 1946/1947-es tanévtől tartozott az egyetemhez, ám valójában nem valósult meg az átszervezés, hiszen 1949-ig létezett a műegyetem Bánya-, Kohó- és Erdőmérnöki Kara, így a soproniak időleges kapcsolódása csak 1950 és 1952 között lehetett érvényben.
1951-től már hét kara volt az Agrártudományi Egyetemnek: agronómiai, állattenyésztési, agrár-közgazdasági, gépesítési, állatorvostudományi, erdőgazdaságtudományi, valamint kert- és szőlőgazdaságtudományi. A hatalmas szervezetből 1952 és 1954 között vált ki az utolsó négy kar, majd önállósultak. Az állatorvostudományi kar az 1952/1953-as tanévet még az agráregyetemen belül kezdte meg, de októberben önálló főiskolává alakult.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 47.]

1641-1650 találat a 3687 találat közül