Alapítvány "azon célból, hogy a kísérleteken alapuló észlelés tudományos módszereinek beható elsajátítására buzdításul szolgáljon."
Margó Tivadar alapítványa "bölcsészettudorrá való avattatásom félszázados évfordulójára."
1945 előtt intézményünk egyszerre mindössze 12 hallgatót tudott szerény felszereltségű internátusban elszállásolni. Ez akkoriban az évfolyamok alacsony létszáma miatt még nem okozott gondot. A második világháború után azonban alapvető változások történtek: újjá kellett építeni az ország gazdaságát, s a hatalmat 1948-ban magához ragadó kommunista kormányzat – szolgaian lemásolva a Szovjetunió példáját – igyekezett nagyüzemivé átszervezni a mezőgazdaságot, állami gazdaságok és termelőszövetkezetek kialakításával. Mindehhez egyre több szakemberre, nem utolsósorban állatorvosra volt szükség.
Növekedett a hallgatók száma, így mind égetőbb lett az elegendő szálláshely hiánya. Az alma mater eleinte két diákotthont tartott fenn: a VII. kerületi Garay utca 5. és a VIII. kerületi Mária utca 20. szám alatt. Ezekben az épületekben már 370 hallgató lelhetett átmeneti otthonára, bár lakhatásuk minőségén továbbra is volt mit javítani. Az egyetem 1971-ben kezdte meg egy négyemeletes ingatlan építését a XIV. kerületi Mogyoródi úton. Az alapozásban a növendékek is segítettek. Kovács Ferenc (1921–2015) rektor 1973 szeptemberében adhatta át a diákságnak a Marek Józsefről (1868–1952) elnevezett, fürdőszobás lakrészekre osztott kollégiumot.
Az 1972 előtti korszakok kutatóinak az 1–6. fondokat ajánljuk.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 106.; 110–111.]]
Marcali Dénes szlavón bán Szobocsinai Lack fia Miklós perét Kochennya-i János fia János és László fia István ellen elhalasztja július 3-ra.
Mály Nándor (1892–1973) főtörzsállatorvos volt.
Mály NándorMajláth György országbíró alapítványa a Budapesti Magyar Királyi Tudományegyetem 100. éves fennállása alkalmából.