A mindössze egy kötetet tartalmazó állag a levéltár egyik legértékesebb, jellegzetes darabja. Az Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltára adta át nekünk, hiszen eredete, keletkezése szerint ide tartozik. Az anyag az egyetemi tanszéki irattárak egyik korai példája. Tolnay Sándor (1747–1818), a tanszék első professzora fontosnak tartotta, hogy birtokában legyen a rájuk vonatkozó rendeletek, leiratok, egyetemi jegyzőkönyvek és szerződések egy-egy példánya. Az így összegyűjtött iratsorozat jelentős emléke intézményünk kezdeti történetének. Az iratok néhány darabját más állagokban vagy éppen a Magyar Országos Levéltárban is megtalálhatjuk. Nem mindegyik számít tehát egyedi forrásnak, mégis a kötet egésze értékes történeti darabja a magyar állatorvosképzésnek. Kisrészt német, nagyrészt latin nyelvű.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 34.]

A fond iratai között számos táblázatos állategészségügyi kimutatást találunk a 18. század végéről és a 19. század első feléből. Sokukhoz kiegészítő jelentés is tartozik. A táblázatok egy-egy helység, járás vagy megye állategészségügyének adatait tartalmazzák, többek között a betegségek elnevezését, illetve a gyógyult és elhullott állatok számát.
A táblázatokat időrendben helyeztük el a dobozokban, a keltezés nélkülieket pedig az állag végéhez csatoltuk.
A jelentések többnyire latin, kisrészt magyar nyelvűek. Az anyagot szálankénti átnézéssel kutathatjuk.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 33–34.]

A fondban nem különítettük el időben a hallgatók anyakönyveit, névsorait, személyi nyilvántartásait. Az állagok sem korszakok, hanem a nyilvántartás fajtái szerint tagolódnak. Ebben a felosztásban könnyebben kutathatjuk az iratokat.
A fond anyagának 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható

A legkorábbi évekből csupán néhány kézzel írt hallgatói jegyzék maradt fenn. A Semmelweis Egyetem levéltárában azonban hiánytalan sorozatot találhatunk az 1842 előtti névsorokból, így ennek a korszaknak az állatorvosi hallgatóit ott érdemes keresni. Az 1842 utáni latin, később magyar nyelvű előnyomott táblázatokat a felvételi és beiratkozási adatokról már mi őrizzük. Ezekből megtudhatjuk a hallgatók nevét, korát, vallását, születési helyét, anyja nevét, előző tanulmányainak helyét, sőt még szálláshelyüket is. Az 1851 előtti években a felvételi nyilvántartások egyben osztályozási könyvek is voltak, így belőlük tájékozódhatunk a hallgatók tanulmányi eredményeiről. Az intézmény még az abszolutizmus korában is magyarul vezette az iratokat. Ennek az állagnak és a következőnek az 1874 és 1890 közötti dokumentumai némileg átfedik egymást, ugyanakkor a névsorok csupán a felvételről és a beiratkozásról tájékoztatnak, míg a főiskolai anyakönyvek részletesebbek.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 65–66.]

Az állagot eredeti, pergamenből vagy papírból készült, jórészt függőpecsétes, régi típusú oklevelekből állítottuk össze. Többségüket természetesen állatorvosok kapták, de akad néhány kivétel.

Zlamál Vilmos (1803–1886) állatorvos és egyetemi tanár. Morvaországból származott. Kremsierben és Bécsben végzett orvosi tanulmányai után katonaorvosként dolgozott. 1835-ben felettesei a katonai Határőrvidékre küldték, s rábízták az ottani állategészségügy irányítását. Az itt szerzett érdemeiért cserébe 1838-ban Zlamál megkapta a regni veterinarius (országos állatorvos) címet. 1843-tól tanított állatorvostant a pesti egyetem orvosi karának Állatgyógyászati Tanszékén, idővel pedig annak vezetője lett. Ezekben az években tanult meg igazán magyarul. A szabadságharc alatt nemzetőri századot alakított tanítványaiból, ezért később az osztrák hatóságok eltiltották katedrájától. Szakértelmének nélkülözhetetlenségét bizonyítja, hogy a szilencium mindössze két évig tartott. Zlamál 1856-tól 1881-es nyugdíjba vonulásáig tanított állatjárványtant, belgyógyászatot és járványtant. Szerteágazó tudományos tevékenységéből kiemelkednek a keleti marhavész tanulmányozásával elért eredményei.
[Zlamál Vilmos | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár (arcanum.com), letöltés 2022. dec. 5.]

Az állatgyógyintézetben 1851-től sorszámosan iktatták az iratokat, a számozást minden naptári évben elölről kezdték. 1860 őszéig az iratok többsége német nyelvű, ám ezután – az Októberi Diploma kiadásával bekövetkező politikai változások miatt – ismét a magyar lett a hivatalos nyelv. Az iratsorozat az 1870-es évek végéig csaknem ép, ám az 1880-as évek második felének iratanyagát komoly károk érték, így ebből az időből csak töredékek maradtak ránk.
Az alábbiakban közöljük az egyes raktári egységek iratsorozatának első és utolsó iktatószámát. Sajnos a korabeli iktatókönyvek és indexek nem maradtak fenn, így a darabszintű átnézést ajánlhatjuk a kutatóknak.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 36–38.]

A 1787 és 1850 közötti állatorvosi hallgatók tanulmányi eredményeit rögzítő iratokat, az orvostanhallgatók osztályozási könyveit (libri classificationum) a Semmelweis Egyetem levéltárában találhatjuk. A kötetekben elkülönülnek a magyar és a német nemzetiségű tanulmányi eredményei a személyi adatokkal együtt. Az 1845 utáni adatok egy részét a mi 66/a. állagunk dokumentumai is tartalmazzák.
Az állatorvosi szigorlatok rendje többször változott másfél évszázad alatt. A könyveket a szigorlatok szerint csoportosítottuk, a csoportokon belül pedig időrendet alakítottunk ki. Ismertetésünkben is ezt a rendszert követjük, megadva a szigorlati tárgyakat és a kötetek időhatárait.

Régi rendszerű szigorlati jegyzőkönyvek:

1851 után a szigorlatok osztályozási naplói és jegyzőkönyvei már önálló sorozatban maradtak fenn. Az 1860 előttiek a hallgatók nevét és a három részből álló vizsga (elméleti, gyógyászati, sebészeti), valamint az írásbeli munka eredményét tartalmazzák. Az 1851 és 1860 közöttiek némelyike német, a későbbiek kizárólag magyar nyelvűek. Az 1855 és 1860 közötti vizsgakönyvek elvesztek. Az 1860 utáni iratokból a hallgatók koráról, vallásáról, születési helyéről, valamint az első és a második szigorlat eredményéről tájékozódhatunk, tantárgyankénti bontásban.

Új rendszerű szigorlati jegyzőkönyvek:

Miután bevezette az előszigorlatot 1890-ben, intézményünk ennek és az első szigorlatnak az osztályzatait ugyanazon jegyzőkönyvekben rögzítette. A gyakorlat mindössze az 1894/1895. tanévig volt érvényben, mivel ekkortól valamennyi szigorlatról külön jegyzőkönyv készült.

Előszigorlati jegyzőkönyvek:

1890-től az akadémia szigorlatonként új nyilvántartásokat vezetett. A kötetek a hallgató nevét, érdemjegyeit és szigorlatának idejét tartalmazzák. Az előszigorlat tárgyai 1890 után a növénytan, a természettan, a vegytan és a patkolástan voltak. Az 1900 és 1918 közötti évek jegyzőkönyvei nem maradtak fenn. 1918-ban alapvizsgára módosult a diákok első nagy próbatételének elnevezése, tárgyösszetétele pedig állattanra, növénytanra, orvosi fizikára és kémiára változott. 1948-tól már az általános állattan, a növénytan, az orvosi fizika és az orvosi kémia ismereteit kérték számon a vizsgáztatók.

Első szigorlat jegyzőkönyvei:

Az első szigorlat tárgyai a leíró és tájbonctan, az élet- és szövettan, valamint a gyógyszertan voltak. 1900 után a sor az általános kórtannal és a parazitológiával gyarapodott. Az 1921 és 1932 közötti évek jegyzőkönyvei hiányoznak. A harmincas évektől anatómia és fejlődéstanból, élettanból, szövettanból, valamint gyógyszertan és méregtanból kellett számot adniuk a hallgatóknak. 1949-től előbb a mezőgazdasági enciklopédia, majd a politikai gazdaságtan került a tárgyak közé.

Második szigorlat jegyzőkönyvei:

A második szigorlat anyagába a kórbonctan, a belgyógyászat, a sebészet és az állattenyésztés tartozott. A legkorábbi jegyzőkönyvek elkallódtak. 1920 után a hallgatóknak patkolástanból, hússzemléből, tejhigiénéből, állattenyésztésből, továbbá kórbonctanból és kórszövettanból kellett számot adniuk.

Második szigorlat jegyzőkönyvei:

A második szigorlat anyagába a kórbonctan, a belgyógyászat, a sebészet és az állattenyésztés tartozott. A legkorábbi jegyzőkönyvek elkallódtak. 1920 után a hallgatóknak patkolástanból, hússzemléből, tejhigiénéből, állattenyésztésből, továbbá kórbonctanból és kórszövettanból kellett számot adniuk.

Az állag 1920 után keletkezett részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 73–76.]

Akárcsak az előző, úgy ez a fond sem követi a hazai állatorvosképzés történetét, hanem egységesen tartalmazza a különféle típusú tanulmányi nyilvántartásokat. Az állagok ezek szerint a típusok szerint tagolódnak.
A fond anyagának 1920 után keletkezett részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.