A tanulmányi ügyek nyilvántartása a Quaesturán történt. Itt állítottak ki minden igazoló iratot, intézték a félévbeszámítást, átiratkozást, indexek egyeztetését, dékáni végzések bevezetését. Az állagban leckekönyv másolatok és a tanárokra jutó tandíjjárulékokról készített kimutatások, illetve iktatott iratok találhatók. A töredékesen fennmaradt iratokhoz nincsenek segédkönyvek. Az anyag darabonkénti átnézéssel kutatható.
Tartalmazza a Gazdasági Igazgatóság iktatott iratait, továbbá az Gazdasági Igazgatósággal együtt működő bizottságok jegyzőkönyveit.
Ohne TitelAz állag az 1931/32. tanévtől tartalmazza a Diákjóléti Iroda iktatott iratait, melyek közül az 1932/33, 1936/37, 1943/44-es tanévekben keletkezettek hiányzanak. 1944 után a Diákjóléti Bizottság néhány jegyzőkönyve maradt csak ránk.
A Dékáni Hivatal szervezetétől némiképpen függetlenül, 1962-ben hívták életre a Dékáni Titkárságot. A Titkárság a dékán közvetlen adminisztratív kiszolgálására alakult.
Ohne TitelAz egyes köteteknél a tanévek mellett a római számok (I, II, III.) az első, második, harmadik alapvizsgára utalnak, a betűk (A, B) az első vagy második vizsgabizottságra.