Az iratok döntő többsége iktatás nélküli, egyenkénti átnézéssel kutatható.
Az állag 3 sorozatból áll. A kari tanácsülési jegyzőkönyvek közül a kezdeti évekből csak kettő maradt ránk. A sorozat az 1958/59-es tanévtől folyamatos. A hetvenes évek elején néhány kötethez mutató is készült.
A tanácsülések 1988-2000 közötti üléseiről kazettás hangfelvételek is készültek.
A Kari vezetői ülések sorozatban elsősorban a Dékáni Tanács ülései találhatók meg.
A Dékáni Hivatal funkcióit két szerv vette át. A Tanulmányi Osztály a tanulmányi ügyek intézését végzi, iratanyaga csekély forrásértékű. A Dékáni Titkárság a legfontosabb, elvi jelentőségű ügyeket intézi. Az iratok évenként, sorszámosan iktatottak. Az anyag mutatókötetei az első két évből (1971, 1972) hiányzanak.
UntitledA 60-as évek elejéig a tanszékeken folyó tudományos kutatásokat a Magyar Tudományos Akadémia irányította, az anyagi fedezetet is különböző célhitelek útján ő biztosította. A tanszéki kutatások fontosságának elismerése után a tanszékek nagy részén a Művelődésügyi Minisztérium vette át a kutatás anyagi támogatását, amelybe jelentős műszerberuházások is belefértek. Emellett az MTA továbbra is támogatott különböző tanszékeket, ahol akadémiai kutatócsoportokat szervezett. Az állagban a tanszékek kutatási tervei, pályázatai, valamint beszámoló jelentései találhatók, emellett a Kari Tudományos Bizottság jegyzőkönyveinek néhány darabja is megtalálható. Az anyag darabonkénti átnézéssel kutatható.
UntitledA nappali tagozat törzskönyveihez nem készült mutató, az anyakönyvezés évenkénti bontásban szakokon és szakpárokon belül betűrendes sorrendben történt.
UntitledA vegyes iratok között statisztikák, jelentések, kimutatások, fegyelmi jegyzőkönyvek találhatók. Egyénkénti átnézéssel kutatható.
UntitledA Tanárvizsgáló Bizottság iratai a 20. század elejéig töredékesen, ezt követően az 1930-as évekig hiányosan maradtak fenn, az 1940-es évektől viszonylag teljes sorozatot alkotnak. A kutatást segítő iktatókönyvek 1870-től a Bizottság megszűnéséig (1949) hiánytalanok.
Az állagban az elnöki és kézikönyvtár állományáról, különféle felszerelési tárgyakról vezetett leltárkönyvek és a pénzügyi nyilvántartások kaptak helyet.