4100 Treffer anzeigen

Archivische Beschreibung
6 Treffer mit digitalen Objekten Treffer mit digitalen Objekten anzeigen
Az Igazgatói Hivatal iratai

A korszak iratanyaga igen hézagos, leginkább az 1920 és 1933 közötti. Ekkoriban az iratokat már előnyomott kísérőlapokon fogalmazták, s az ügyiratokat is abban tartották. Az iktatás a korszerű, alapszámos rendszerű volt, mégsem állíthattuk helyre az eredeti irattári rendet az anyag csekély mennyisége és az iktatókönyvek hiánya miatt, vagyis kénytelenek voltunk egyszerű számsorrendet kialakítani. A kevés nem iktatott vagy szám nélküli dokumentumot külön helyeztük el az egyes naptári évek végén. A kutatás csak szálankénti átnézéssel lehetséges. A korszakból jelentős mennyiségű miniszteriális anyagot őriz a Magyar Országos Levéltár, így azzal együtt kellő pontossággal tárhatjuk fel az intézet korabeli történetét.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 40–42.]

Intézményünk nem nyitott új kötetet 1934-ben, hanem a korábbi főiskolai tanácsülési jegyzőkönyvekhez fűzte az új osztályülési feljegyzéseket. Az 1940. május 22. utáni iratok elvesztek. A kutató a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem levéltárában is tájékozódhat a korszakról.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 43–44.]

Mindössze egy tanév jegyzőkönyvei maradtak fenn a Mezőgazdasági Osztály üléseiről.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 44.]

Doktori ügyek iratai

Bár a doktori disszertációkat ugyanúgy iktatta, mint a korszak többi iratát, a hozzájuk kapcsolt kéziratokat és bírálatokat a Dékáni Hivatal külön kezelte. A dokumentumok a doktoranduszok és doktorrá avatásuk információit is tartalmazzák. 1951-ben szűnt meg a doktori cím használata, így az avatások és a vizsgáztatások is befejeződtek. Az iratokat a doktorálás naptári éve szerint helyeztük el a dobozokban. Az anyagot egyenkénti átnézéssel kutathatjuk.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 50–51.]