A levéltár működése során keletkezett iratanyag az első évekből nagyon töredékesen maradt meg. Az 1956 és 1968 közötti évekből néhány iratot a Rektori Hivatal aktái közül válogattuk ki, s helyeztük el ide. Erről külön nyilvántartás készült. Pontos iratkezelésre és segédkönyvek vezetésére csak 1971 után került sor. Ettől kezdve az iratanyag az iktató- és mutatókönyvek segítségével jól kutatható. A szervnyilvántartó lapokat és a kutatószolgálat nyilvántartását külön állagokban őrizzük.
A fond három szervezet iratait tartalmazza: Budapesti Egyetemi Atlétikai Club (BEAC) iratai, a Bölcsészkari Haladás SE iratai és a Magyar Főiskolai Sportszövetség iratai. A BEAC iratai 1912-1935, illetve 2001-2006 között keletkeztek. A 20. századi iratok főleg a Rektori Hivataltól átvett serleg adományozásokról szólnak, a 21. századi iratok pedig a Rektori Hivatalban keletkezett, BEAC-al kapcsolatos szerződések másolatai. A fond második része a Bölcsészkari Haladás SE iratai. Az állag gazdasági iratokat tartalmaz, elsősorban költségvetéseket. A harmadik állagban a Magyar Főiskolai Sportszövetség iratai vannak. A szövetség 1916-1929 közti iratai legfőképp az egyetemek és főiskolák kötelező testnevelés óráinak bevezetésével kapcsolatosak.
A sorozatban a Mednyánszky családra vonatkozó iratok, Szarvas Gábor iratai, Zihaly Lajos iratai, gyászjelentések és az 1896. évi millenniumi kiállítás alkalmából a kollégiumban elszállásolt tanárok bejelentőlapjai találhatók.
Az állagban találhatók a Collegium alapítására vonatkozó iratok, a Collegium vendégkönyvei, valamint a Collegium történetére és adatszolgáltatására vonatkozó iratok.
A gimnázium iratai már az alapítástól kezdve viszonylag hiánytalanul, iktatási rendben maradtak ránk. A kutatást iktató- és mutatókönyvek segítik. A fondban a gimnázium alapítását megelőzően működő Papnövelde, Cukor és Prohászka Ottokár utcai iskolák törzskönyvei is megtalálhatóak 1913-tól. Ezen iskolák korábbi anyakönyvei Budapest Főváros Levéltárában találhatóak.
Miklós bán átírja IV. László király oklevelét, amelyben Pósa comest és testvérét, Gueche mestert és népeiket kiveszi a kőrösi ispán joghatósága alól, és a szlavón bán hatósága alá helyezi.