A jegyzőkönyvek 1889-től hiánytalan sorozatként maradtak meg. A jegyzőkönyveket tanévenként vezették, 1908-ig kézzel, 1908-tól géppel írták. A Magyar Tanácsköztársaság időszakában, 1919-ben a kari ülések szerepét a Bölcsészkari Bizottság vette át.

A Kari Tanács a kar legjelentősebb döntéshozó testülete. Tagjai az egyes tanszékek és a kar vezetői, időről-időre a társadalmi szervezetek, egyesületek képviselői, később a hallgatóság képviselői voltak. A Kari Tanács üléseit korszakoktól függően különböző időközökben tartotta. Két-három hét, esetleg egy hónap telt el két ülés között, a szükséghez képest azonban gyakrabban is összehívta a dékán a tanács tagjait. Az ülések rendes és rendkívüli ülésekre oszlanak, alkalmanként az Egyetemi Tanács közös ülést tartott a Kari Tanáccsal. Az Országos Levéltárban 1956-ban bekövetkezett tűzvészben a beszállított jegyzőkönyvi anyag tekintélyes része megsemmisült. A század elején (pontosabban 1935-ben, amikor Eckhart Ferenc kitűnő kartörténeti művét megjelentette) még 1760-ig visszamenőleg a kutatók rendelkezésére állottak a kar tanácsának jegyzőkönyvei és iratai. Jelenleg az első jegyzőkönyv, mely a levéltár birtokában van, 1900-ból származik. A jegyzőkönyvek sorozata az 1982-ig hiánytalan.
A jegyzőkönyveket tanévenként kötötték egybe. Az ötvenes évek közepétől 1962-ig, illetve 1988-tól a jegyzőkönyvek kötetlen állapotban, dobozban vannak. A kötetekhez mutató nem készült, egyenkénti átnézéssel kutathatók. Az 1905/06-os tanévtől azonban az 1944/45-ös tanévig fennmaradtak a tanácsülési ún. "nyilvántartási naplói".
A jegyzőkönyvek értékét növeli, hogy a felszabadulás előtti időkből szórványosan maradtak csak ránk iratok: a kari tanács üléseiről készített feljegyzések az egyetlen teljes forrásanyag a kar működéséről.

A Mensa Academica Egyesület támogatására létrehozott alapítvány.

Iktatott iratok (vizsgálati felkérések, levelezés, vizsgálati jegyzőkönyvek és szakvélemények) csak 1914-től maradtak fenn. Az 1920 és 1935 közötti iratsorozat teljes, sőt az 1923 utáni iktatókönyvek is előkerültek. 1936-ban megszűnt az iktatás.
A második világháború utáni anyag csekély, az 1956. évi pedig hiányzik. Kevés az irat az intézet 1949 és 1959 közötti nemzetközi levelezéséről és kapcsolatairól.
A dokumentumok többségét csak egyenkénti átnézéssel, az 1924 és 1935 közöttieket iktatókönyvek segítségével kutathatjuk.
Az állag anyagának 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 91–94.]

1944 második felében a keleti front egyre közelebb került az országhoz, majd a fővároshoz. Bár a háború korábban sem segítette intézményünk működését, az immáron hazánk területén is zajló hadműveletek egyenesen ellehetetlenítették azt. Súlyos károk keletkeztek a campus épületeiben, a hallgatók közül pedig oly sokaknak kellett bevonulniuk, hogy oktatásuk idővel abbamaradt.
Hogy mégse szűnjön meg teljesen az állatorvosképzés, ősszel a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium úgy határozott, hogy a harmad- és negyedéves hallgatókat Bécsbe telepíti, s ott rövidített tanfolyamra íratja be őket. A tanári kar ugyan ellenezte az intézkedést, de véleményének kifejezésén túl egyebet nem tehetett. A bécsi tanfolyam 1944. december 14-től 1945. március végéig tartott. Négy katonai behívóval berendelt tanár: Csukás Zoltán (1900–1957), Hetzel Henrik (1875–1949), Kovács Gyula (1899–1987) és Sályi Gyula (1903–1982) oktatott 139 hallgatót. A háború után a kar csak akkor volt hajlandó elismerni ezeknek a hallgatóknak a féléveit, ha megismételték vizsgáikat.
1944 novemberében alakult meg az egyetemi Táncsics Mihály zászlóalj. Azokat a diákokat tömörítette, akik megtagadták az engedelmességet a megszálló német uralomnak és a nyilas hatalomnak. A szervezetbe állatorvostan-hallgatók is beléptek.
[forrás: 200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 99.]