Showing 166 results

Archivistische beschrijving
Állatorvostudományi Egyetem Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum
Print preview View:

Wellmann Oszkár (1876-1943) iratai

Wellmann Oszkár (1876–1943) az állattenyésztést kutatta és tanította. Monostori Károly (1852–1917) nyugdíjba vonulása után vette át az Állattenyésztési Tanszék vezetését 1908-ban. Felfedezéseit, kutatási eredményeit nemcsak hazai, hanem külföldi fórumokon is előadta. Kidolgozta a szarvasmarhák törzskönyvezésének tudományos és gyakorlati tapasztalatokkal megalapozott módszertanát. Hutӱra Ferenc (1860–1934) után ő töltötte be a főiskola rektori tisztségét 1931 és 1933 között. Súlyos betegség okozta hirtelen bekövetkező halálát.

Zonder titel

Karasszon Dénes iratai

Karasszon Dénes (1925–2014) állatorvost, neuropatológiai kutatásai mellett, már pályája elején érdekelte az állatorvostörténet. 1966-ban részt vett a Magyar Orvostörténelmi Társaság alapításában, majd annak főtitkári, alelnöki és elnöki tisztségét is betöltötte. Foglalkozott az állatorvosi felsőoktatás történetével, a magyar állatorvosok és immunológusok munkásságával, valamint az állatorvoslás kultúrtörténetével. Néhány írása külföldön is megjelent.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Zonder titel

Kasza Lajos iratai

Kasza Lajos (1920–?) állatorvos. Az 1956-os forradalom elbukása után távozott az országból. Vírus- és rákkutatással foglalkozott az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Zonder titel

Mészáros M. János iratai

Mészáros M. János (1929–2009) állatorvos. Kórbonctant és kórszövettant oktatott intézményünkben. A sertések pneumo-paratyphusát, a sertéspestist, a tehenek tőgygyulladását és az állatkerti állatok betegségeit tanulmányozta. A Vetési Ferenccel közösen írt A háziállatok diagnosztikai boncolása című egyetemi jegyzete, majd tankönyve az állatorvosképzés egyik alapműve. Numizmatikával és állatorvostörténettel is foglalkozott.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Zonder titel

Kovács Jenő iratai

Kováts Jenő (1921–2010) életének jelentős részében állatorvosként dolgozott, leginkább Zala és Tolna megyében. Bár korábban is foglalkozott oktatással, az állatorvosképzésbe nyugdíjas éveiben kapcsolódott be rendszeresen. Intézményünkben higiéniát, tőgyegészségügyet, etikát és állatorvostörténetet tanított. Kiválóan beszélt több idegen nyelvet, ezért külföldi kapcsolatokat is létesített.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Zonder titel

Kotlán Sándor irathagyatéka

Bár először a kórbonctan tanára, Rátz István (1860–1917) oktatott parazitológiát, az csak Kotlán Sándor (1887–1967) kutatásaival és tanárságával vált önállóvá. Kotlán sokat tett a tudományterület szakszókészletének rendezéséért. Nemzetközi konferenciákon és társaságok munkájában is részt vett.

Zonder titel

Resultaten 31 tot 40 van 166