- HU ELTEL VIII.I.024.c.III
- Series
- 1974 - 2003
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az ELTE Néptáncegyüttes 1957-ben alakult, s kezdettől fogva azt a célt kívánta megvalósítani, hogy az egyetemi hallgatóknak lehetőséget biztosítson a magyar népi kultúra ápolására, ezen belül különösen a néptánc és a népzene (népdal) hagyományainak megismerésére és elsajátítására. A csoport Európa több országában turnézott, sőt egészen Kínáig eljutott. Az együttes két csoporttal (utánpótlás és nagyegyüttes) működik, így a teljesen kezdők is elsajátíthatják a néptánc alapjait, a haladók pedig tovább képezhetik magukat.