A Botanikus Kert iratai 1805-től 1970-ig - az 1850-es évekig igen hiányosan - állnak rendelkezésünkre, jórészt átnézéssel kutathatóak.
Az első állag az egész kert történetére vonatkozó - a 19. század első felében többségben német és latin nyelvű - iktatatlan, egyenkénti átnézéssel kutatható iratokat, valamint - 1898-tól kezdődően - iktatott iratokat tartalmaz, melyek kutatását iktatókönyvek segítik.
Az állag két részből áll. Az Alföldi Bizottság a magyar Alföld növényföldrajzi viszonyainak, botanikai jellegzetességeinek feltárására jött létre 1909-ben, jórészt a kert akkori vezetőjének, Mágócsy-Dietz Sándor professzor kezdeményezésére, aki a bizottság elnöki tisztát is betöltötte. Iratanyagához van mutató, ennek felhasználásával kutatható.
Az állag másik fele személyi iratok gyűjteménye. Iskolai bizonyítványok, katonai, szolgálati iratok, esetenkénti magán- és hivatali levelek együttese.
Az állag egyenkénti átnézéssel kutatható.
A tanszék gazdasági ügyeit tartalmazza 1939-1960-ig folytatólagosan, egyenkénti átnézéssel kutathatóak.
A Tanszék iratai segédletek nélkül, évkörök szerint rendezve állnak rendelkezésünkre - csak egyenkénti átnézéssel kutathatóak.
Ohne TitelAz állag tanterveket, terepgyakorlatokat, akkreditációs iratokat tartalmaz.
A Tanszék iktatott iratai 1965-től 2006-ig (1972-től iktatókönyv segíti a kutatást) állnak rendelkezésünkre. A többi állag egyenkénti átnézéssel kutatható.
Ohne TitelAz állag beszámolókat, levelezést és a Földtudományi Szakbizottság iratait tartalmazza. Egyenkénti átnézéssel kutatható.
Az állag tankönyvekkel, szakindítással, terepgyakorlatokkal és szakzárással kapcsolatos iratokat tartalmaz. Egyenkénti átnézéssel kutatható.