Showing 166 results

Archival description
Állatorvostudományi Egyetem Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum iratanyaga Hungarian
Print preview View:

Külön kezelt, vegyes tárgyú iratok

Az Igazgatói, illetve Rektori Hivatal bizonyos iratokat nem sorolt be az iktatottak közé. Ezek értékes forrásai az egyetem történetének, így indokoltnak tartottuk, hogy külön állagot képezzünk belőlük. Az alábbiakban közöljük a dobozokban elhelyezett dokumentumok témáit és időhatárait. Az anyag egyenkénti átnézéssel kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 62–63.]

Szent István Egyetem Állatorvos-tudományi Kar

  1. január 1-én jött létre a Szent István Egyetem a korábbi gödöllői Agrártudományi Egyetem átalakításával, valamint az Állatorvostudományi Egyetem, a Kertészeti és Élelmiszeripari Egyetem, a Jászberényi Tanítóképző Főiskola és az Ybl Miklós Műszaki Főiskola összevonásával. Az univerzitás tehát jellegükben és céljaikban különböző intézményeket fogott össze. Szervezete többször is változott, egyes karok kiváltak, majd helyükre mások léptek.
    Mivel csatlakozásával az Állatorvostudományi Egyetem elveszítette önállóságát, s egyetemi karrá vált, vezetőségünk ebben az időszakban dékánokból és dékánhelyettesekből állt, a szenátus gyűlései pedig kari tanácsülésekké alakultak. Legfontosabb döntéseinkhez a gödöllői székhelyen összeülő rektori tanács jóváhagyására volt szükségünk, ügyeink intézéséhez pedig az ugyanott működő Rektori Hivatallal kellett egyeztetnünk.
    Önállóságunkat 2016. július 1-én kaptuk vissza.
    A teljesség kedvéért a korszak leendő kutatóinak a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem levéltárának iratait is érdemes lesz áttekinteniük.
    A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

MSZMP Egyetemi Szervezete

Kommunista egyetemi csoport már az 1947/1948. tanévben kialakult öt hallgatóval és egy oktatóval. A következő években folyamatosan toborozta tagjait, 1953-tól az akkor létrejövő Marxizmus-Leninizmus Tanszék támogatásával. Az 1956-os forradalom napjaiban széthullott.
1957 őszétől a Magyar Szocialista Munkáspárt új politikai szervezetet kezdett kiépíteni egyetemünkön. Tagjai lehettek hallgatók, oktatók és dolgozók egyaránt. A szervezet a párt létszámának gyarapítására és az ideológiai-politikai nevelésre törekedett. Tevékenységéhez sok segítséget kapott az MSZMP Budapesti VII. kerületi Pártbizottságától. Szoros kapcsolatot épített ki a Kommunista Ifjúsági Szövetségnek (KISZ) az Állatorvostudományi Egyetemen létrehozott egységével. 1981-ben rendszeresítette a hallgatókat felügyelő nevelőtanárok munkáját.
Felhívjuk kutatóink figyelmét, hogy a fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

A (Központi) Könyvtár hivatalos iratai

A könyvtár iratait eleinte az Igazgatói, később Dékáni Hivatal iktatta, ezeket az 1–5. fondban találhatjuk meg. Bár a könyvtárnak 1951 óta van saját iktatása, a korábbi évekből is maradtak ránk fontos iratok – igaz, töredékesen. Ilyenek például az 1922 és 1935 közötti évek összefoglaló statisztikai jelentései, valamint a könyvtári anyag gyarapításaival és a nemzetközi kapcsolatokkal foglalkozó anyagok. Az állag az 1936 és 1946 közötti időből csak néhány egyedi iratot tartalmaz, ám az 1950-es évektől már hiánytalan a sorozat. A dokumentumok 1952 és 1956 között csoportszámos, majd sorszámos iktatásúak.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 82–83.]

Személyzeti Osztály

A fond az egyetem oktatóinak és dolgozóinak 1989 előtti munkaügyi nyilvántartásait, iratait őrzi.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Results 41 to 50 of 166