Zlamál Vilmos (1803–1886) állatorvos és egyetemi tanár. Morvaországból származott. Kremsierben és Bécsben végzett orvosi tanulmányai után katonaorvosként dolgozott. 1835-ben felettesei a katonai Határőrvidékre küldték, s rábízták az ottani állategészségügy irányítását. Az itt szerzett érdemeiért cserébe 1838-ban Zlamál megkapta a regni veterinarius (országos állatorvos) címet. 1843-tól tanított állatorvostant a pesti egyetem orvosi karának Állatgyógyászati Tanszékén, idővel pedig annak vezetője lett. Ezekben az években tanult meg igazán magyarul. A szabadságharc alatt nemzetőri századot alakított tanítványaiból, ezért később az osztrák hatóságok eltiltották katedrájától. Szakértelmének nélkülözhetetlenségét bizonyítja, hogy a szilencium mindössze két évig tartott. Zlamál 1856-tól 1881-es nyugdíjba vonulásáig tanított állatjárványtant, belgyógyászatot és járványtant. Szerteágazó tudományos tevékenységéből kiemelkednek a keleti marhavész tanulmányozásával elért eredményei.
[Zlamál Vilmos | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár (arcanum.com), letöltés 2022. dec. 5.]

A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

A hallgatók sporttevékenyégét az 1900-as években érdekképviseletük, az 1910-es évektől pedig az Állatorvostanhallgatók Tornaköre szervezte. Hutӱra Ferenc (1860–1934) rektor az 1928/1929. tanév megnyitó ünnepségén jelentette be a kötelező testnevelést valamennyi növendéknek. Ezzel a döntéssel főiskolánk kötelezte magát a sportolási lehetőségek biztosítására. Az 1930-as években atlétikával, céllövészettel és lovaglással bővült a kínálat. 1934-től az Állatorvosi Főiskolai Sportegylet már versenyeket is rendezett. Maga a tanszék 1952-ben kezdett működni Csányi Zoltán testnevelő tanár vezetésével.
Az 1983 előtti korszakok kutatóinak az 1–6. fondokat ajánljuk.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Miután 1944-ben megkapta oklevelét, Várnagy László (1920 – 1995) gyakorló állatorvosként kezdte pályáját. 1953-ban a Földművelésügyi Minisztérium állategészségügyi igazgatóságán folytatta, s ezzel el is dőlt, melyik szakterületet választja magának. 1963-ban tért vissza az Állatorvostudományi Egyetemre docensként, hogy vezesse az Állategészségügyi Igazgatási Tanszéket és az igazságügyi felülvéleményező bizottságot. 1966-ban kandidátusi fokozatot, majd egyetemi tanári címet szerzett. Ugyanebben az évben a szenátus rektorhelyettesnek választotta. Az egyetem rektorának tisztségét 1978 és 1981 között töltötte be. 1982-ben vonult nyugdíjba. Egyetemi tevékenysége mellett dolgozott az Országos Állategészségügyi Tanácsban, a Magyar Tudományos Akadémia Agrártudományok Osztályán, szerkesztette a Magyar Állatorvosok Lapját, s tag volt az Állatorvosok Világszövetségének állandó bizottságában. Választékos francia és német nyelvismerete alkalmassá tette külföldi kapcsolatok építésére, ápolására.

Egyetemünk történetének kezdeti szakaszában csak a „cursus epizootologiae” hallgatóinak kellett járványtant tanulniuk, mivel azt az akkori vezetés pusztán elméletinek tartotta, ezért egyelőre nem illesztette bele a gyakorlati jellegű „cursus hippiatriae” anyagába. Ezt később az intézményt 1826 és 1841 között irányító Hoffner József (1794–1841) tette meg.
Zlamál Vilmos (1803–1886) 1841-től tanította az állatjárványtant, valamint önálló tantárggyá, 1865-ben pedig szigorlati anyaggá tette. Az 1873/1874. tanévben azonban a tanári kar a belgyógyászatba olvasztotta, s ez visszalépést jelentett az addigiakhoz képest. Zlamál munkáját, annak 1881-es nyugalomba vonulása után, a belgyógyászat fiatal tanára, Azary Ákos (1850–1888) folytatta. Ő honosította meg hazánkban a lépfene és a sertésorbánc elleni vakcinás védekezést. 1888-ban bekövetkező korai halála után a belgyógyászat következő oktatója, Hutӱra Ferenc (1860–1934) ismerte fel a járványtan évről évre növekvő jelentőségét. Nemcsak a stúdium önállóságát adta vissza, hanem külön tanszékké is szervezte azt 1901-ben.
A Járványtani Tanszékkel együttműködő Magyar Királyi Bakteriológiai Intézet és Járványtani Intézet iratait a 71., illetve a 72. fond tartalmazza.
Az 1987 előtti korszakok kutatóinak az 1–6. fondokat ajánljuk.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 321–322.]

A fondban nem különítettük el időben a hallgatók anyakönyveit, névsorait, személyi nyilvántartásait. Az állagok sem korszakok, hanem a nyilvántartás fajtái szerint tagolódnak. Ebben a felosztásban könnyebben kutathatjuk az iratokat.
A fond anyagának 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható

Az adminisztratív, gazdasági és pénzügyek száma idővel annyira megnövekedett, hogy a Dékáni, illetve Rektori Hivatal önmagában már nem tudott megbirkózni velük. Az egyetem új funkcionális szervezeti egységeket hozott létre az egyes feladatcsoportok kezelésére. Ezeket a szervezeti egységeket a gazdasági igazgató és a kari titkár felügyelte.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Az egyetem dolgozói a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének (MEDOSZ) tagjai voltak. A szocializmus korának sajátossága volt, hogy a szakszervezet nemcsak érdekvédelemmel, hanem politikai tevékenységgel is foglalkozott, sőt a tagok kulturális, akkoriban népművelődésnek nevezett időtöltését is szervezte.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 127.]

Egyetemünk nemzetközi hírű: sok külföldi diákot képez, országhatárokon átívelő szakmai kapcsolatokat tart fenn, valamint más országok egyetemeinek, konferenciáinak és kutatóintézeteinek látogatására ösztönzi oktatóit, hallgatóit. Bár ez a nyitottság mindig is jellemző volt intézményünkre, alapvető tulajdonságává 1962 után vált, amikor önálló egyetemmé alakult. Míg korábban évente 6–9 idegen állampolgárságú diák óhajtotta itt végezni tanulmányait, az 1970-es évektől már ötven. Többségük a baráti szocialista, illetve a Szovjetunióval szövetséges afrikai és ázsiai országokból jött, de bővült a nyugati államokból (Egyesült Államok, Kanada, NSZK stb.) érkezők aránya is. A külországiak között találjuk a határon túli és az anyaországból elszármazó családokban született magyarokat is.
Az 1980-as évekre kölcsönös testvérintézményi kapcsolatok alakultak ki többek között a berlini Humboldt Egyetem Állattenyésztési és Állatorvosi Szekciójával, a bécsi Állatorvostudományi Egyetemmel, a kassai Állatorvosi Főiskolával, a Moszkvai Akadémia Állatorvostudományi Karával vagy a varsói Agrártudományi Egyetem Állatorvostudományi Karával. Oktatóink megismerkedhettek a tudományág külföldi szakértőivel: kiadványokat cserélhettek, közösen publikálhattak, közösen kutathattak, részt vehettek egymás tudományos rendezvényein. A hallgatók cseregyakorlatokon kamatoztathatták az országok és intézmények közötti szerződéseket. A 30 napnál tovább tartó külföldi tartózkodáshoz akkoriban indoklásra volt szükség, ezért egyértelművé kellett tenni, vajon szakértői megbízásról, ösztöndíjas tanulmányútról, esetleg külföldi munkavállalásról volt-e szó. Szakértői megbízásokat a FAO (Food and Agriculture Organization – Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet) és a TESCO (Nemzetközi Műszaki-Tudományos Együttműködési Iroda) szervezetén keresztül kaphattak az érintettek.
A kapcsolatépítés a rendszerváltás után vált zavartalanná és gördülékennyé, mivel eltűntek az addigi politikai akadályok.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 188–194.]