Wellmann Oszkár (1876–1943) az állattenyésztést kutatta és tanította. Monostori Károly (1852–1917) nyugdíjba vonulása után vette át az Állattenyésztési Tanszék vezetését 1908-ban. Felfedezéseit, kutatási eredményeit nemcsak hazai, hanem külföldi fórumokon is előadta. Kidolgozta a szarvasmarhák törzskönyvezésének tudományos és gyakorlati tapasztalatokkal megalapozott módszertanát. Hutӱra Ferenc (1860–1934) után ő töltötte be a főiskola rektori tisztségét 1931 és 1933 között. Súlyos betegség okozta hirtelen bekövetkező halálát.

A fond egyetemünk professzoraival és az állatorvoslás jelentős alakjaival készült interjúk anyagát tartalmazza, papíralapú dokumentumok és hanganyagok formájában egyaránt.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Mály Nándor (1892–1973) főtörzsállatorvos volt.

Karasszon Dénes (1925–2014) állatorvost, neuropatológiai kutatásai mellett, már pályája elején érdekelte az állatorvostörténet. 1966-ban részt vett a Magyar Orvostörténelmi Társaság alapításában, majd annak főtitkári, alelnöki és elnöki tisztségét is betöltötte. Foglalkozott az állatorvosi felsőoktatás történetével, a magyar állatorvosok és immunológusok munkásságával, valamint az állatorvoslás kultúrtörténetével. Néhány írása külföldön is megjelent.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Kassai Tibor (1930-) parazitológus, helmintológus, immunológus, egyetemünk professor emeritusa, a Parazitológiai Tanszék vezetője 1981-től 1994-ig.

Zlamál Vilmos (1803–1886) állatorvos és egyetemi tanár. Morvaországból származott. Kremsierben és Bécsben végzett orvosi tanulmányai után katonaorvosként dolgozott. 1835-ben felettesei a katonai Határőrvidékre küldték, s rábízták az ottani állategészségügy irányítását. Az itt szerzett érdemeiért cserébe 1838-ban Zlamál megkapta a regni veterinarius (országos állatorvos) címet. 1843-tól tanított állatorvostant a pesti egyetem orvosi karának Állatgyógyászati Tanszékén, idővel pedig annak vezetője lett. Ezekben az években tanult meg igazán magyarul. A szabadságharc alatt nemzetőri századot alakított tanítványaiból, ezért később az osztrák hatóságok eltiltották katedrájától. Szakértelmének nélkülözhetetlenségét bizonyítja, hogy a szilencium mindössze két évig tartott. Zlamál 1856-tól 1881-es nyugdíjba vonulásáig tanított állatjárványtant, belgyógyászatot és járványtant. Szerteágazó tudományos tevékenységéből kiemelkednek a keleti marhavész tanulmányozásával elért eredményei.
[Zlamál Vilmos | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár (arcanum.com), letöltés 2022. dec. 5.]

A fondban nem különítettük el időben a hallgatók anyakönyveit, névsorait, személyi nyilvántartásait. Az állagok sem korszakok, hanem a nyilvántartás fajtái szerint tagolódnak. Ebben a felosztásban könnyebben kutathatjuk az iratokat.
A fond anyagának 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható

Bár először a kórbonctan tanára, Rátz István (1860–1917) oktatott parazitológiát, az csak Kotlán Sándor (1887–1967) kutatásaival és tanárságával vált önállóvá. Kotlán sokat tett a tudományterület szakszókészletének rendezéséért. Nemzetközi konferenciákon és társaságok munkájában is részt vett.

II. József 1786. december 12-én adta ki az egyetemi orvosi kar állatgyógyászati tanszékének alapításáról szóló rendeletét. A Helytartótanács ennek alapján részletezte az új intézmény létrehozásának teendőit 1787. február 6-án. Az oktatás ugyanazon év nyarán kezdődött meg. Eleinte még a képzéshez szükséges eszközök is hiányoztak, ezeket Tolnay Sándornak (1747–1818), a tanszék első vezetőjének csak hosszú évek munkájával sikerült beszereznie. A század végén a tanszék mellett állatgyógyintézet létesült. Az itt dolgozók klinikai gyakorlatot végeztek, valamint kovácsmesteri és alapvető állatorvosi tanfolyamokat tartottak. A tanszék és az intézet egészen 1851-ig változatlan formában működött, dacára a reformterveknek és javaslatoknak.
Ha összehasonlítjuk a fond és az akkori tudományegyetem más tanszékeinek gyűjteményét, megállapíthatjuk, hogy a 19. század közepéig ez az egyik legnagyobb mennyiségben megmaradt iratanyagunk. Igaz: az egyetem központi hivatalainak korabeli hagyatéka sokkal gazdagabb.
A fond iratanyagát három tematikus állagra bontottuk, továbbá egy-egy különálló gyűjteményből két újabb állagot hoztunk létre.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 31.]

Gróf Leo von Thun-Hohenstein vallás- és oktatásügyi miniszter megreformálta a Habsburg-monarchia tartományainak oktatási rendszereit az 1850-es években. Ebből a magyar felsőoktatás, így az állatorvosképzés sem maradt ki. A korábbi tanszékből 1851. augusztus 10-én alakult meg az önálló állatorvosképző tanintézet. A képzés színvonala lecsökkent, hiszen a Pesti Állatgyógyintézet elveszítette korábbi egyetemi jellegét, a kormányzattól pedig nem kapott annyi támogatást, hogy utolérhesse a mintának tekintett bécsi állatorvosi iskola nívóját. Az oktatás hivatalos nyelve ugyan a német lett, de a magyart teljesen nem lehetett száműzni, hiszen a hallgatóság egy része csak ezt a nyelvet értette meg.
1875-ben, immáron a kiegyezés utáni kedvezőbb politikai körülmények között ismét átszervezték az intézményt, és 1890-ig Állatorvosi Tanintézetnek nevezték. Időközben a követelmények egyre magasabbak lettek, vagyis az intézet egyre értékesebb képesítést nyújtott.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 35.]