Affichage de 166 résultats

Description archivistique
Állatorvostudományi Egyetem Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum
Aperçu avant impression Affichage :

Egyetemi Szakszervezeti Bizottság

Az egyetem dolgozói a Mezőgazdasági és Erdészeti Dolgozók Szakszervezetének (MEDOSZ) tagjai voltak. A szocializmus korának sajátossága volt, hogy a szakszervezet nemcsak érdekvédelemmel, hanem politikai tevékenységgel is foglalkozott, sőt a tagok kulturális, akkoriban népművelődésnek nevezett időtöltését is szervezte.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 127.]

Gazdasági Igazgatóság és Kari Titkárság

Az adminisztratív, gazdasági és pénzügyek száma idővel annyira megnövekedett, hogy a Dékáni, illetve Rektori Hivatal önmagában már nem tudott megbirkózni velük. Az egyetem új funkcionális szervezeti egységeket hozott létre az egyes feladatcsoportok kezelésére. Ezeket a szervezeti egységeket a gazdasági igazgató és a kari titkár felügyelte.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Továbbképzési és Kutatásszervezési Központ

A 19. században gyorsult a tudományágak fejlődése, egymást érték a korábbi meggyőződéseket felülíró felfedezések. Csupán az egyetemen szerzett tudással már nem lehetett egy életen át tudományt művelni, folyamatosan el kellett sajátítani a szakma újdonságait. Ehhez a szakmai lapok, folyóiratok böngészésén túl tanfolyamokra volt szükség. Látván a régóta gyakorló állatorvosok elavult ismereteit, Hutӱra Ferenc (1860–1934) ismétlő kurzusok indítását kezdeményezte 1898-ban. Az I. világháború idején főiskolánknak fel kellett hagynia a hasznos gyakorlattal. A két világháború között a Magyar Országos Állatorvos-Egyesület rendezett tudományos üléseket a fővárosban és vidéken egyaránt, de nem rendszeresen. 1945 után egy darabig különféle szakszervezetek intézték a továbbképzést.
Az 1948 után regnáló kommunista vezetés a nagyüzemi állattartás kiépítésére törekedett. Mivel ehhez az állatorvosok naprakész tudása is kellett, 1955-ben a Földművelésügyi Minisztérium az akkori Állatorvostudományi Főiskola feladatává tette a továbbképzést. Intézményünk néhány hétig tartó, egyes típusoknál bentlakásos tanfolyamokat indított.
Az 1960-as évektől már bizonyos részterületekre felkészített állatorvosokra is igényelt a mezőgazdaság. Éveken tartó előkészítés után az 1970/1971. tanévben kezdte meg egyetemünk a szakállatorvosok posztgraduális képzését. Így nevelt ki baromfiegészségügyi, sertésegészségügyi, szarvasmarhaegészségügyi, állathigiéniai, élelmiszerhigiéniai, állategészségügyi igazgatási-szervezési, laboratóriumi, szaporodásbiológiai és klinikai szakembereket az 1970-es és 1980-as években.
A rendszerváltás után visszaesett a haszonállattartás mértéke, majd a 2010-es években ismét fellendült. A folyamattal egyetemünk a továbbképzés módosításával is igyekszik lépést tartani.
A fond anyagának egy részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak részben kutatható.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 82.; 153–156.]

Állatorvostan-hallgatók személyi nyilvántartásai

A fondban nem különítettük el időben a hallgatók anyakönyveit, névsorait, személyi nyilvántartásait. Az állagok sem korszakok, hanem a nyilvántartás fajtái szerint tagolódnak. Ebben a felosztásban könnyebben kutathatjuk az iratokat.
A fond anyagának 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható

Hallgatói névjegyzékek

A legkorábbi évekből csupán néhány kézzel írt hallgatói jegyzék maradt fenn. A Semmelweis Egyetem levéltárában azonban hiánytalan sorozatot találhatunk az 1842 előtti névsorokból, így ennek a korszaknak az állatorvosi hallgatóit ott érdemes keresni. Az 1842 utáni latin, később magyar nyelvű előnyomott táblázatokat a felvételi és beiratkozási adatokról már mi őrizzük. Ezekből megtudhatjuk a hallgatók nevét, korát, vallását, születési helyét, anyja nevét, előző tanulmányainak helyét, sőt még szálláshelyüket is. Az 1851 előtti években a felvételi nyilvántartások egyben osztályozási könyvek is voltak, így belőlük tájékozódhatunk a hallgatók tanulmányi eredményeiről. Az intézmény még az abszolutizmus korában is magyarul vezette az iratokat. Ennek az állagnak és a következőnek az 1874 és 1890 közötti dokumentumai némileg átfedik egymást, ugyanakkor a névsorok csupán a felvételről és a beiratkozásról tájékoztatnak, míg a főiskolai anyakönyvek részletesebbek.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 65–66.]

Állatorvostan-hallgatók anyakönyvei

Az anyakönyvek a hallgatók nevét, később vallását, a felvétel napját, a születés helyét, a szülők nevét és polgári állását, a lakhelyet, valamint az előképzettség adatait tartalmazzák. Eleinte a felekezeti hovatartozást és a család polgári állását is rögzítették. Időrendben tartalmazzák a vizsgák és a szigorlatok eredményét. A tantárgyak, az alapvizsga és a szigorlatok tárgyainak jegyzéke a tantervi reformoknak megfelelően korszakonként változik. A szigorlati tárgyakból a 67. fond ismertetésénél adunk bővebb tájékoztatást.
Az 1879–1883, valamint az 1901–1903 közötti anyakönyvek elpusztultak, az 1907–1913, illetve az 1921–1922 közöttiek pedig hiányosak. Tantervi vagy szervezeti reformok után az Igazgatói, majd Dékáni Hivatal elölről kezdte a kötetek számozását. Ezek a jelzetek teszik kutathatóvá az iratokat, így az alábbi táblázatban is megadtuk őket. Megadtuk továbbá a hallgatók beiratkozásának dátumát és a törzskönyvi sorszámokat. Utóbbi adatokat az 1950-es évek anyakönyveinél elhagytuk, mivel ekkor már minden tanév hallgatóiról külön kötet készült.
Az 1890 előtti, az 1903 és 1934 közötti, valamint az 1970 utáni anyakönyvekhez nem maradtak fenn segédletek, ám a többiben mutatók segítségével kutathatunk.
Az állag 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 67–70.]

Anyakönyvi lapok

1949 után a Dékáni Hivatal egybekötötte a tanulmányi eredményeket tartalmazó anyakönyvi lapokat az évfolyamok, azokon belül pedig a hallgatók nevének betűrendi sorrendje szerint csoportosítva. Utoljára az 1951/1952. tanévben kezdőknél alkalmazta ezt a módszert, az ő adataikat az 1955/1956. tanévig rögzítik az iratok.
Az anyag könnyedén kutatható a hallgatók nevének és beiratkozásuk időpontjának ismeretében.
Az állagra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 71.]

Állatorvostan-hallgatók tanulmányi nyilvántartásai

Akárcsak az előző, úgy ez a fond sem követi a hazai állatorvosképzés történetét, hanem egységesen tartalmazza a különféle típusú tanulmányi nyilvántartásokat. Az állagok ezek szerint a típusok szerint tagolódnak.
A fond anyagának 1920 után keletkezett részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Résultats 61 à 70 sur 166