Mostrando 1150 resultados

Descripción archivística
Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Imprimir vista previa Ver :

Eötvös Művészeti Együttes iratai

Művészeti Együttes az 1970-es évek elején alakult meg, feladata az egyetemen működő kisebb művészeti csoportok összefogása, irányítása volt. 1976-ban már Eötvös Művészeti Együttes néven szerepelt. 1987-ben a Közművelődési Titkárság megszűnt, az Eötvös Művészeti Együttes önálló közművelődési intézményként működött az egyetemen belül.

Iktatott iratok

Az igazgatási, majd 1986-tól főigazgatói titkárságon történt az iratok iktatása. Az egyes éveken belül külön gyűjtötték a minisztériumi leveleket, az igazgató/főigazgató levelezését, az igazgatóhelyettesi-, a titkársági ügyiratokat, a körleveleket és az ELTE-vel folytatott levelezést. Bár az iktatott iratokhoz készültek mutatókönyvek, a témakörönkénti külön gyűjtemények létrehozása miatt a kutatás egyenkénti átnézéssel történhet.

Személyi dossziék

Az állag a dolgozók munkaügyi iratanyagát tartalmazza, mint például önéletrajzokat, munkaszerződéseket, törzslapot, áthelyezések, nyugdíjazások, segélyezések iratait…stb. A dolgozók bérkartonjai azonban a Bér- és Munkaügyi Osztály fondjában elkülönítve találhatóak. A dossziék betűrendben kutathatók, de sajnos sokszor hiányosak.

Sin título

Resultados 711 a 720 de 1150