Az iratanyag tankönyvek készítésével, oktatással és a Magyar Történelmi Társulattal kapcsolatos iratokat, továbbá Szabolcs Ottó saját munkáinak kéziratait tartalmazza.
A Fond a Berzsenyi Dániel Főiskola-, Nyugat-magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ - Gazdasági Tanács üléseinek anyagát, Gazdasági Főigazgatósági körleveleket, Gazdasági Főigazgatósági utasításokat tartalmaz.
Karasszon Dénes (1925–2014) állatorvost, neuropatológiai kutatásai mellett, már pályája elején érdekelte az állatorvostörténet. 1966-ban részt vett a Magyar Orvostörténelmi Társaság alapításában, majd annak főtitkári, alelnöki és elnöki tisztségét is betöltötte. Foglalkozott az állatorvosi felsőoktatás történetével, a magyar állatorvosok és immunológusok munkásságával, valamint az állatorvoslás kultúrtörténetével. Néhány írása külföldön is megjelent. A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
Kasza Lajos (1920–?) állatorvos. Az 1956-os forradalom elbukása után távozott az országból. Vírus- és rákkutatással foglalkozott az Egyesült Államokban és Nagy-Britanniában. A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
Mészáros M. János (1929–2009) állatorvos. Kórbonctant és kórszövettant oktatott intézményünkben. A sertések pneumo-paratyphusát, a sertéspestist, a tehenek tőgygyulladását és az állatkerti állatok betegségeit tanulmányozta. A Vetési Ferenccel közösen írt A háziállatok diagnosztikai boncolása című egyetemi jegyzete, majd tankönyve az állatorvosképzés egyik alapműve. Numizmatikával és állatorvostörténettel is foglalkozott. A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.