Showing 2281 results

Archival description
Állag
Print preview View:

3 results with digital objects Show results with digital objects

Állatorvostan-hallgatók anyakönyvei

Az anyakönyvek a hallgatók nevét, később vallását, a felvétel napját, a születés helyét, a szülők nevét és polgári állását, a lakhelyet, valamint az előképzettség adatait tartalmazzák. Eleinte a felekezeti hovatartozást és a család polgári állását is rögzítették. Időrendben tartalmazzák a vizsgák és a szigorlatok eredményét. A tantárgyak, az alapvizsga és a szigorlatok tárgyainak jegyzéke a tantervi reformoknak megfelelően korszakonként változik. A szigorlati tárgyakból a 67. fond ismertetésénél adunk bővebb tájékoztatást.
Az 1879–1883, valamint az 1901–1903 közötti anyakönyvek elpusztultak, az 1907–1913, illetve az 1921–1922 közöttiek pedig hiányosak. Tantervi vagy szervezeti reformok után az Igazgatói, majd Dékáni Hivatal elölről kezdte a kötetek számozását. Ezek a jelzetek teszik kutathatóvá az iratokat, így az alábbi táblázatban is megadtuk őket. Megadtuk továbbá a hallgatók beiratkozásának dátumát és a törzskönyvi sorszámokat. Utóbbi adatokat az 1950-es évek anyakönyveinél elhagytuk, mivel ekkor már minden tanév hallgatóiról külön kötet készült.
Az 1890 előtti, az 1903 és 1934 közötti, valamint az 1970 utáni anyakönyvekhez nem maradtak fenn segédletek, ám a többiben mutatók segítségével kutathatunk.
Az állag 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 67–70.]

Magyar Tudományos Akadémiával kapcsolatos iratok

Az állagban Pais Dezső hagyatékának az MTA-val kapcsolatos iratait helyeztük el. A terjedelmes, zömében az 1950-es és 1960-as évekből származó anyagban az egész magyar tudományos életet, ezen belül is elsősorban a nyelv-, illetve irodalomtu­dományt befolyásoló állásfoglalások és döntések, valamint az ezekhez csatlakozó előterjesztések és viták találhatóak. Az akadémiai közgyűlések meghívói és jegyzőkönyvei, a tagajánlá­sok, a kandidátusi és doktori értekezések iratai, a különböző jelentések mellett Pais Dezső szakterülete: a nyelvtudomány, a nyelvtudománnyal foglalkozó akadémiai ülések dokumentumai teszik ki az állag nagyvészét. Rengeteg - Pais Dezső személyét is érintő - adatot lelhetünk a Nyelv- és Irodalomtudományi Osz­tály, a Könyv- és Folyóiratkiadó Bizottság, a Nyelvtudományi Bizottság, a Nyelvtudományi Intézet, a Helyesírási Bizottság, valamint más akadémiai bizottságok munkájára és tevékenységére vonatkozóan. Az állaghoz - annak minden dobozához - részletes áttekintő jegyzék készült, mely levéltárunkban áll a kutatók rendelkezésére. 1-31. doboz (1877) 1930-1973.

Results 81 to 90 of 2281