A fond az Állatorvostudományi Egyetem néhány jelentős professzorának és más állatorvosoknak a személyi iratanyagát tartalmazza. Az egyes irategységek csekély mennyisége miatt nem hozhattunk létre belőlük különálló személyi fondokat. Néhányuk hiányos vagy töredékes: elképzelhető, hogy az örökösöknél vagy másutt még fontos források találhatók. A tanárokra vonatkozó egyéb iratokat az 1–6. fond megfelelő állagaiban lelhetjük meg.
Az iratokat a személyek betűrendjében helyeztük el a dobozokban. Szálankénti átnézéssel kutathatjuk őket.
A fond anyagának az 1920 után keletkezett részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Levéltárunk bizonyos iratai egyedi jellegük miatt besorolhatatlanok más fondokba, anyaguk vagy formájuk miatt a szokványostól eltérő módon kell tárolnunk őket, illetve nem kapcsolódnak ugyan egyetemünk történetéhez, mégis fontos adalékokat tartalmaznak a magyar állatgyógyászat múltjának megismeréséhez. Belőlük alakítottuk ki ezt a gyűjteményes fondot.
A fond 1920 után keletkezett részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

II. József 1786. december 12-én adta ki az egyetemi orvosi kar állatgyógyászati tanszékének alapításáról szóló rendeletét. A Helytartótanács ennek alapján részletezte az új intézmény létrehozásának teendőit 1787. február 6-án. Az oktatás ugyanazon év nyarán kezdődött meg. Eleinte még a képzéshez szükséges eszközök is hiányoztak, ezeket Tolnay Sándornak (1747–1818), a tanszék első vezetőjének csak hosszú évek munkájával sikerült beszereznie. A század végén a tanszék mellett állatgyógyintézet létesült. Az itt dolgozók klinikai gyakorlatot végeztek, valamint kovácsmesteri és alapvető állatorvosi tanfolyamokat tartottak. A tanszék és az intézet egészen 1851-ig változatlan formában működött, dacára a reformterveknek és javaslatoknak.
Ha összehasonlítjuk a fond és az akkori tudományegyetem más tanszékeinek gyűjteményét, megállapíthatjuk, hogy a 19. század közepéig ez az egyik legnagyobb mennyiségben megmaradt iratanyagunk. Igaz: az egyetem központi hivatalainak korabeli hagyatéka sokkal gazdagabb.
A fond iratanyagát három tematikus állagra bontottuk, továbbá egy-egy különálló gyűjteményből két újabb állagot hoztunk létre.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 31.]

A fondban nem különítettük el időben a hallgatók anyakönyveit, névsorait, személyi nyilvántartásait. Az állagok sem korszakok, hanem a nyilvántartás fajtái szerint tagolódnak. Ebben a felosztásban könnyebben kutathatjuk az iratokat.
A fond anyagának 1920 utáni részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható

Zlamál Vilmos (1803–1886) állatorvos és egyetemi tanár. Morvaországból származott. Kremsierben és Bécsben végzett orvosi tanulmányai után katonaorvosként dolgozott. 1835-ben felettesei a katonai Határőrvidékre küldték, s rábízták az ottani állategészségügy irányítását. Az itt szerzett érdemeiért cserébe 1838-ban Zlamál megkapta a regni veterinarius (országos állatorvos) címet. 1843-tól tanított állatorvostant a pesti egyetem orvosi karának Állatgyógyászati Tanszékén, idővel pedig annak vezetője lett. Ezekben az években tanult meg igazán magyarul. A szabadságharc alatt nemzetőri századot alakított tanítványaiból, ezért később az osztrák hatóságok eltiltották katedrájától. Szakértelmének nélkülözhetetlenségét bizonyítja, hogy a szilencium mindössze két évig tartott. Zlamál 1856-tól 1881-es nyugdíjba vonulásáig tanított állatjárványtant, belgyógyászatot és járványtant. Szerteágazó tudományos tevékenységéből kiemelkednek a keleti marhavész tanulmányozásával elért eredményei.
[Zlamál Vilmos | Magyar életrajzi lexikon | Kézikönyvtár (arcanum.com), letöltés 2022. dec. 5.]

Akárcsak az előző, úgy ez a fond sem követi a hazai állatorvosképzés történetét, hanem egységesen tartalmazza a különféle típusú tanulmányi nyilvántartásokat. Az állagok ezek szerint a típusok szerint tagolódnak.
A fond anyagának 1920 után keletkezett részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

Gróf Leo von Thun-Hohenstein vallás- és oktatásügyi miniszter megreformálta a Habsburg-monarchia tartományainak oktatási rendszereit az 1850-es években. Ebből a magyar felsőoktatás, így az állatorvosképzés sem maradt ki. A korábbi tanszékből 1851. augusztus 10-én alakult meg az önálló állatorvosképző tanintézet. A képzés színvonala lecsökkent, hiszen a Pesti Állatgyógyintézet elveszítette korábbi egyetemi jellegét, a kormányzattól pedig nem kapott annyi támogatást, hogy utolérhesse a mintának tekintett bécsi állatorvosi iskola nívóját. Az oktatás hivatalos nyelve ugyan a német lett, de a magyart teljesen nem lehetett száműzni, hiszen a hallgatóság egy része csak ezt a nyelvet értette meg.
1875-ben, immáron a kiegyezés utáni kedvezőbb politikai körülmények között ismét átszervezték az intézményt, és 1890-ig Állatorvosi Tanintézetnek nevezték. Időközben a követelmények egyre magasabbak lettek, vagyis az intézet egyre értékesebb képesítést nyújtott.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 35.]

A középkor és kora újkor évszázadaiból örökölt szokás szerint a kovácsok kezelték a patás haszonállatok, elsősorban a lovak lábának sérüléseit, betegségeit. A patkoló- és gyógykovácsok képzése ezért a 19. század közepéig volt előírt feladata intézményünknek. A Patkolda külön szervezeti egységként üzemelt. Még az ország távoli pontjain élő gazdák is ide küldték lovaikat. A kezelésért, vasalásért kapott fizetség az alma mater fontos bevételi forrása volt. A század második felében a sebészet fejlődése lassan háttérbe szorította a mesterséget, majd 1930-ban a Patkolástani Intézet a Sebészeti Klinikába olvadt.
A fond első két állaga a patkolda csekély forrásértékű, ám korjellemző nyilvántartásaiból áll. Ugyancsak itt találhatjuk meg a patkolási és gyógykovácsi tanfolyamok névsorait.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 101.]

Mészáros M. János (1929–2009) állatorvos. Kórbonctant és kórszövettant oktatott intézményünkben. A sertések pneumo-paratyphusát, a sertéspestist, a tehenek tőgygyulladását és az állatkerti állatok betegségeit tanulmányozta. A Vetési Ferenccel közösen írt A háziállatok diagnosztikai boncolása című egyetemi jegyzete, majd tankönyve az állatorvosképzés egyik alapműve. Numizmatikával és állatorvostörténettel is foglalkozott.
A fond anyagára jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.

A 18. század végének és a 19. század első felének állatorvosi hallgatói a „historia naturalis specialis” kurzusain tanulhattak állattani ismereteket. A zoológia 1852-ben került az előkészítő tárgyak közé. A 19. század második felében Szabó Alajos (1818–1904), Thanhoffer Lajos (1843–1909), Tormay Béla (1839–1906), Monostori Károly (1852–1917) és Nádaskay Béla (1848–1933) oktatták a tudományágat. Anyaga ekkoriban a háziállatoknak, azok vadon élő rokon fajainak és néhány élősködőnek az ismertetéséből állt, valamint Margó Tivadar darwinista tanításaira épült.
A parazitológiát először Rátz István (1860–1917) oktatta a kórtan részeként, s ő hozta létre a parazitológiai múzeumot is. Utóda, Kotlán Sándor (1887–1967) tette a parazitológiát modern, klinikai tudománnyá, s fejlesztette a múzeumot laboratóriummá. Ez a műhely 1929-ben rendkívüli, 1935-ben pedig rendes tanszékké alakult.
Az 1982 előtti és 2003 utáni korszakok iránt érdeklődő kutatóknak az 1–8. fondokat ajánljuk.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 257–260.]