- HU ELTEL VIII.I.001.f.II.e
- Teilserie
- 1995-1999
Teil vonEötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
5 Treffer mit digitalen Objekten Treffer mit digitalen Objekten anzeigen
Teil vonEötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Teil vonA BCE iratállománya
Oklevél-nyilvántartások – Tartósítóipari Kar és jogelődei
Teil vonSzent István Egyetem Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár iratanyaga
Oklevél-nyilvántartások – Termesztési Kar és jogelődei
Teil vonSzent István Egyetem Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár iratanyaga
Teil vonÁllatorvostudományi Egyetem Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum iratanyaga
Egyetemünk 1994-ben hozta létre a Zoológiai Központot Éliás Béla (1936–2005) vezetésével, elindítva ezzel a zoológusok képzését. Az oktatás személyre szabott, önálló kutatómunkára ösztönzött, mivel az évfolyamok létszáma ehhez elég alacsony volt (10–20 fő). Az érdeklődés azonban annyira megnőtt, hogy 1997-ben a központ intézetté alakult, majd létrejött belőle az Ökológiai Tanszék Hornung Erzsébet irányításával. Azóta a Növénytani Tanszékkel együttműködve már nem zoológusok, hanem biológusok képzésével, illetve az állatorvostanhallgatók biológiai ismereteinek gyarapításával foglalkozik.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Állatorvosképzés Magyarországon. Alapítva 1787-ben. Szerk. Perényi János. Bp. 2016. 228.]
Teil vonSzent István Egyetem Entz Ferenc Könyvtár és Levéltár iratanyaga
Teil vonMiskolci Egyetem Levéltára
Teil vonMiskolci Egyetem Levéltára
Oktatás, nevelés, a KISZ és a párt kapcsolata
Teil vonEötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az állag szabályzatokat, kiadványokat és oktatással kapcsolatos reformtervezeteket tartalmaz.
Ohne Titel
Teil vonEötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga