- HU ELTEL VIII.I.020.a.I
- Series
- 1956-2021
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
5 results with digital objects Show results with digital objects
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az énekkart Baross Gábor alapította 1958-ban, és 1969 óta a Bartók család engedélyével viseli Bartók Béla nevét. Az énekkar vezetője kezdettől fogva 2009-ben bekövetkezett haláláig Baross Gábor volt. Az énekkar koncertezett Európa szinte valamennyi országában, több alkalommal vendégszerepelt az USA-ban és a Közel-Keleten. Évente több alkalommal szervez zenei felkészítő tábort. Az énekkar 2002-ben kapott Magyar Örökség Díjat.
A Collegiumba felvett hallgatók iratai
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az iratok tartalmazzák a jelentkezési íveket, amelyeken a pályázó neve, születésének helye, ideje, vallása, apja vagy gyámja neve, polgári állása, tanulmányai és tanulmányi eredményei olvashatók. Szerepelnek rajta továbbá választott szaktárgyai, a felvételi vizsga időpontja és eredménye, továbbá a pályázó saját kezű kérvénye, amelyben felvételét kéri. Az iratokhoz csatolták az ajánlóleveleket is. Több esetben itt találhatók a minősítések is, valamint a hallgatók által a Collegium igazgatóságához írt levelek és a gyászjelentések. Az anyag elrendezése betűrendben történt.
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Untitled
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A jogelőd intézmények, illetve az egyetem (kar) központi hivatalának iratai
Part of Állatorvostudományi Egyetem Hutÿra Ferenc Könyvtár, Levéltár és Múzeum iratanyaga
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Doktorok személyi lapjai és nyilvántartásai
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A doktorrá avatásokról a Rektori Hivatalban külön nyilvántartást vezettek tanévenkénti tagolásban, egy köteten belül karonként szétválasztva. A személyi adatokon kívül a doktorrá avatás napját tartalmazzák. Szoros betűrendben vannak, így könnyen kutathatók.
Part of Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga