Az ELTE Néptáncegyüttes 1957-ben alakult, s kezdettől fogva azt a célt kívánta megvalósítani, hogy az egyetemi hallgatóknak lehetőséget biztosítson a magyar népi kultúra ápolására, ezen belül különösen a néptánc és a népzene (népdal) hagyományainak megismerésére és elsajátítására. A csoport Európa több országában turnézott, sőt egészen Kínáig eljutott. Az együttes két csoporttal (utánpótlás és nagyegyüttes) működik, így a teljesen kezdők is elsajátíthatják a néptánc alapjait, a haladók pedig tovább képezhetik magukat.

A 18. század végén és a 19. század első felében az akkoriban dívó természetfilozófiai nézeteken alapult a szervek kóros elváltozásainak oktatása. Zlamál Vilmos (1803–1886) és Galambos Márton (1820–1872) érdeme, hogy ezeket a nézeteket a természettudomány naprakész felfedezései váltották fel. A kórtan lassan eggyé vált a kórbonctannal. Diagnosztikai boncolást tanáraink és hallgatóink a kezdetektől végeztek. Az 1859/1860. tanévtől Galambos Márton felelt a képzésért. Az ő halálával rövid ideig Zlamál Vilmos és Szabó Alajos (1818–1904), majd 1874-től Czakó Kálmán (1843–1895) tanította a tárgyat. Czakó fontosnak tartotta a gyakorlatot, s a tananyag részévé tette a kórszövettant. Súlyos betegsége idővel megakadályozta a rendszeres munkában, így helyét 1887-ben Hutӱra Ferenc (1860–1934) vette át. Az ifjú segédtanár sokat tett azért, hogy az évtized végére létrejöjjön a szakterület önálló tanszéke. Ennek vezetését Rátz István (1860–1917) kapta meg 1890-ben.
Az 1980 előtti korszakok kutatóinak az 1–6. fondokat ajánljuk.
A fondra jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 355–358.]