2281 találat látható

Levéltári leírások
Állag
Nyomtatási előnézet Megtekintés:

3 eredmények digitális objektummal/tartalommal Digitális objektummal rendelkező találatok

Nem iktatott vegyes iratok

Ebben az állagban a Rektori Hivatal iktatószám (és kis részben dátum) nélkül különböző témájú iratai találhatók. Az állag első tétele az 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatása idején készített egyetemi leltár (Inventarium seu conscriptio collegii suppressa Societatis Jesu Tyrnaviensis). Az iratok között gazdasági ügyekre (pl. alapítványok), egyetemi alkalmazottakra, hallgatókra, tanulmányi ügyekre (vizsgajelentések, felvételik, fellebbezések stb.) kiemelkedő jelentőségű évfordulók megünneplésére, külföldi kapcsolatokra, látogatásokra, jegyzet- és tanulmányügyekre vonatkozó iratok vannak.

A Rektori Hivatal iratai

Az állag anyaga csak az 1944/45-ös tanévtől tekinthető jelentősebb forrásnak, a megelőző évekből csak szórványosan maradt meg néhány irat. Az 1919-1921 közötti anyag egy része, szerencsés véletlen folytán, éppen a Munkásmozgalmi Intézetben volt az Országos Levéltárba történő szállítás idején. A MMI-ből később hiányosan ugyan, de bekerült a Levéltárba. Az 1944-1950 közötti anyag sem teljes, hiánytalannak az 1951/52-es tanévtől mondható. Az iratok iktatása 1951. december 30-ig az Egyetemen alkalmazott módon, tanévenként sorszámosan történt. 1952-1957 között csoportszámos iktatást alkalmaztak. 1957. január 1-től visszatértek a sorszámos iktatásra, de már nem tanévek, hanem naptári évek szerint. Az iktatókönyvek 1935-től, a mutatókönyvek 1944/45-től maradtak meg. Az 1944 előtti anyag utólag készített index segítségével kutatható.
Az 1950 után a Rektori Hivatalban bevezetett szervezeti változások következtében az iktatott iratok kezelése is megváltozott. A Hivatalban központi iktatás folyt. Iktatás után az irat arra az osztályra került, amelynek feladatkörébe tartozott az ügy intézése. Az iktatókönyvbe be is jegyezték, hogy az anyagot hová továbbították, a visszahelyezése azonban nem mindig történt meg. Ez a központilag iktatott anyag megbontását idézte elő. Sok irat került a Személyzeti Osztályra, illetve a Tudományos Csoporthoz, amely témánként gyűjtötte az anyagot. Különösen érvényes ez az 1960-1970 közötti évekre, amikor az iratmennyiség is tetemesen felduzzadt. Ebben az időszakban legcélszerűbb témák szerint kutatni, ahogy az anyag jelenlegi rendezésében található.
Az állagon belül külön sorozatot képez a háború pusztításai után megmaradt 8 doboznyi égett irat. Az anyag rossz állapota miatt nem kutatható. Szintén külön egységet képez az alapítványi okiratok sorozat, itt található többek között Pázmány Péter alapítólevele, a Mária Terézia által kiadott Diploma Inaugurale stb. Itt nyertek elhelyezést a különféle pályamunkák díjazására tett alapítványok, valamint egyéb másolatok /pl.: a Diploma Inaugurale-ról, az egyetem birtokairól stb./ Az iratok nyelve latin, német és magyar.

Rektori tanácsülési jegyzőkönyvek

Az 1949-es reform okozta változások egyre nagyobb feladatokat róttak az egyetem vezetésére. Szükségessé vált az Egyetemi Tanács tehermentesítésére egy olyan testület létrehozása, amely előkészíti a feladatok végrehajtását. 1951-től tartottak rektori értekezleteket, amelyeknek megjelölésére 1954/55-ös évtől kezdve használták a Rektori Tanács elnevezést. Gyakran havonta kétszer is tartottak ülést. A testület tagjai: a rektor, rektorhelyettes(ek), dékánok és „ad hoc˝ meghívottak. A Rektori Tanács 1990-ben megszűnt.
Az ülések jegyzőkönyvei mellett megtaláljuk az előkészítő anyagot, az írásos mellékleteket, határozatokat. A kötetek tagolása változó, csupán időrendben követik egymást. Minden kötet elején kronológikus és betűrendes mutató található, ezek segítségével kutatásuk egyszerű. Több kötetből két, illetve három példány is készült. A dobozokban lévő anyag megegyezik a bekötöttel.

1-10 találat a 2281 találat közül