- HU ELTEL VIII.I.040.b
- Állag
- 1966-1983
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
5 eredmények digitális objektummal/tartalommal Digitális objektummal rendelkező találatok
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az MSZMP egyetemi szervezetének iratai
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A fond jórészt az egyik bölcsészkari alapszervezet anyagából áll. Bár az 1959 és 1962 közötti időszakról fennmaradt néhány egyetemi pártbizottsági határozat, az iratanyag a hetvenes évek közepétől tekinthető folyamatosnak. A dokumentumok között nem csak az MSZMP-re, hanem a KISZ működésére, és elszórtan a szakszervezetre vonatkozó iratok is találhatók. Külön állagban helyeztük el a pénzügyi nyilvántartásokat, melyek jórészt a tagdíjfizetésekből állnak. 1980-ban ugyan szabályozták a párt iratkezelését, ám ezt esetünkben nem tartották be, emiatt az iratokat évrendbe raktuk, kutatásuk egyenkénti átnézéssel lehetséges.
Kari tanácsülési jegyzőkönyvek
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A kar tanácsülésinek jegyzőkönyvei az 1953. 09.10. és az 1956. 09. 27. közti időszakból maradtak fenn. Az anyag egyenként átnézéssel kutatható.
ELTE Élet- és Földtudományi Kar
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A vegyes iratok között statisztikák, jelentések, kimutatások, fegyelmi jegyzőkönyvek találhatók. Egyénkénti átnézéssel kutatható.
ELTE Élet- és Földtudományi Kar
A Dékáni Hivatal iktatott iratai
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Mivel külön Tanulmányi Osztály nem volt, a Dékáni Hivatal intézte a tanulmányi ügyeket. Az iratok naptári évenként, csoportszámos rendszerben iktatták. Az anyag a fennmaradt iktatólapok segítségével kutatható.
ELTE Élet- és Földtudományi Kar
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A vegyes állag tartalma: statisztikák a tanszéki terhelésről, államvizsga statisztikák, beszámolók eredményei, a levelező tagozat névsora és vizsgaeredményei, fegyelmi jegyzőkönyvek. Az iratanyag átnézéssel kutatható.
ELTE Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar
Régi rendszerű, közös tanárvizsgálati jegyzőkönyvek és törzskönyvek
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga