Showing 3682 results

Archival description
Print preview View:

5 results with digital objects Show results with digital objects

Rektori konferencia

Az oktatásra vonatkozó 1985. évi I. törvény értelmében 1987-ben kezdődött meg a rektori konferenciák és országos egyetemi fórumok szervezése. A fórum megalakítására vonatkozó javaslatot, - minisztériumi felkérésre – Fülöp József az ELTE rektora dolgozta ki. Céljául a felsőoktatást érintő oktatási-, kutatási,- nevelési,- politikai- és fejlesztési kérdések megvitatását és közös álláspont kialakítását tűzték ki. Részt kívántak venni a döntés előkészítésben, összehangolva érdekképviseleti tevékenységüket. Ezen célok megvalósítását a résztvevő intézmények rektorainak tanácskozása során (Rektori Konferencia), illetve egyetemi fórumok tartásával kívánták elérni. Az alapításban a tudományegyetemeken kívül a műszaki-, az orvosi- és az agráregyetemek is részt vettek. A konferencia, s ezzel együtt az országos egyetemi fórum elnökévé is Fülöp Józsefet választották. Az állagban a fórum létrejöttére vonatkozó dokumentumok, előkészítő anyagok, állásfoglalások, hozzászólások, emlékeztetők, valamint a Konferencia külföldi társintézményeivel való kapcsolatokra vonatkozó iratok találhatók.

Results 2361 to 2370 of 3682