Egyetemi tanulmányait 1942-ben kezdte meg a mai Eötvös Loránd Tudományegyetem Jogi Karán. A háború miatt tanulmányait félbe kellett szakítania, végül 1946-ban szerzett jogi doktorátust. Köztisztviselőként kezdett dolgozni, majd a Magyar Tudományos Akadémia Történettudományi Intézetének munkatársa lett. 1953-tól az ELTE középkori egyetemes történeti tanszékén docensként oktatott. 1953 és 1955 között a Történettudományi Kar dékánhelyettese volt, 1956-ban megkapta egyetemi tanári kinevezését. 1955 és 1962 között az ELTE rektorhelyettese, 1969 és 1975 között pedig a Bölcsészettudományi Kar dékánja. 1976 és 1982 között ismét az egyetem rektorhelyettese volt, majd 1982-ben a Budapesti Történeti Múzeum főigazgatója lett, amely hivatalát nyugdíjazásáig, 1994-ig betöltött. 1952-ben védte meg a történettudományok kandidátusi, 1973-ban pedig akadémiai doktori értekezését. 1973-ban a Magyar Tudományos Akadémia levelező, 1985-ben pedig rendes tagjává választották. Kutatási területe a magyar és az európai város- és egyetemtörténet volt.

Az MKP, az MDP, majd az MSZMP tagja, 1945 után a MKP központi könyvtárának munkatársa. 1948 és 1952 között a Munkásmozgalmi Intézetnél volt osztályvezető. 1952-től tanított az ELTE Bölcsésztudományi Karán az Újkori és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszéken. 1956-ban adjunktus lett, 1961-ben megszerezte a történelemtudományok kandidátusa címet, majd 1984-ben doktori címet nyert.

1945-ben érettségizett a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban, majd felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem kémia-fizika tanári szakára és az Eötvös Collegiumba. 1946-tól ezzel párhuzamosan vegyészi tanulmányokat folytatott. 1947-ben tanári alapvizsgát tett, 1949-ben vegyészi oklevelet szerzett. Az ELTE szerves kémiai tanszékén volt tanársegéd (1950), adjunktus (1956), docens (1965), egyetemi tanár (1971), majd professor emeritus (1998). 1970 és 1993 között tanszékvezető és a Magyar Tudományos Akadémia Peptidkémiai Tanszéki Kutatócsoportjának szervezeti vezetője (1972-1990). Önálló kénorganikus kémiai kutatásai alapján 1959-ben egyetemi doktori címet, 1965-ben kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. 1973-tól tagja az MTA Szerves Kémiai Bizottságának és az Elméleti Szerves Kémiai Munkabizottságnak, 1994–1999 között tanácskozó tagként vett részt az MTA Kémiai Osztályának munkájában. 1967-ben a Padovai Egyetem vendégkutatója, 1981-től (a megalakulás évétől) 1999-ig a Journal of Molecular Structure (Theochem) szerkesztőbizottságának tagja. A WATOC 1. és 2. világkongresszusán (1987, Budapest; 1990, Toronto) szervezőbizottsági tagként működött. 2012. szeptember 23-án hunyt el Budapesten.

Fejér Lipót (Pécs, 1880. febr. 9. - Bp. 1959. okt. 15.) a század egyik legjelentősebb matematikusa. 1897-ben a József Műegyetem Gépészmérnöki Karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, a következő évben azonban átiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, ahol Beke Manó és Eötvös Loránd előadásai voltak rá a legnagyobb hatással. 1899/1900. tanévben a berlini egyetemen tanult. Még egyetemista korában kezdett el foglalkozni a Fourier-sorokkal, amely matematikai szakdolgozatának és doktori értekezésének témája is lett. 1905-től a Kolozsvári Tudományegyetemen tanított, ahol igen fiatalon, harmincegy éves korában lett nyilvános rendes tanár. 1911-ben – Eötvös Loránd közbenjárására - a Budapesti Tudományegyetem matematikai tanszékére nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1908-ban levelező tagjává, 1930-ban pedig rendes tagjává választotta. 1933-ban előadókörúton vett részt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol tizenöt egyetem meghívásának tett eleget. A nyilasuralom alatt származása miatt sokat szenvedett, élete is veszélybe került. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1959. október 15-én hunyt el Budapesten.

Almási János (1924-2001) 1924-ben született Hódmezővásárhelyen. 1947-ben a Szegedi Tudományegyetemen doktorált. Az egyetem elvégzése után egy ideig szerkesztőként dolgozott, majd 1959-től az ELTE Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszékén tanított adjunktusként. 1969-től az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, először tudományos titkárként, majd a Hálózati és Módszertani Csoport osztályvezetőjeként. 1974 és 1984 között az Egyetemi Levéltár vezetője is volt. Nyugdíjba vonulása után, 1990-ben a Politikaelméleti Tanszéken oktatott. Elsősorban a nemzetközi munkásmozgalommal kapcsolatban jelentek meg publikációi, monográfiái, de az újkori egyetemes és magyar történelem témaköréből több tankönyvet, egyetemi jegyzetet is írt.

Unger Mátyás (Lébény, 1921. jan. 30 – Helsinki, 1985. nov. 5.) Történész, tantárgypedagógus, egyetemi tanár, kandidátus. 1940-ben a soproni evangélikus tanítóképzőben szerzett tanítói-, majd a budapesti egyetemen 1952-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát. 1952-től 1955-ig az ELTE Történettudományi Karán tanársegéd. 1963-tól adjunktus, 1969-től docens, 1984-től pedig egyetemi tanár. Közben 1972-ben megvédte kandidátusi disszertációját. 1978 és 1984 között az ELTE BTK oktatási dékánhelyettese, 1962-től a Magyar Történelmi Társulat tanári tagozatának elnöke, 1983-től a Történelmi Szakmódszertani Tanszéki Szakcsoport vezetője. 1985-ben Helsinkiben a finn-magyar tankönyvegyeztető konferencián a magyar delegáció vezetőjeként hunyt el.
Gazdag életműve máig megkerülhetetlennek számít a történelemtankönyvek kutatóinak.