Az MKP, az MDP, majd az MSZMP tagja, 1945 után a MKP központi könyvtárának munkatársa. 1948 és 1952 között a Munkásmozgalmi Intézetnél volt osztályvezető. 1952-től tanított az ELTE Bölcsésztudományi Karán az Újkori és Legújabbkori Magyar Történeti Tanszéken. 1956-ban adjunktus lett, 1961-ben megszerezte a történelemtudományok kandidátusa címet, majd 1984-ben doktori címet nyert.
1945-ben érettségizett a Budapesti Fasori Evangélikus Gimnáziumban, majd felvették a Pázmány Péter Tudományegyetem kémia-fizika tanári szakára és az Eötvös Collegiumba. 1946-tól ezzel párhuzamosan vegyészi tanulmányokat folytatott. 1947-ben tanári alapvizsgát tett, 1949-ben vegyészi oklevelet szerzett. Az ELTE szerves kémiai tanszékén volt tanársegéd (1950), adjunktus (1956), docens (1965), egyetemi tanár (1971), majd professor emeritus (1998). 1970 és 1993 között tanszékvezető és a Magyar Tudományos Akadémia Peptidkémiai Tanszéki Kutatócsoportjának szervezeti vezetője (1972-1990). Önálló kénorganikus kémiai kutatásai alapján 1959-ben egyetemi doktori címet, 1965-ben kandidátusi, 1971-ben akadémiai doktori fokozatot szerzett. 1973-tól tagja az MTA Szerves Kémiai Bizottságának és az Elméleti Szerves Kémiai Munkabizottságnak, 1994–1999 között tanácskozó tagként vett részt az MTA Kémiai Osztályának munkájában. 1967-ben a Padovai Egyetem vendégkutatója, 1981-től (a megalakulás évétől) 1999-ig a Journal of Molecular Structure (Theochem) szerkesztőbizottságának tagja. A WATOC 1. és 2. világkongresszusán (1987, Budapest; 1990, Toronto) szervezőbizottsági tagként működött. 2012. szeptember 23-án hunyt el Budapesten.
Tanulmányait 1964-1969 között ELTE magyar-könyvtár szakon végezte. 1973-ban doktorátust szerzett. Egyetem elvégzése után pár hónapig segédmunkásként dolgozott, majd 1969 őszétől Tudományos segédmunkatárs lett az ELTE XX. századi Magyar Irodalomtörténeti Tanszékén. 1970-ben tanársegédi kinevezést kapott, majd 1975-ben adjunktus lett. 1976-ben kilépett az egyetemről, azonban óradóként még működött, majd a Népszabadság munkatársaként folytatta pályáját. Ezzel párhuzamosan 1972-től a Kritika munkatársa, 1978-tól főszerkesztő-helyettese. Emellett dolgozott még a Külügyminisztériumi Könyvtárban és az MSZMP KB politikai főiskoláján.
Tagja volt a Magyar Írók Szövetségének, A Magyar Népköztársaság Művészeti Alapjának, az MTA Irodalomtudományi bizottságának és az MSZMP-nek is.
Két legnagyobb kutatási területe Sarkadi Imre és Bálint György munkássága. Emellett számos neves szerző művéről írt kritikákat. Aktív szerepet vállalt a magyar irodalmi életben, levelezett Ungvári Tamással, Agárdi Péterrel, Tandori Dezsővel és Aczél Györggyel is.
1979-ben elnyerte a Kritikusok Nívódíját. Több külföldi konferencián tartott előadást. Hajdú Ráfis hivatalos okmányaiban Mátyás néven szerepel, azonban az irodalmi életben Gábor név alatt ír. 1980-ban 35 évesen öngyilkos lett.
ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi Kar
Az egyetem szenátusa 1953. február 27-i határozata alapján (megerősítette Eln. Tan. 1953. évi 7 tvr.) még ugyanezen év júliusában kettéválasztották a Bölcsészettudományi Kart: Nyelv-és Irodalomtudományi, illetve Történettudományi Karra. A Nyelv- és Irodalomtudományi Karhoz 31 szervezeti-oktatási egység került. A Kar önálló Dékáni Hivatallal és Tanulmányi Osztállyal rendelkezett, ahol az iratokat csoportszámos rendszerben iktatták. 1956. december 7-én a Kar a Történettudományi Karral egyesülve ismét Bölcsészettudományi Karrá alakult. E döntést az Elnöki Tanács 1957. évi 33. tvr. erősítette meg.
ELTE Élet- és Földtudományi Kar
Az Élet- és Földtudományi Kar 1953-ban a Természettudományi Kar kettéválasztásával jött létre és 1957-ben szűnt meg.
ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ
Az ELTE-n 1951 és 1955 között működött Idegen Nyelvek Főiskolájának megszüntetése után az 51/1955. (O.K. 12.) OM számú utasítással az ELTE idegen nyelvi lektorátusán idegen nyelvtanfolyamokat szerveztek.
A 4/1958. (VIII.3.) MM rendelet engedélyezte az ELTE BTK idegen nyelvi lektorátusa által kiadott nyelvvizsgát. A vizsgák szervezését és lebonyolítását az ELTE BTK Tanulmányi Osztályának Nyelvvizsga csoportja végezte.
A 6/1965. (VII. 16.) MM számú rendelet létrehozta az ELTE Nyelvvizsga Csoportját, aki az előtte letett nyelvvizsgáról bizonyítványt adott ki.
A 131/1967. (M.K. 17.) MM utasítás szerint a Nyelvvizsga Csoport kivált az ELTE szervezetéből, és önálló intézményként Idegen Nyelvi Továbbképző Központ elnevezéssel – az ELTE rektorának felügyelete alatt – folytatta működését. A rendelet 1967. szeptember 1-jén lépett életbe.
A 71/1998. (IV.8.) Korm. rendelet létrehozta az Országos Közoktatási Értékelési és Vizsgaközpont Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, amelynek feladata volt többek között a nyelvvizsga központok akkreditációja, valamint a vizsgabizottság által kiállított anyakönyv egy példányának őrzése, és abból másodlat kiállítása. A rendelet ugyan a kihirdetése után 30 nappal hatályba lépett, de 1999. december 31-ig türelmi időt adott a bevezetésére. 2000. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ akkreditált vizsgaközponttá vált, így folytatta működését továbbra is önálló intézményként az ELTE rektorának felügyelete alatt. 2005. január 1-jétől az Idegennyelvi Továbbképző Központ integrálódott az ELTE szervezetébe, és azon belül a rektor alá rendelt önálló intézetként folytatta tevékenységét.
A 137/2008. (V.16.) Korm. rendelet létrehozta az Oktatási Hivatal Nyelvvizsgáztatási Akkreditációs Központját, és kötelezővé tette a nyelvvizsgaközpont számára az Oktatási Hivatal elektronikus felületén vezetett elektronikus nyelvvizsga anyakönyvet. 2012. április 12-től az ELTE Idegennyelvi Továbbképző Központ Kft. formában folytatta működését, amelynek tulajdonosa 100%-ban az ELTE volt. 2016. január 1-től a Kft. neve ELTE Origó Nyelvi Centrum Kft.-re változott, de változatlan tevékenységi körrel, továbbra is 100% ELTE tulajdonban működik.
Fejér Lipót (Pécs, 1880. febr. 9. - Bp. 1959. okt. 15.) a század egyik legjelentősebb matematikusa. 1897-ben a József Műegyetem Gépészmérnöki Karán kezdte meg felsőfokú tanulmányait, a következő évben azonban átiratkozott a Budapesti Tudományegyetemre, ahol Beke Manó és Eötvös Loránd előadásai voltak rá a legnagyobb hatással. 1899/1900. tanévben a berlini egyetemen tanult. Még egyetemista korában kezdett el foglalkozni a Fourier-sorokkal, amely matematikai szakdolgozatának és doktori értekezésének témája is lett. 1905-től a Kolozsvári Tudományegyetemen tanított, ahol igen fiatalon, harmincegy éves korában lett nyilvános rendes tanár. 1911-ben – Eötvös Loránd közbenjárására - a Budapesti Tudományegyetem matematikai tanszékére nevezték ki. A Magyar Tudományos Akadémia 1908-ban levelező tagjává, 1930-ban pedig rendes tagjává választotta. 1933-ban előadókörúton vett részt az Amerikai Egyesült Államokban, ahol tizenöt egyetem meghívásának tett eleget. A nyilasuralom alatt származása miatt sokat szenvedett, élete is veszélybe került. 1948-ban Kossuth-díjjal tüntették ki. 1959. október 15-én hunyt el Budapesten.
Almási János (1924-2001) 1924-ben született Hódmezővásárhelyen. 1947-ben a Szegedi Tudományegyetemen doktorált. Az egyetem elvégzése után egy ideig szerkesztőként dolgozott, majd 1959-től az ELTE Új- és Legújabbkori Egyetemes Történeti Tanszékén tanított adjunktusként. 1969-től az Egyetemi Könyvtárban dolgozott, először tudományos titkárként, majd a Hálózati és Módszertani Csoport osztályvezetőjeként. 1974 és 1984 között az Egyetemi Levéltár vezetője is volt. Nyugdíjba vonulása után, 1990-ben a Politikaelméleti Tanszéken oktatott. Elsősorban a nemzetközi munkásmozgalommal kapcsolatban jelentek meg publikációi, monográfiái, de az újkori egyetemes és magyar történelem témaköréből több tankönyvet, egyetemi jegyzetet is írt.
Unger Mátyás (Lébény, 1921. jan. 30 – Helsinki, 1985. nov. 5.) Történész, tantárgypedagógus, egyetemi tanár, kandidátus. 1940-ben a soproni evangélikus tanítóképzőben szerzett tanítói-, majd a budapesti egyetemen 1952-ben magyar-történelem szakos tanári diplomát. 1952-től 1955-ig az ELTE Történettudományi Karán tanársegéd. 1963-tól adjunktus, 1969-től docens, 1984-től pedig egyetemi tanár. Közben 1972-ben megvédte kandidátusi disszertációját. 1978 és 1984 között az ELTE BTK oktatási dékánhelyettese, 1962-től a Magyar Történelmi Társulat tanári tagozatának elnöke, 1983-től a Történelmi Szakmódszertani Tanszéki Szakcsoport vezetője. 1985-ben Helsinkiben a finn-magyar tankönyvegyeztető konferencián a magyar delegáció vezetőjeként hunyt el.
Gazdag életműve máig megkerülhetetlennek számít a történelemtankönyvek kutatóinak.
Mödlinger Gusztáv (Budapest, 1899. ápr. 19. - Budapest, 1984. okt. 28.) biológus, egyetemi tanár. 1920-ban kapott tanársegédi kinevezést egyetemünk Általános Állattani és Összehasonlító Bonctani Intézetéhez. 1934-ben adjunktus, majd 1942-től intézeti tanár lett. 1949-ben az Állatszervezettani Intézet vezetője lett. 1952/53-ban dékánhelyettes 1953 és 1956 között az Élet- és Földtudományi kar, majd 1956 és 1958 között az újra egyesített Természettudományi kar dékánja volt. A háború után a tanszék újjászervezője, tanszékvezető egyetemi tanár 1953-tól 1969-es nyugdíjba vonulásáig. Összehasonlító bonctant, állatélettani anatómiát és fejlődéstant adott elő az egyetemen. 1940-ben az MTA pályadíját nyerte el. A gerincesek bonc- és szövettanát, a pajzsmirigy alkatát, év- és napszakos változásait, általában a ritmusos változásokat szabályozó tényezőket kutatta.