A Népköztársaság Elnöki Tanácsának 1964. évi 29. számú törvényerejű rendelete intézkedett a Munkaügyi Döntőbizottságok megalakításáról, amelyek feladata a munkaügyi viták rendezése volt. Az elnököt, a helyettesét, egy tagot és három póttagot a munkáltató, egy póttagot az egyetemi Szakszervezeti Bizottság delegált a testületbe. A bizottság eljárása panasz alapján indult meg. A panaszt munkaköri besorolás, munkabér megváltoztatására vonatkozó értesítés, áthelyezés, munkaviszony megszüntetése, kártérítésre való kötelezés, vagy fegyelmi határozat ellen a kézbesítést követő 15 napon belül lehetett előterjeszteni. Egyéb ügyekben panasszal az igény esedékessé válásától számított 3 éven belül, bűncselekménnyel okozott kár esetében pedig a büntető eljárás megindítására meghatározott elévülési idő elteltéig, de legalább öt évig lehetett élni. A bizottságnak évenként statisztikai jelentést kellett készíteni a Munkaügyi Minisztérium számára ügyfélforgalmáról. A Bizottság 1992-ben megszűnt.

A Művelődéstörténeti Tanszék 1981-ben azzal a céllal alakult meg a Bölcsészttudományi Karon, hogy posztgraduális képzést biztosítson, azonban a graduális képzést nyújtó történeti tanszékek közé került. A doktoranduszok oktatása 1993-ban a Művelődés-, Gazdaság és Társadalomtörténeti doktori program részeként indult meg, a Művelődéstörténet 1995-ben alakult át önálló doktori programmá. Az oktatói kar különös figyelmet szentel a regionális kultúrákra, az életmód- és mentalitástörténetre, a tudománytörténetre és tudománymódszertanra, az eszmetörténetre, az egyháztörténetre és a kulturális intézményekre.
Tanszékvezetők:
Németh G. Béla 1981-1987
Kósa László 1987-2007

1872-ben Henszlmann Imre nyilvános rendkívüli tanárrá való kinevezésével állították fel a Művészettörténeti Tanszéket. Hosszú ideig a régészet és a művészettörténet nem különült el egymástól, a tanszék munkájában történeti és régészeti kutatások domináltak. Ez jellemezte még a két világháború közötti időszakot, a Művészettörténet és Classica Archeológiai, valamint a Művészettörténet és Keresztény Régészet Tanszék tevékenységét is. 1945 után a Művészettörténeti Intézet továbbra is két, Gerevich Tibor és Fülep Lajos vezette (egymás mellé rendelt) tanszékből állt. Fülep Lajos nyugállományba vonulásakor, 1961-ben a két tanszéket összevonták, vezetésével Vayer Lajost bízták meg. 1996-ig az ország egyetlen olyan tanszéke volt, ahol az oktatás hangsúlya a művészettörténetre, mint tudományra, illetve humán diszciplínára esett. Generációkon át innen kerültek ki a hazai muzeológia, a műemlékvédelem, a műkereskedelmi szakértés, a műkritika és a kortárs művészet meghatározó szakemberei is. 1978-tól a Muzeológiai–Közművelődési Tanszékcsoport tagja. A tanszékcsoportok megszűnése után 2001-ben alakult meg a tanszékből a Művészettörténeti Intézet.
A tanszék vezetői:
Fülep Lajos 1954-1961
Vayer Lajos 1961-1979
Németh Lajos 1979-1991

Egyetemünkön 1929-ben, Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták.

A neveléstan tanszéket 1814-ben állították fel az egyetemen, és Krobot Jánost bízták meg a tanszék vezetésével. Krobot 1824-ben a Bölcsészeti Kar igazgatója lett, s ezután a neveléstan tanszék vezetői posztját sokáig nem töltötték be, helyettesek vezették. A megbízott helyettesítő tanárok egyikének munkássága sem kiemelkedő.
1870-ben Eötvös József miniszter Lubrich Ágostot nevezte ki a neveléstan nyilvános rendes tanárává, aki három évtizeden át töltötte be a neveléstan tanszéket. Fő műve a háromkötetes "Neveléstudomány" c. munka. Őt Fináczy Ernő (1901-1930) követte a tanszék élén, akinek sokoldalú neveléstörténeti munkássága modern szintre emelte a hazai pedagógiaoktatást. 1935-től 1949-ig a nagy műveltségű Prohászka Lajos töltötte be a tanszékvezetői pozíciót. 1949-ben bevezették a pedagógia szakos képzést (addig pedagógiai tanulmányokat a szabadbölcsészet keretében lehetett folytatni, s egyetemi doktorátust lehetett tenni). 1949-től 1950-ig Vajda György Mihály vezette a tanszéket. 1951-ben Lázár György állt a tanszék élén. 1952-ben rövid ideig Szokolszky István egyetemi docens vezette a tanszéket, majd ugyanebben az évben Ágoston György lett a tanszék vezetője 1959-ig. A tanszék kezdetben a Neveléstudományi és Lélektani Tanszékcsoport alá tartozott, azonban a tanszékcsoport 1984-es Pszichológiai Intézetté való átszervezése során a dékán közvetlen irányítása alá került. 2000. január 1-jén Neveléstudományi Intézetté szerveződött, és 2003 szeptember 1-jétől a Pedagógiai és Pszichológiai Karra került.
Tanszékvezetők:
Ágoston György 1952-1959
Nagy Sándor 1959-1978
Szarka József 1978-1990
Bábosik Zoltán 1990-2005
Szabolcs Éva 2005-2014
Lénárd Sándor 2014-2017
Fehérvári Anikó 2017-

A Növényélettani Tanszéken belül már 1943-ban szerveződtek gyógyszerészképzéssel és növényszervezettannal foglalkozó csoportok. Önálló tanszékké válásuk 1952 után fejeződött be. Az Alkalmazott Növénytani és Szövetfejlődési Tanszék vezetésével Sárkány Sándor professzort bízták meg. Ez volt az egyetlen tanszék a biológus szakon belül, amely gyógyszerészképzéssel foglalkozva 1972-ig annak teljes növénytani igényét kielégítette. A tanszék neve 1974-ben Növényszervezettani Tanszékre változott. 1980-tól a Biológus (1983-tól Biológiai) Tanszékcsoport, majd 1993 után a Biológiai Intézet része.
Tanszékvezetők:
Sárkány Sándor 1952-1974
Fridvalszky Loránd 1974-1983
Dános Béla 1984-1985
Gyurján István 1985-2000
Böddi Béla 2000-

Az egyetem szenátusa 1953. február 27-i határozata alapján (megerősítette Eln. Tan. 1953. évi 7 tvr.) még ugyanezen év júliusában kettéválasztották a Bölcsészettudományi Kart: Nyelv-­és Irodalomtudományi, illetve Történettudományi Karra. A Nyelv- és Irodalomtudományi Karhoz 31 szervezeti-oktatási egység került. A Kar önálló Dékáni Hivatallal és Tanulmányi Osztállyal rendelkezett, ahol az iratokat csoportszámos rendszerben iktatták. 1956. december 7-én a Kar a Történettudományi Karral egyesülve ismét Bölcsészettudományi Karrá alakult. E döntést az Elnöki Tanács 1957. évi 33. tvr. erősítette meg.

A szláv nyelvek oktatása egyetemünkön 1849-ben kezdődött el, amikor Ferenc József (1821-1878) ügyvédet "helyettesi" minőségben megbízták a szláv nyelvészet és irodalom előadásával. 1866-ban ugyanőt nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. Kiemelkedő tudományos munka nem maradt utána. Nemzetközi elismertségre a tanszék Asbóth Oszkár (1852-1920) vezetése alatt tett szert. Asbóth Oszkár volt a magyar tudományos szlavisztika első, európai tekintetben is jelentős alakja. A nagyhírű szlavista, Melich János 1921-ben lett nyilvános rendes tanára a karnak. A Szláv Filológiai Intézet mellett alapították meg 1919-ben a Rutén Nyelv és Irodalmi Tanszéket, amely azonban 1924-ben megszűnt. A rutén nyelv és irodalom nyilvános rendes tanárává Bonkáló Sándort nevezték ki. (1924 végén eltávolították, nyugdíjazták, ezzel az oktatás is elhalt.) 1894-ben jött létre a Horvát Nyelv és Irodalmi Tanszék, amely 1938-ig állt fenn.
A második világháború után, a politikai változásoknak megfelelően 1946-ban Trócsányi Zoltánnal az élen felállították az Orosz Nyelv és Irodalom Tanszéket. Bonkáló Sándort is reaktiválták, aki 1948-as újabb nyugdíjazásáig az Ukrán Nyelv és Irodalom Tanszéken működött. Az orosz nyelv oktatását az 1947-ben megnyílt Egyetemi Orosz Intézet vette át, s 1950-ben önálló fakultás rangjára emelték. 1952-ben a budapesti Tudományegyetem Lenin Intézete nevet vette fel, s aztán 1954 és 1958 között önálló egyetemként működött tovább. 1956-tól újra a Bölcsészkaron képezték az orosz tanárokat. Ugyancsak 1956-ban a Lenin Intézet orosz tanszékeiből a kar kebelén belül Kardos László vezetésével Orosz Filológiai Tanszéket állítottak fel. 1994-ben a tanszék a nevét Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszékre változtatta, mivel a képzésbe az ukrán és fehérorosz nyelv és irodalom mellett a lett és a litván nyelv oktatása is bekapcsolódott. Az önálló Ukrán Filológiai Tanszék 2002-ben, a Lengyel Filológiai Tanszék 1978-ban jött létre.
Tanszékvezetők:
Sipos István 1957-1965
Baleczky Emil 1966-1981
Péter Mihály 1981-1991
Zoltán András 1991-től

A tanszéket Hantken Miksa számára szervezték 1882-ben Paleontológiai Intézet néven. 1894-től 1914-ig Geo-paleontológiai Intézetként Koch Antal vezetése alatt állott. 1914-től elkülönítették a földtantól, s az önálló tanszéket Lőrenthey Imre vette át. Halálát követően (1917) 1947-ig nem neveztek ki a tanszék élére professzort. 1920 és 1924 között Papp Károlyt bízták meg a helyettesítéssel, majd 1924-ben 6 másik tanszékkel együtt, a nehéz gazdasági helyzet miatt megszüntették, ám 1931-től a már említett Papp Károly újra tartott őslénytani előadásokat. 1947-től 1955-ig Telegdi-Roth Károly, majd Bogsch László volt a tanszékvezető. Utóbbi hagyatéka szintén levéltárunkban található. 1962-ig Őslénytani Intézet, majd Őslénytani Tanszék. 1980-tól a Földtudományi Szakbizottság, 1982-től a Földtani Szakterület, 1983-tól a Geológiai Tanszékcsoport, majd 1993 után a Geológiai és Környezetfizikai Központ tagja.
Telegdi Roth Károly 1947-1955
Bogsch László 1955-1973
Géczy Barnabás 1973-1995

A Pedagogikum Központ 2007-2015-ig működött (2007-ben hozták létre, tényleges működését 2008-ban kezdte meg), feladata volt három tanárképző kar, a BGGyK, a PPK és a TÓK gazdálkodási, pénzügyi, üzemeltetési feladatainak ellátása, oktatásszervezési, tanulmányi és humánpolitikai adminisztratív szolgáltató tevékenység végzése hálózati jelleggel. A Pedagogikum Központ élén egy Vezető Testület állt, és három főosztálya volt: I. Gazdasági Főosztály, II. Humánpolitikai Főosztály III. Oktatásszervezési és Tanulmányi Főosztály. A Központ három helyen működött: a TÓK-on a humánpolitikai ügyeket, a PPK-n a hallgatókkal kapcsolatos ügyeket, a BGGyK-n a gazdálkodási, pénzügyi és üzemeltetési feladatokat intézték.