Az ELTE Tanító- és Óvóképző Kar elődintézménye az 1869-ben, Eötvös József kezdeményezésre alapított Budai Állami Tanítóképezde. Az intézmény fennállása óta meghatározó szerepet töltött be a magyar népoktatás és a népiskolai tanítóképzés terén. Az intézményben a tanítóképzés 1959-től felsőfokú, 1975-től főiskolai szinten folyt, 1995-től négy évre emelkedett a korábban hároméves időtartama. A tanítóképzéshez 1968-tól az először kétéves felsőfokú óvónőképzés kapcsolódott, amely 1986-tól vált hároméves, főiskolai szintű képzéssé. A Budapesti Tanítóképző Főiskola 2000-ben, a felsőoktatási integráció során az Eötvös Loránd Tudományegyetem része lett, 2009-től egyetemi karként folytatja működését.

A "bölcsészeti kar kebelén" belül működő Középtanodai Tanárképezde, a későbbi Tanárképző Intézet báró Eötvös József kezdeményezésére, az 1870-1871. tanévben, az első szabályzat jóváhagyása után kezdte meg működését. Feladata volt, hogy a tanárjelölteket szaktárgyukban alaposan kiképezze és az iskolai gyakorlat megszerzésében segítse. Az intézet élén az elnök állt, aki végrehajtotta a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium intézkedéseit és a tanács határozatait. Az igazgató az elnököt helyettesítette és az ügyvitelt vezette. A hét tagból álló tanács negyedévenként tartott rendes ülést. A vezetőséget a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium nevezte ki öt-öt évre, a bölcsészkar tanári testületéből. Az intézet az 1949-es fordulatot követő átszervezések során szűnt meg a Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium 211.114/1949. VI. sz. rendeletével. Feladatát a Rektori Hivatal Oktatási Osztálya és a kari tanulmányi osztályok vették át.

Budapesten 1947-től 1953-ig működött az alsó tagozatos általános iskolai tanárokat képző Pedagógiai Főiskola. Az 1970-es évek elején az időleges demográfiai felfutás időszakában ismét felmerült egy fővárosi székhelyű intézmény létesítésének igénye. Emiatt jött létre az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola (ma: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) Budapesti Kihelyezett Tagozata, amely az 1975/76. tanévben kezdte meg működését. A tagozat alapfeladatait is csak nagy nehézségek árán tudta ellátni, hiányoztak a megfelelő háttérintézmények (könyvtárak, laboratóriumok). Mivel az önállósulás feltételei hiányoztak, s például a természettudományi szakos hallgatók képzése is az ELTE-n történt, a Kihelyezett Tagozatot megszüntették, és 1983. január 1-jétől az intézmény az ELTE negyedik karaként működött tovább. A kar életében fontos változást hozott az a művelődésügyi miniszteri döntés, amely szerint a Pest megyei tanárhiány enyhítésére 1987. szeptember elsején megindult az oktatás a gödöllői képzési helyen. 2003-ban az egyetemen bekövetkezett szervezeti átalakítást követően a kar megszűnt, feladatait az ELTE Tanárképző Központ vette át.

Egyetemünkön 1929-ben, Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták.

A Szláv Tanszékcsoport 1971-től működik, 1979-től a Orosz Filológiai Tanszék, a Szláv Filológiai Tanszék és a Lengyel Filológiai Tanszék tartozott hozzá. A Tanszékcsoport 1994-ben Szláv és Balti Filológiai Intézet néven folytatta a működését. 2002-től az akkor alapított Ukrán Filológiai tanszék is hozzátartozik.

Kémiát az orvostudomány keretében, orvosi vegytanként tanítottak először egyetemünkön. Amikor Mária Terézia 1770-ben orvosi karral egészítette ki a nagyszombati egyetemet, ennek kapcsán és keretében került sor a kémiai tanszék megalapítására. Ez még nem volt teljesen önálló, közös tanszéke volt a kémiának és a botanikának. Első professzorává Winterl Jakabot nevezték ki ugyancsak 1770-ben, aki haláláig, 1809-ig vezette a tanszéket. Winterl jelentősége iskolaalapító voltában rejlik: az első magyar kémikus nemzedék (még mind orvosok) az ő tanítványai sorából kerültek ki. Tanítványai alkották a magyar kémiai nyelvet, közöttük Schuster János, aki a kémia tanszék második professzora lett, 1811-ben nyert kinevezést. 1817-ben Kitaibel Pál botanikaprofesszor halála után a tanszék kettévált és Schusternek csak a kémia tanszék maradt, amit haláláig, 1838-ig vezetett. Utóda a tanszék élén Sangaletti Ede volt, 1841-től 1853-ig. 1850-ben az osztrák mintát követve a kémiai tanszéket az Orvosi Karról áthelyezték a Bölcsészkarra, amivel lehetővé vált az önálló kémikusképzés s a vegyészi doktorátus lehetősége, és bevezették a tanárjelöltek kémia oktatását is. A tanszék azonban még további száz évig ellátta az orvos és gyógyszerész-hallgatóság kémia tanítását is. 1854-ben Theodor Wertheim lett a kémia professzora, aki eredményes szerves kémiai kutató tevékenységet folytatott. Utóda 1860-tól Than Károly, aki 48 évig, 1908-ig állt a tanszék élén. Az ő idejében a magyar kémia az oktatás, a kutatás és a szervezés terén igen nagy fejlődésen ment keresztül: a gazdasági fejlődés következtében nőtt a kémia jelentősége, önálló foglalkozássá és megélhetéssé vált és ez növelte a képzés súlyát. 1872-ben készült el a Than kezdeményezésével megépített új, korszerű vegytani intézet. Than Károly igen aktív tudományos közéleti tevékenységet fejtett ki (1907-ben MTA alelnök, 1895-ben elindítja a Magyar Chemiai Folyóiratot), eredményes tudományos kutatómunkát végzett és hozzájárult az oktatás korszerűsítéséhez (korszerű magyar nyelvű kémiai tankönyvet írt.).
Halála után a tanszékből 1909-ben új tanszék vált ki, amely felvette a III. sz. Kémiai Intézet nevet (a második tanszéket, a II. sz. Kémiai Intézetet még 1877-ben hozták létre).
Az első az I. sz. Kémiai Intézet élén Winkler Lajos következett (1909-1934), aki az analitikai kémia területén szerzett nemzetközileg is elismert nevet.
1933-ban, amikor az egyetem kémiai tanszékei nevet kaptak az I. sz. kémia lett az "Analitikai és Gyógyszerészeti Kémiai Intézet." Winkler helyére Széki Tibor került (1934-1949), aki kizárólag az addig elhanyagolt szerves kémia területén végzett kutatásokat, és aki alatt 1939-ben az intézet felvette a Szerves és Gyógyszerész Kémiai Intézet nevet.
1949-ben az orvoskar kiválásával az intézet nevéből elmaradt a "Gyógyszerész" jelző, és mint Szerves Kémiai Tanszék folytatta működését Bruckner Győző vezetésével (1949-1971).
Tanszékvezetők:
Eduard Sangaletti (?-1853)
Theodor Wertheim (1853-1860)
Than Károly (1860-1908)
Winkler Lajos (1908-1934)
Széki Tibor (1934-1949)
Brückner Győző (1949-1970)
Kucsman Árpád (1970-1993)
Hollósi Miklós (1993-2006)
Hudecz Ferenc (2006-2007)
Perczel András (2007-2010)
Hudecz Ferenc (2010-2016)
Perczel András (2016-2022)
Novál Zoltán (2022-)

Az egyetemeken 1950-ben új szervezeti szabályzatot vezetett be a minisztérium, amelynek értelmében az egyes karok Dékáni Hivatalain belül megszervezték a Személyzeti Osztályokat.
Az egyetem központi Személyzeti Osztályát - amely a Rektori Hivatalhoz tartozott -, 1953-ban állították fel.
Az osztály fennállása során az alábbi feladatokat látta el:

• szervezte a káderekkel való foglalkozást, figyelte fejlődésüket, s vezette róluk a nyilvántartásokat
• kidolgozta és végrehajtotta a káderfejlesztési tervet
• a rektori hatáskörű személyzeti ügyeket előkészítette és intézte (kinevezés, alkalmazás, áthelyezés, felmondás)
• javaslatot tett és felterjesztést készített a minisztériumi hatáskörbe tartozó ügyekben
• intézte a meghívott egyetemi előadók, másodállásúak, mellék-foglalkozásúak személyzeti ügyeit
• vezette az egyetem összes alkalmazottjának nyilvántartását
• az egyetemi költségvetés alapján végezte a munkaerő gazdálkodást és az alkalmazottak segélyezését.
  Az induláshoz képest a feladatkör a későbbiek során némileg módosult, bővült (pl. külföldi utazásokkal kapcsolatos ügyek), illetve szűkült (pl. a segélyezés egyre inkább a szakszervezet hatáskörébe került át).
  A Rektori Tanács 1990 közepén az osztályt beolvasztotta egy új szervezeti egységbe, az Oktatási-, Személyzeti és Szociális Osztályba. Feladataként új kitüntetési-, vezetői-, oktatói-, kutatói követelményrendszer kidolgozását, az új szervezeti egységek létesítésével kapcsolatos személyzeti teendők végzését, a dolgozók továbbképzését, a köztársasági elnöki és minisztériumi hatáskörű személyzeti vonatkozású felterjesztések készítését, a rektori- és rektorhelyettesi hatáskörbe tartozó személyzeti ügyek döntés előkészítését, a külföldi professzorok és lektorok alkalmazásával kapcsolatos ügyintézését, valamint az egyetem hagyományainak őrzését jelölték meg (pl. tanszékvezetői konferenciák, Eötvös-napok rendezése, díjak, kitüntetések, kinevezések ünnepélyes átadása)
  A Személyzeti Osztály 1991-ben szűnt meg.

Az Egyetemi Tanács az Oktatási Minisztérium jóváhagyásával 1980-ban ELTE Számítóközpont néven intézeti jogokkal felruházott új szervezeti egységet hozott létre, amely számítástechnikai szolgáltatási, kutatási, oktatási és továbbképzési feladatokat volt hivatva ellátni. A Számítóközpont nem tartozik egyetlen kari szervezeti egységbe sem, a rektornak közvetlenül alárendelt igazgató vezeti. Profiljából következően azonban legszorosabb kapcsolata a TTK-val volt, amelynek oktató és kutató munkájában a TTK Tanácsának szakmai felügyelete alatt közvetlenül részt vett, igazgatója pedig a TTK Kari Tanácsának tanácskozási jogú tagja volt. A Számítóközpont 1997-ben szűnt meg.

Az 1970-es évek elejétől az egyetemi oktatók és hallgatók (a KISZ kezdeményezésében) felvételi előkészítő tanfolyamokat tartottak a fizikai dolgozók továbbtanulni szándékozó gyermekei számára. E kezdeményezésből alakultak meg 1975/76-ban országosan a Felvételi Előkészítő Bizottságok (FEB). Ezzel párhuzamosan a Minisztertanács 1065/1974./XII.31./ sz. határozata nyomán az Oktatási és Munkaügyi Minisztérium létrehozta a szakmunkás képesítésű fizikai dolgozók felsőfokú (egyetemi főiskolai) felvételi előkészítő tanfolyamát, amely 1975-ben kezdte meg működését. Az előkészítőkön az üzemek, vállalatok által kijelölt tehetséges (érettségizett vagy érettségivel nem rendelkező) továbbtanulni akaró szakmunkás fiatalok vettek részt, akik a tanfolyam elvégzése után felvételt nyerhettek meghatározott egyetemekre és főiskolákra. A tanfolyamokat műszaki, közgazdasági, jogi és agrár szakterületeken szervezték, és különböző egyetemeket jelöltek ki az egyes szakterületen folyó előkészítő tanfolyamok megszervezésére. Az ELTÉ-t a jogi szakterület irányításával bízták meg (vezetője dr. Wessely Antal), az általa szervezett szakmunkások egyetemi előkészítő tanfolyamai (SZET) elsősorban a jogi, államigazgatási, vállalatigazgatási pályára készülő fiatalokat készítették fel. Sikeres felvétel esetén tanulmányaikat nappali, esti és levelező tagozaton egyaránt folytathatták. A nappali tagozatra felvettek esetében a küldő vállalat ösztöndíjat, a végzett hallgatók számára pedig munkalehetőséget igyekezett biztosítani.
A SZET a Minisztertanács 96/1990/V.23. sz. rendeletével fejezte be működését.