A szláv nyelvek oktatása egyetemünkön 1849-ben kezdődött el, amikor Ferenc József (1821-1878) ügyvédet "helyettesi" minőségben megbízták a szláv nyelvészet és irodalom előadásával. 1866-ban ugyanőt nyilvános rendes tanárrá nevezték ki. Kiemelkedő tudományos munka nem maradt utána. Nemzetközi elismertségre a tanszék Asbóth Oszkár (1852-1920) vezetése alatt tett szert. Asbóth Oszkár volt a magyar tudományos szlavisztika első, európai tekintetben is jelentős alakja. A nagyhírű szlavista, Melich János 1921-ben lett nyilvános rendes tanára a karnak. A Szláv Filológiai Intézet mellett alapították meg 1919-ben a Rutén Nyelv és Irodalmi Tanszéket, amely azonban 1924-ben megszűnt. A rutén nyelv és irodalom nyilvános rendes tanárává Bonkáló Sándort nevezték ki. (1924 végén eltávolították, nyugdíjazták, ezzel az oktatás is elhalt.) 1894-ben jött létre a Horvát Nyelv és Irodalmi Tanszék, amely 1938-ig állt fenn.
A második világháború után, a politikai változásoknak megfelelően 1946-ban Trócsányi Zoltánnal az élen felállították az Orosz Nyelv és Irodalom Tanszéket. Bonkáló Sándort is reaktiválták, aki 1948-as újabb nyugdíjazásáig az Ukrán Nyelv és Irodalom Tanszéken működött. Az orosz nyelv oktatását az 1947-ben megnyílt Egyetemi Orosz Intézet vette át, s 1950-ben önálló fakultás rangjára emelték. 1952-ben a budapesti Tudományegyetem Lenin Intézete nevet vette fel, s aztán 1954 és 1958 között önálló egyetemként működött tovább. 1956-tól újra a Bölcsészkaron képezték az orosz tanárokat. Ugyancsak 1956-ban a Lenin Intézet orosz tanszékeiből a kar kebelén belül Kardos László vezetésével Orosz Filológiai Tanszéket állítottak fel. 1994-ben a tanszék a nevét Keleti Szláv és Balti Filológiai Tanszékre változtatta, mivel a képzésbe az ukrán és fehérorosz nyelv és irodalom mellett a lett és a litván nyelv oktatása is bekapcsolódott. Az önálló Ukrán Filológiai Tanszék 2002-ben, a Lengyel Filológiai Tanszék 1978-ban jött létre.
Tanszékvezetők:
Sipos István 1957-1965
Baleczky Emil 1966-1981
Péter Mihály 1981-1991
Zoltán András 1991-től

A Germanisztikai és Romanisztikai Tanszéket két tanszéki szakcsoport összevonásával 1977-ben hozták létre: az Általános Germanisztikai Tanszéki Szakcsoportból, amely már régebben működött (vezetője Hutterer Miklós egyetemi tanár) és az Újlatin Összehasonlító Nyelvtudományi Csoportból (vezetője Hermann József egyetemi tanár), amelyet 1976/77-ben szerveztek.

A Román Filológiai Intézetet 1862-ben állították fel az egyetemen, élére Román Sándor rendkívüli tanárt nevezték ki tanszékvezetőnek. Ő és az őt követő tanszékvezetők - Ciocan János (1850-1908) és Siegescu József (1873-1927) nem annyira alkotó tudósok, mint inkább a román nyelvészet és irodalom interpretátorai voltak. Az általános romanisztika az Olaszországból érkezett, és a román tanszéken 1928-tól 1935-ig működő Carlo Tagliavini munkássága révén kapta meg a tudományos alapokat, és a román nyelvészeti kutatások is jelentős lépést tettek előre. Az őt követő Tamás Lajos (1936-1978) a meglevő alapokon már európai színvonalú romanisztikai kutatásokat végzett, amellett, mint a magyar-román nyelvészeti és történeti kapcsolatok kutatója is jelentőset alkotott. A tanszék vezetésében Domokos Sámuel (1972-1978) követte őt, aki mint a román irodalom értékeinek egyik legtevékenyebb közvetítője megjelentette a „román irodalom magyar bibliográfiája” című művét, majd Nagy Béla (1978-1978), aki a román nyelvtan-irodalommal foglalkozott. Az 1962/63. tanévtől az Intézet Román Filológiai Tanszék néven működött tovább. A Tanszék bekapcsolódott az Eötvös Kollégiumban megindult szakképzés munkájába is, és tartotta a kapcsolatot a gyulai román gimnáziummal, ahonnan a legtöbb hallgatója kikerült.
Az Intézet / Tanszék vezetői 1945 után:
Tamás Lajos 1936-1972
Domokos Sámuel 1972-1978
Nagy Béla 1978-1986
Süpek Ottó 1986-1988
Miskolczy Ambrus 1988-2022
Nagy Levente 2022-től

Az 1950 óta működő Központi Marxizmus-Leninizmus Tanszékből 1954-ben három szaktanszék alakult, amelyek egyike a Marxizmus-Leninizmus Alapjai Tanszék volt Mód Aladár egyetemi tanár vezetésével. A tanszék neve 1957-ben változott Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszékre, amikor az addig a rektor közvetlen irányítása alatt álló ideológiai tanszékek átkerültek a Bölcsészettudományi Karra. A tanszék a tárgy oktatását az egyetem valamennyi karán ellátta. A tudományos szocializmus, mint önálló szak oktatását 1960/61-ben vezették be az egyetemi oktatásban előbb nappali, majd esti és levelező tagozaton. Történelem szakos hallgatók vehették fel harmadéves korukban másik szakjuk elhagyásával, majd később C szakként. 1972-ben az Állam- és Jogtudományi Karon és a Természettudományi Karon is létrehoztak egy Tudományos Szocializmus Tanszéket, így a Bölcsészettudományi Karon működő tanszék feladatai csökkentek, és a Történettudományi Tanszékcsoporthoz sorolták át, mint történeti jellegű tudományt művelő tanszéket. A Tudományos Szocializmus Tanszékek 1989-ben szűntek meg, a TTK-n működő tanszék jogutód nélkül, a BTK-n működő tanszék neve Politikaelméleti Tanszékre változott és oktatott tematikája is megújult. Az ÁJK-n működő tanszék nevét 1989-ben Politikaelméleti- és Történeti Tanszékre változtatták, majd 1991-től szervezetileg is megszűnt, beleolvadt a Jogi Karon 1988-ban felállított Politológia Tanszékbe.
A Tudományos Szocializmus Tanszékek tanszékvezetői:
Bölcsészettudományi Kar
1957-1962 Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszék
1957-1962 Mód Aladár
1962-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1962-1974 Mód Aladár
1974-1989 Szakács Kálmán
Állam- és Jogtudományi Kar
1972-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1972-1974 Kozma Pál
1974-1989 Magyar György
Természettudományi Kar
1972-1974 Tudományos Szocializmus Tanszéki Szakcsoport
1972-1974 Pándi Ilona
1974-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1974-1976 Pándi Ilona
1976-1977 Simon Péter
1977-1989 Liptai Ervinné Takács Erzsébet

1872-ben Henszlmann Imre nyilvános rendkívüli tanárrá való kinevezésével állították fel a Művészettörténeti Tanszéket. Hosszú ideig a régészet és a művészettörténet nem különült el egymástól, a tanszék munkájában történeti és régészeti kutatások domináltak. Ez jellemezte még a két világháború közötti időszakot, a Művészettörténet és Classica Archeológiai, valamint a Művészettörténet és Keresztény Régészet Tanszék tevékenységét is. 1945 után a Művészettörténeti Intézet továbbra is két, Gerevich Tibor és Fülep Lajos vezette (egymás mellé rendelt) tanszékből állt. Fülep Lajos nyugállományba vonulásakor, 1961-ben a két tanszéket összevonták, vezetésével Vayer Lajost bízták meg. 1996-ig az ország egyetlen olyan tanszéke volt, ahol az oktatás hangsúlya a művészettörténetre, mint tudományra, illetve humán diszciplínára esett. Generációkon át innen kerültek ki a hazai muzeológia, a műemlékvédelem, a műkereskedelmi szakértés, a műkritika és a kortárs művészet meghatározó szakemberei is. 1978-tól a Muzeológiai–Közművelődési Tanszékcsoport tagja. A tanszékcsoportok megszűnése után 2001-ben alakult meg a tanszékből a Művészettörténeti Intézet.
A tanszék vezetői:
Fülep Lajos 1954-1961
Vayer Lajos 1961-1979
Németh Lajos 1979-1991

Egyetemünkön 1929-ben, Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták.

Egyetemünkön 1929-ben, Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták.

Egyetemünkön 1929-ben Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták. 1978-tól a Történettudományi Tanszékcsoport, majd az 1990-es évek közepétől a Történeti Intézet tagja.
A tanszék vezetői:
Perényi József 1957-1980
Palotás Emil 1980-2002

Egyetemünkön 1770-től tanítottak történelmet csaknem egy évszázadon keresztül, azonban az egyetemes és magyar történelmet együtt tárgyalták, sőt Katona István - a történelem első hazai oktatója - 1773-ig még az ékesszólás tanára is volt. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Az egyetemes történelem tárgyának további felosztására az 1878/79. tanévben került sor, mikor az ókori, illetve a középkori történelem tanszékei megalakultak. Az 1880/81. tanévtől ezekhez csatlakozott harmadikként az újkori történelmi tanszék, Ballagi Aladár vezetésével. Ballagi 1924-ig állt a tanszék élén, őt Angyal Dávid (1925-1929), majd Hajnal István követte.
Az oktatók kiemelten foglalkoznak valóban egyetemes történeti témákkal, vagyis még az egyes országok múltjára irányuló stúdiumoknál is hangsúlyt helyeznek a nemzetközi összefüggések vizsgálatára, illeszkedve a világ historiográfiai termésében az 1980-as évektől erősödő world history vagy global history irányzatához. Az 1990-es évek közepétől a tanszék neve Új- és Jelenkori Egyetemes Történeti Tanszék. 1978-tól a Történettudományi Tanszékcsoport, majd az 1990-es évek közepétől a Történeti Intézet tagja.
A tanszék vezetői:
Bolgár Elek 1951-1952
Gerőné Fazekas Erzsébet 1952-1957
Incze Miklós 1957-1958
Szamuely Tibor 1958-1960
Zsigmond László 1960-1978
Diószegi István 1978-1995

A pesti egyetemen 1770-től tanítottak történelmet, csaknem egy évszázadon keresztül azonban az egyetemes és a magyar történelmet együtt tárgyalták. Az egyetemes történelmet csak 1866-tól, Somhegyi (Schröck) Ferenc kinevezésétől választották külön a magyar történelemtől. Somhegyi 1879-ben bekövetkezett halála után az addig egységes tanszék több önálló egységre tagolódott: így alakult meg a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék is. A vezetői állás azonban hosszú ideig betöltetlen maradt: Marczali Henrik és Salamon Ferenc csak helyettesként irányították a tanszéket Lánczy Gyula 1891. évi tanári kinevezéséig. 1912-től 1932-ig Áldásy Antal, majd Váczy Péter igazgatta a tanszéket. 1949 és 1953 között – a Történettudományi Intézetnek a Bölcsészettudományi Karon történt alapítása nyomán – a történelmi tanszékek, így a Középkori Egyetemes Történeti Tanszék önállósága is megszűnt. Az 1953-ban újra felállított tanszék 1956-ig a Bölcsészettudományi Kar kettéválasztásából keletkezett Történettudományi Kar keretébe tartozott.
A tanszék vezetői:
1953-1955 Gyóni Mátyás
1957-1982 Székely György
1982-1985 Hunyadiné Balázs Éva
1985-1995 Sz. Jónás Ilona