A Történettudományi Kar az ELTE szenátusa 1953. február 27-i határozata alapján (megerősítette Eln. Tan. 1953. évi 7 tvr.) a Bölcsészettudományi Kar kettéválasztásával 1953 nyarán jött létre önálló Dékáni Hivatallal és Tanulmányi Osztállyal. 1956. december 7-én egyesült a Nyelv- és Irodalomtudományi Karral, és ettől kezdve újra Bölcsészettudományi Kar néven működött.
A természettudományi tárgyakat 1949-ig a Bölcsészettudományi Karon oktatták. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelete értelmében a Bölcsészettudományi Kar 22 tanszékéből, a Botanikus Kertből és a Fizikai- Kémiai- és Embertani Intézetekből 1949. május 16-án alakult meg a Természettudományi Kar. A karon a tanárképzés mellett az ötvenes évek elején indult meg a nem tanár-szakos szakemberek képzése. 1953-ban - a decentralizáció jegyében - a kart kettéválasztották Matematikai Fizikai- Kémiai és Élet- és Földtudományi Karra. A két fakultás 1957-ben egyesült ismét Természettudományi Karrá.
1635-ben, az egyetem alapítása idején két karon indult meg a tanítás: a Facultas Theologicán és a Facultas Philosophicán. A magyar nyelvű oktatás bevezetése óta a Facultas Philosophica neve Bölcsészeti vagy Bölcsészettudományi Kar. Ezt "bölcsészeti tanfolyam"-ként emlegették, mivel hosszú ideig előkészítő jellege volt: az Egyetem többi fakultására csak a Bölcsészkar elvégzése után lehetett tovább lépni. A Kar keretében állították fel 1782-ben az Institutum Geometricum-ot (Mérnökképző Intézet), amely a mai Budapesti Műszaki Egyetem elődje, és amely 1850-ig tartozott hozzá. A 19. század közepétől a tudományos munka mellett a Kar feladata lett a tanárok képzése is, ezért alakult meg 1862-ben a Tanárvizsgáló Bizottság, majd 1870-ben a Tanárképző Intézet. Szervezetileg ugyan mindkettő független volt a Kartól, de szorosan együttműködött vele. Az 1949. évi reform alapvető változást hozott a Karon: 1949. május 16-tól leváltak a természettudományokkal foglalkozó tanszékek (intézetek), és önálló karrá alakultak Természettudományi Kar néven. 1953-ban, az újabb szervezeti változás következtében a Nyelv- és Irodalomtudományi, illetve a Történettudományi Kar 1957-ig külön dékáni hivatallal - s így önálló karként - működött. 1957-ben a két kar ismét egyesült, és Bölcsészettudományi Kar néven működik napjainkban is.
ELTE Élet- és Földtudományi Kar
Az Élet- és Földtudományi Kar 1953-ban a Természettudományi Kar kettéválasztásával jött létre és 1957-ben szűnt meg.
ELTE Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar
A Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar 1953 nyarán a Természettudományi Karból vált ki, és 1957-ig önállóan működött.
Az Idegen Nyelvek Főiskolája az 1951/52. tanév elején alakult és az 1954/55. tanévben fejezte be működését. Eredetileg orosz, német, francia és angol nyelvű műszaki, sajtó- és közgazdász szakfordítók, valamint tolmácsok képzése volt a főiskola célja. A gyakorlatban azonban a közgazdasági szak helyett külkereskedelmit létesítettek, s az orosz szakot erősen specializálták (gépészetre, kohászatra stb.). A második beiskolázott évfolyamnál a nyugati nyelvszakosok már csak sajtó szakon végezhettek. A harmadik évfolyam minden hallgatója sajtó- és könyvkiadási szakon tanulhatott. A végzetteket általában nem tudták képzettségüknek megfelelően elhelyezni, végül ezért is szüntették meg a főiskolát. A hallgatók a Lenin Intézetben, továbbá a Nyelv- és Irodalomtudományi Karon folytathatták tanulmányaikat. Az Idegen Nyelvek Főiskolájának törzskönyvei megmaradtak, az ügyvitelre vonatkozó iratanyag azonban igen töredékes: jobbára hallgatói névsorokból, vizsgajegyzőkönyvekből áll, egyenkénti átnézéssel kutatható.
A jezsuita alapítású Egyetemi Könyvtár mintegy hetven esztendővel idősebb, mint maga az egyetem, melynek 1635-ben vált intézményévé és azóta is hozzátartozik. A magyar művelődéstörténetben sokáig kiváltságos hely illette meg a Könyvtárat, mely több mint egy évszázadon át az ország egyetlen nyilvános nagykönyvtára, hosszú ideig - a 20. század elejéig - nemzeti könyvtár és a főváros könyvtára volt.
A Könyvtár nagyszombati székhelyéről 1777-ben az egyetemmel együtt költözött a budai várpalotába, majd onnan 1784-ben - ettől az évtől már nyilvános nagykönyvtárként - Pestre, a Ferenciek terén lévő épületbe. A jezsuita rend feloszlatása (1773) után az egyetemhez hasonlóan a könyvtár is állami intézménnyé vált. 1780-ban az ország legnagyobb közkönyvtáraként elsőnek kapta meg a kötelespéldány szolgáltatás jogát, és ugyanebben, illetve a következő évben már első nyomtatott címjegyzékét is kiadatta Pray György, az intézmény tudós vezetője.
A Könyvtár Toldy Ferenc - az első világi igazgató - irányítása alatt (1843-1873) indult meg a modern fejlődés útján, igyekezve eleget tenni az 1867-től ugrásszerűen növekedő tudományos és kutatói igényeknek. A könyvtár mai épületének átadására 1875-ben került sor. Az épület hosszú ideig megfelelőnek bizonyult, bár helyhiány miatt már 1935-1940 között szükségessé vált a raktárak átépítése.
1895-ben Eötvös Loránd a párizsi École Normale Superieure mintájára alapította az édesapjáról elnevezett, az egyetem irányítása alatt álló középiskolai tanárképző kollégiumot. A Collegium első épülete Pesten, a Csillag utcában volt, ahonnan 1910-ben költöztek át a mai, Alpár Ignác tervezte Ménesi úti épületbe. A Collegium első kurátora Eötvös Loránd, igazgatója pedig a fizikus Bartoniek Géza volt (1895 - 1928), aki a porosz mintájú magyar oktatási rendszerben francia szellemiségű szigetet teremtett a Collegiumból. Eötvös Loránd halála után a Collegium kurátora Teleki Pál lett, az igazgató Bartonieket Gombocz Zoltán, a kiváló nyelvész (1928-1935), majd Szabó Miklós klasszika-filológus (1935-1945), a háború után pedig Keresztury Dezső követte (kultuszminisztersége mellett is megtartotta az Eötvös Collegium igazgatóságát). Leköszönése (1948) után 1950-ig Lutter Tibor irányította a széteső, majd rendeletileg is bezárt Collegiumot. Az épületet 1950-ben a Tanfolyamellátó Vállalat vette át: a Collegium vagyontárgyai szétszóródtak, híres könyvtárát a Akadémia védte meg a pusztulástól. 1956-ban a régi hagyományok alapján kezdték meg a Collegium újjászervezését. 1957-ben az országban először itt szerveztek szakkollégiumot Tóth Gábor vezetésével. Az 1990. évi rendszerváltást követően Göncz Árpád köztársasági elnök visszaadta a Collegium főiskolai jellegét, így egy rövid időre önálló intézmény lett, de 1993-ban visszakerült az egyetem irányítása alá.
ELTE Trefort Ágoston Gyakorló Gimnázium és Általános Iskola
Az Eötvös József elképzelései nyomán alakult gimnáziumban 1872. október 17-én öt tanárral és 24 tanulóval indult meg a tanítás. A gimnázium, amelynek szervezeti szabályzatát Pauler Tivadar erősítette meg, Európa első gyakorlóiskolájaként a Bölcsészkarhoz tartozó tanárképző-intézet - akkori nevén a M. Tanárképző Intézet Gyakorló Főgymnasiuma - volt. Első otthonából, a Hatvani utcából többszöri költözködés után 1887-ben került mai épületébe, a Trefort utcába. Az iskola korszerű, máig is példamutató tantervét 1879-ben neves tanára, Kármán Mór dolgozta ki; első igazgatója Bartal Antal volt, de mellettük is híres tudósok, így például Marczali Henrik, Beke Manó, Négyesy László tanítottak itt. 1907-ben új épületrésszel - benne tornateremmel és fizikai előadóval - bővült az iskola. amely a háborút is átvészelte - 1914-től 1918-ig laktanyaépületként szolgált! - ismét a legrangosabb budapesti gimnáziumok közé számított. 1947-ben a gyakorló gimnáziumot általános iskolával egészítették ki, majd az 1950-es években - a tanárképzés elhanyagolásával - fokozatosan megszűnt az intézmény gyakorló jellege (ekkor Apáczai Csere János Általános Gimnázium néven szerepelt az iskola). 1958-ban az egykori diák, Ságvári Endre nevének felvételével nyerte vissza eredeti célját, gyakorlóiskolakénti működését az intézmény, mely 1959-ben szervezetileg ismét az ELTE-hez csatlakozott az ELTE Ságvári Endre Gyakorló Iskolája néven. 1990 után az intézmény Trefort Ágoston nevét vette fel.
Budapesten 1947-től 1953-ig működött az alsó tagozatos általános iskolai tanárokat képző Pedagógiai Főiskola. Az 1970-es évek elején az időleges demográfiai felfutás időszakában ismét felmerült egy fővárosi székhelyű intézmény létesítésének igénye. Emiatt jött létre az egri Ho Si Minh Tanárképző Főiskola (ma: Eszterházy Károly Katolikus Egyetem) Budapesti Kihelyezett Tagozata, amely az 1975/76. tanévben kezdte meg működését. A tagozat alapfeladatait is csak nagy nehézségek árán tudta ellátni, hiányoztak a megfelelő háttérintézmények (könyvtárak, laboratóriumok). Mivel az önállósulás feltételei hiányoztak, s például a természettudományi szakos hallgatók képzése is az ELTE-n történt, a Kihelyezett Tagozatot megszüntették, és 1983. január 1-jétől az intézmény az ELTE negyedik karaként működött tovább. A kar életében fontos változást hozott az a művelődésügyi miniszteri döntés, amely szerint a Pest megyei tanárhiány enyhítésére 1987. szeptember elsején megindult az oktatás a gödöllői képzési helyen. 2003-ban az egyetemen bekövetkezett szervezeti átalakítást követően a kar megszűnt, feladatait az ELTE Tanárképző Központ vette át.