A Művelődéstörténeti Tanszék 1981-ben azzal a céllal alakult meg a Bölcsészttudományi Karon, hogy posztgraduális képzést biztosítson, azonban a graduális képzést nyújtó történeti tanszékek közé került. A doktoranduszok oktatása 1993-ban a Művelődés-, Gazdaság és Társadalomtörténeti doktori program részeként indult meg, a Művelődéstörténet 1995-ben alakult át önálló doktori programmá. Az oktatói kar különös figyelmet szentel a regionális kultúrákra, az életmód- és mentalitástörténetre, a tudománytörténetre és tudománymódszertanra, az eszmetörténetre, az egyháztörténetre és a kulturális intézményekre.
Tanszékvezetők:
Németh G. Béla 1981-1987
Kósa László 1987-2007

Egyetemünkön 1929-ben, Lukonich Imre vezetésével alakult meg az elsősorban a szomszéd népek, az Osztrák-Magyar Monarchia utódállamainak történetével foglalkozó Kelet-Európa Története Tanszék, illetve 1934-től a Kelet-Európa Intézet. 1953-ban az Intézet két önálló szervezeti egységre bomlott: a Szovjetunió Története és a Népi Demokratikus Országok Története Tanszékre E két tanszéket 1957-ben ismét összevonták.

1909-ben, a Kémiai (Vegytani) Intézet (vö. 256. fond) keretein belül került sor a III. Vegytani Intézet felállítására. Az új tanszék működési körét a Bölcsészkar 1910. április 12-i ülésének bizottsági javaslata alapján fogadták el és határozták meg a kísérleti kémia és a fizikai-kémia tanításában. A tanszék első vezetője - egészen 1935-ben bekövetkezett haláláig - Buchböck Gusztáv volt, őt Gróh Gyula, majd 1949-től - ekkortól már az újonnan alakított Természettudományi Kar kötelékében - Erdey-Grúz Tibor követte, aki 1951-ben - az MTA főtitkárává történt megválasztása miatt - mondott le itteni állásáról.
1949-ben a Tanszék jogelődjétől, a III. Kémiai (Vegytani) - később Általános Kémiai - Intézettől immár teljesen elkülönülve vette fel a Fizikai-Kémiai és Radiológiai Intézet nevet. 1951-től Mincser Mihályné, 1954-től 1965-ig Lengyel Sándor, 1965-től 1996-ig Kiss László volt a tanszékvezető. 1960-tól az MTA Elektrokémiai Kutatócsoportja is a tanszéken működött, s bár a csoportot 1966. január 1-től Veszprémbe helyezték, a tanszék tudományos kutató munkája - alapkutatási jelleggel - túlnyomórészt elektrokémiai irányú maradt. A Tanszék a vegyész, a biológus és a gyógyszerész-hallgatókat, valamint a kémia szakos tanárjelölteket oktatja az elméleti és gyakorlati fizikai-kémiára.
A tanszék 1953 és 1956 között a Matematikai-Fizikai-Kémiai Kar része volt. Neve 1953 és 1990 között Fizikai-Kémiai és Radiológiai Tanszék, 1990-tól Fizikai Kémiai Tanszék.
1980-tól a Vegyész Szakbizottság, 1982-tól a Kémiai Szakterület, 1983-tól a Kémiai Tanszékcsoport, 1993 után pedig a Kémiai Intézet tagja.
Tanszékvezetők:
1951-1954 Mincser Mihályné
1954-1965 Lengyel Sándor
1965-1996 Kiss László

A Történeti Intézetet az 1949-es egyetemi reformok idején állították fel, a megszűnt Történelmi Szeminárium utódjaként, az addig különálló történelmi tanszékek összevonásával. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium még 1949 nyarán úgy rendelkezett, hogy a felállítandó Intézet élére igazgató tanácsot kell választania a Bölcsészettudományi Karnak. Ennek értelmében az Intézetben Szentpétery Imrét, Andics Erzsébetet, valamint Molnár Eriket választották meg igazgatónak. Szentpétery halála után az igazgató tanács tagja Lederer Emma lett. Az intézet igen nehéz feltételek között működött. Nem volt megfelelő az oktatói ellátottság, hiányoztak a megfelelő helyiségek, de a tanszékek könyvtárainak összevonásával kialakított intézeti könyvtár is csaknem használhatatlannak bizonyult. A Történeti Intézetet 1953-ban a Bölcsészettudományi Karral együtt a volt piarista gimnázium épületébe költöztették, s ezzel egy időben megkezdték a történelmi tanszékek újbóli felállítását a Bölcsészettudományi Karból kivált Történettudományi Karon, így az Intézet megszűnt. Az 1950-es évek második felében az egyes történeti tanszékek munkájának ideológiai összehangolása céljából Történész Tanszékcsoportot hoztak létre, amely 1960-ban már működött. Az egyetem 1969-ben elfogadott szervezeti és működési szabályzatában a tanszékcsoportok feladatát és szervezetét pontosan meghatározták. Eszerint a tanszékcsoport az azonos vagy rokon szakon oktató több tanszéknek az oktató-nevelő és a tudományos munka összehangolására létrehozott közös szervezete. Ezután az egész egyetemen újra szervezték a tanszékcsoportokat. A Történész Tanszékcsoport 1971-től Történettudományi Tanszékcsoport néven működött. 1974-től Történelemtudományi Tanszékcsoport, 1981-től újra Történettudományi Tanszékcsoport volt a neve. 2000 után vette fel ismét a Történeti Intézet nevet.
Vezetői:
Elekes Lajos 1960-1966
Sinkovics István 1966-1972
Arató Endre 1972-1977
Galántai József 1977-1992

A tanszéket Hantken Miksa számára szervezték 1882-ben Paleontológiai Intézet néven. 1894-től 1914-ig Geo-paleontológiai Intézetként Koch Antal vezetése alatt állott. 1914-től elkülönítették a földtantól, s az önálló tanszéket Lőrenthey Imre vette át. Halálát követően (1917) 1947-ig nem neveztek ki a tanszék élére professzort. 1920 és 1924 között Papp Károlyt bízták meg a helyettesítéssel, majd 1924-ben 6 másik tanszékkel együtt, a nehéz gazdasági helyzet miatt megszüntették, ám 1931-től a már említett Papp Károly újra tartott őslénytani előadásokat. 1947-től 1955-ig Telegdi-Roth Károly, majd Bogsch László volt a tanszékvezető. Utóbbi hagyatéka szintén levéltárunkban található. 1962-ig Őslénytani Intézet, majd Őslénytani Tanszék. 1980-tól a Földtudományi Szakbizottság, 1982-től a Földtani Szakterület, 1983-tól a Geológiai Tanszékcsoport, majd 1993 után a Geológiai és Környezetfizikai Központ tagja.
Telegdi Roth Károly 1947-1955
Bogsch László 1955-1973
Géczy Barnabás 1973-1995

1863-tól működött az egyetemen az Állattani és Állatboncztani Intézet és Gyűjteménytár, amely kezelte az egyetem zoológiai gyűjteményét. Az intézet neve 1882-től Állattani és Összehasonlító Boncztani Intézet és Gyűjteménytár volt. 1949 után a biológia szak struktúrájában változások következtek. Az Általános Állattani és Összehasonlító Bonctani Intézetben fokozott hangsúlyt kapott az állatélettan, majd a sejttan. 1973-tól a tanszék neve Állatszervezettani Tanszék lett a neve. A tanszéken működő Élettani Csoportból 1967-ben önállósult az Állatélettani Tanszék.
Tanszékvezetők:
Mödlinger Gusztáv 1954-1969
Kovács János 1969-1993

Cholnoky Jenő nyugalomba vonulása után 1940-ben engedélyezték, hogy a Földrajzi Intézeten belül két tanszék létesüljön. A létrejövő Általános és Fizikai Földrajz Tanszéknek 1941 és 1962 között a Cholnoky-tanítvány Bulla Béla lett a vezetője. Fő kutatási területe Magyarország természeti erőforrásainak kutatása keretében a domborzati viszonyok átalakulásának vizsgálata, a földrajzi környezet minőségének, az antropogén hatásának a feltárása. Bulla Béla halála után Láng Sándor (szintén Cholnoky-tanítványa volt) vette át a tanszék irányítását. Vezetése alatt alakult meg a szakmódszertani csoport.
A Természetföldrajzi Tanszék vezetője lett a Földrajzi Intézet mindenkori vezetője is.
Tanszékvezetők:
Bulla Béla 1941-1962
Láng Sándor 1963-1972
Székely András 1972-1990
Zámbó László 1990-1993
Gábris Gyula 1993-2007
Karátson Dávid 2007-

A meteorológia - annak kutatása és oktatása - akkor indulhatott fejlődésnek, amikor megkezdődtek a rendszeres meteorológiai megfigyelések. Az első lépéseket 1753-ban tették meg a Nagyszombati Egyetemen, ahol Weiss Ferenc rendszeres időjárási feljegyzéseket készített. Az egyetem Budára helyezésével ezek a Várban az Egyetemi Csillagdában folytatódtak.
A századforduló után 1906-ban Héjas Endre sürgette a Budapesti Tudományegyetemen egy önálló meteorológia tanszék létesítését. 1919-ben ismét felmerült egy önálló meteorológia tanszék létesítésének gondolata, annál is inkább, mert e tudományt, igaz más kurzusok keretében, már oktatták az egyetemen. A fizikai és a leíró földrajz keretében Lóczy Lajos előadásaiban helyet kapott a meteorológia, Kövesligethy Radó pedig már 1890 óta rendszeresen tartott előadásokat "Meteorológia" címen. Hasonló módon Czirbusz Géza professzor is adott elő klimatológiát, hol önállóan, hol a leíró földrajz részeként.
A budapesti Pázmány Péter (később Eötvös Loránd) Tudományegyetemen a meteorológia tárgykörében 1945-ben létrejött tanszék a Légkörtani és Éghajlattani Intézet nevet kapta, vezetésével Száva-Kováts Józsefet bízták meg. Az intézet szervezetileg a Bölcsészettudományi Karhoz tartozott és a Múzeum körúti főépületben kapott helyet. 1949-ben az egyetemet átszervezték, és a létrejövő önálló Természettudományi Karra kerül át. 1957-tól a tanszék új neve Meteorológia Intézet.
A tanszéket 1945 és 1953 között Száva-Kováts József vezette. 1953-ban koholt vádak alapján elbocsátották, és bebörtönözték. 1953-tól 1970-ig a tanszékvezetői tisztet Dési Frigyes töltötte be. Dobosi Zoltánt 1970-ben bízták meg a tanszék vezetésével. A tanszék irányítását 1983-ban Rákóczi Ferenc vette át. Rákóczi professzor úr nyugállományba vonulásával Bartholy Judit került a tanszék élére.
1986-1998 szeptemberéig a tanszék az egyetem Ludovika téri épületében működött, majd átköltözött Lágymányosra.
Jóllehet 1945-ben megalakult a tanszék, de a meteorológus képzésre még öt évet kellett várni. Az első meteorológus hallgatókat 1950-ben vették fel, a képzési kurzus négy és fél éves volt, azaz az első meteorológus diplomákat 1954 szeptemberében vehették kézbe a hallgatók. Ez a képzési szakasz négy évfolyam kibocsátása után lezárult. 1957-től az egyetemi képzést öt évre emelték fel, ez a mai napig érvényben van. Az új képzési formában a matematikus, fizikus, matematika-fizika és földrajz szakos hallgatók speciális képzési formaként felvehették a meteorológiát. A vállalkozó hallgatók harmadéves korukig plusz óraszámban hallgattak meteorológiai tárgyakat és ekkor döntöttek, hogy kívánnak-e meteorológus diplomát szerezni. Harmadéves koruktól - megemelkedve a heti meteorológiai órák száma - alapszakjukon órakedvezményt kaptak és kettős diplomával végeztek. 1980-81-től ismét egyszakos meteorológiai diplomákat állít ki az egyetem. 2006-ban bevezetésre került a Bologna-rendszer, így a meteorológus képzés két, egymásra épülő szinten folyik öt éven keresztül.
Tanszékvezetők:
Száva-Kováts József (1945-1953)
Dési Frigyes (1953-1970)
Dobosi Zoltán (1970-1983)
Rákóczi Ferenc (1983-1996)
Bartholy Judit (1996-2017)
Mészáros Róbert (2017-)

Egyetemünkön már az 1782 és 1850 között fennállott Institutum Geometricum-ban is tanították a térképezés tudományát. Megszűntével egy évszázadig szünetelt egyetemünkön a rendszeres térképész-képzés. (Bár az 1870-ben alapított földrajzi tanszéken Lóczy Lajos és Cholnoky Jenő is készített térképeket.)
A tanszék 1953-ban Irmédy-Molnár László vezetésével alakult meg. 2003-tól a megalakuló Informatikai Kar részeként működik. Eleinte a földrajz és geológus szakosok térképészeti oktatását végezte. Emellett elkészítették a térképészképzés tantervét is. A tanszék fő kutatási területe a tematikus térképészet és az általános kartográfia.
Tanszékvezetők:
Irmédy-Molnár László (1953-1966)
Stegena Lajos (1966-1987.09.01)
Klinghammer István (1987.09.01-2005)
Zentai László (2005-)

Az egyetem fennállásának első száz évében az intézmény egyházi jellege következtében az oktatásban meglehetősen konzervatív, skolasztikus szemlélet uralkodott. E korban a csillagászatnak külön tanszéke még nem volt, de természetesen azért szükség volt bizonyos csillagászati alapismeretek oktatására. E csillagászati rutinfeladatokat a mindenkori matematikaprofesszor ("matézisprofesszor") látta el, így - elsőként - Johannes Misch (1658-63 között), később Szentiványi Márton.
A 18. század első évtizedeiben azután jelentős változások kezdődtek. Fokozatosan korszerűsödött az oktatás szemlélete, egyetemünkön is polgárjogot nyertek a kopernikánus és newtoni eszmék. Mindebben kiemelkedő szerepet játszott Kéri Borgia Ferenc matematikaprofesszor, aki Magyarországon először írt Newton és Descartes szellemében tankönyvet, és épített tükrös távcsövet, amellyel rendszeresen észlelt is.
1753-ban végül megkezdődött a nagyszombati egyetem csillagászati obszervatóriumának építése - aligha véletlen, hogy éppen Kéri Borgia rektorsága idején. 1755-ben formálisan megalapították az egyetem Csillagászati Obszervatóriumát, melynek élére a fiatal, dinamikus Weiss Ferencet nevezték ki. Az idős, és adminisztratív tisztségei által lekötött Kéri Borgia társigazgató (socius praefectus) lett. Ezt az eseményt tekinthetjük a tanszék alapításának.
1777-ben az egyetem Budára költözött, ahol a - Bécsben székelő uralkodó által nem használt - királyi várba költözhetett be. A csillagvizsgáló a palota tornyát kapta meg. 1785-ben meghalt Weiss Ferenc, s helyére Tauchert nevezték ki, aki így kénytelen volt Budára költözni. Ezzel a nagyszombati obszervatórium működése végleg megszűnt.
Taucher halála után Pasquich Jánost tervei alapján 1815-ben átadták a Gellérthegy tetején, a mai Citadella helyén épült új, modern obszervatóriumot. Az intézmény mind elhelyezését, mind épületét, mind újonnan beszerzett műszerparkját tekintve a világ egyik legideálisabb feltételekkel működő obszervatóriumának ígérkezett.
A gellérthegyi csillagvizsgálónál 1849-ben a magyar csapatok Buda ostroma során a tövében állították fel tüzérségüket. A várat védő osztrák tüzérség viszonttüze alatt az obszervatórium teljesen megsemmisült. A szabadságharc után néhány évig még tervezték a csillagvizsgáló újjáépítését, noha már ismert volt, hogy az osztrák kormányzat katonai erőd építését tervezi a hegytetőn. 1852-ben aztán végképp lemondtak az obszervatórium Citadellán belüli elhelyezésének tervéről, és az egyetemi Csillagvizsgálót hivatalosan is megszüntették. Az 1849-et követő évtizedek kétségkívül mélypontot jelentenek a Csillagászati Tanszék és általában a magyar csillagászat történetében; de egyben a megújulás kezdetét is. Az obszervatórium elvesztésével egyértelművé vált, hogy a Tanszéknek az elméleti kutatások felé kell fordulnia.
1849 után Petzval Ottó és Kondor Gusztáv oktatómunkája teremtette meg a magyar csillagászat újjászületésének személyi feltételeit.
Kövesligethy Radó kora, azaz a 20. század eleje tekinthető - a nagyszombati évek után - a Tanszék második fénykorának. Kövesligethy 1934-ben bekövetkezett halála után a tanszék vezetésére ismét pályázatot írtak ki. A kar által preferált jelöltet, Neumann Jánost azonban felsőbb nyomásra nem fogadták el. Ez a döntés, valamint akadémiai tagságának egyidejű elutasítása jelenthette az utolsó lökést Neumannak külföldre távozásához.
A Tanszék vezetését így végül a - Neumann kizárásáért természetesen nem hibáztatható - második jelölt, Wodetzky József nyerte el, akivel ismét visszatért a Csillagászati Tanszék elnevezés. Wodetzky 1941. évi nyugdíjba vonulását követően Lassovszky Károly, a nemzetközileg igen elismert asztrofizikus vette át az Intézet vezetését, melyet szorgalmazására az 1940-es évektől egészében Csillagászati Tanszéknek neveztek.
1956-os forradalom bukása olyan súlyos csapást mért a tanszékre, amely csak az 1849-eshez hasonlítható. A csapás, mely az egész magyar csillagászatot sújtotta, ezúttal nem a létesítményeket, eszközöket érte - ezeket a harcok megkímélték - hanem a szellemi tőkét. A forradalmat követő kivándorlási hullámban a magyar csillagászok többsége külföldre távozott, így csak a tanszékvezető, Földes István maradt Magyarországon, aki Marik Miklóssal sokat tett a tanszék újjászületéséért. 1956 után is az új tudósnemzedék képzése vált a legfontosabb feladattá. Földest végül 1964-ben lemondatták, s a tanszékvezetői poszton helyére Detre László került. Az ő tanszékvezetői működése alatt, 1965-ben kezdődött meg a csillagász szakos hallgatók képzése. Detre László kétségkívül a magyar csillagászat történetének egyik kimagasló egyénisége volt.
1968-ben Balázs Bélára került a tanszék élére, ő indította meg a Tanszék harmadik fő kutatási programját, a fiatal galaktikus objektumok vizsgálatát. Vezetésének másfél évtizede alatt a Tanszék látványos extenzív fejlődésen ment át.
1978-ban a Tanszék kooptálta az anyagi nehézségekkel küzdő szombathelyi Gothard Obszervatóriumot, mely azóta is az Egyetem égisze alatt (bár 1992-től a tanszék keretein kívül, kari intézményként) működik. A svábhegyi Csillagda két kupolát bocsátott a Tanszék rendelkezésére, oktatási célokra. Egyikükben távcső is volt (egy 20 cm-es refraktor), a másikat a Tanszék szerelte fel egy Zeiss Coudé reflektorral, mellyel ma is folynak észlelési gyakorlatok. Emellett számos egyéb nagy értékű műszer beszerzésére is sor került. Balázs Béla 1983-tól tartósan külföldre távozott, így ettől kezdve a tanszéket egy kétéves szünettől eltekintve Marik Miklós vezette, 1988-ig és 1990/91-ben megbízott, 1991-től kinevezett tanszékvezetőként.
A romló gazdasági körülmények folytán a tanszék lendületes anyagi fejlődése megtorpant. Ugyanakkor a kommunizmus bomlásával megnyíló utazási, nemzetközi kapcsolattartási lehetőségek, az elérhetővé vált pályázati pénzek, a külföldi ösztöndíjak, majd a kilencvenes évektől beindult Doktori Iskola tehetséges fiatalok tucatjait vonzották a Tanszékre, ami a tudományos tevékenység hosszú évtizedek utáni, a publikációs tevékenységben is jól lemérhető felpezsdüléséhez vezetett. Elősegítette ezt az elérhető árú számítástechnikai eszközök megjelenése a piacon, így a kezdeti lépéshátrány után, a kilencvenes évek derekára a Tanszék nemzetközileg is jó színvonalú számítástechnikai ellátottsággal rendelkezett. Különösen jó lehetőségeket teremtett a tanszék számára a régóta halasztódó átköltözés a TTK új, modern lágymányosi tömbjébe. Itt a tanszék észlelőkupolával, észlelőterasszal és (egyelőre műszer nélküli) planetáriummal is rendelkezik. A költözés lebonyolítása Marik Miklós váratlan halála után már Érdi Bálintra hárult, aki 1998-tól vezette a Tanszéket. Az átköltözés óta eltelt néhány év legjelentősebb fejleménye a teljes, ötéves csillagászképzés beindítása volt 2000-ben.
Tanszékvezetők:
Weiss X. Ferenc (1755-1785)
Taucher Ferenc (1785-1806)
Pasquich János (1806-1824)
Tittel Pál (1824-1831)
Albert Ferenc (1831-1834)
Mayer Lambert (1834-1857)
Kondor Gusztáv (1865-1871)
Petzval Ottó (1872-1883)
Kondor Gusztáv (1883-1897)
Kövesligethy Radó (1897-1933)
Móra Károly (1933-1934)
Wodetzky József (1934-1941)
Lassovszky Károly (1942-1949)
Földes István (1949-1964)
Detre László (1964-1968)
Balázs Béla (1968-1990)
Marik Miklós (1990-1998)
Érdi Bálint (1998-2009)
Petrovay Kristóf (2009-)