Serie I - Állam- és Jogtudományi Kar

Bereich "Identifikation"

Signatur

HU ELTEL I.I.001.l.I

Titel

Állam- és Jogtudományi Kar

Datum/Laufzeit

  • 1999-2010 (Anlage)

Erschließungsstufe

Serie

Umfang und Medium

0,72 ifm
6 doboz

Bereich "Kontext"

Name des Bestandsbildners

(1941-1990)

Verwaltungsgeschichte

A Jogi Kar felállítására az Egyetem alapítása után 32 évvel, 1667-ben került sor. Kezdetben Facultas Juridica-nak nevezték, és ez a Jezsuita korban nem is változott. II. József reformtervei között szerepelt az az elgondolás, hogy a Jogi Kar elsődleges feladata állami tisztviselők nevelése, akik számára viszont elengedhetetlen a politikai és az államtudományok együttes ismerete. Az előadások tárgya ennek megfelelően kibővült, a Kar pedig a Facultas Juridico-Politica nevet kapta. Amikor az Egyetemen a tanítási nyelv a latin helyett a magyar lett, neve Jog- és Államtudományi Karra változott, s ezen a néven működött egészen 1948-ig. Az 1948/49-es tanévtől a 206.693/1948. VKM sz. rendelet alapján a Karon közigazgatási képzés is folyt. Nevét is megváltoztatták, két évig Jog- és Közigazgatástudományi Kar néven szerepelt. Ez azonban nem jelentett szervezeti változást, csupán tananyag módosítást. Az 1950/51-es tanévtől a kar neve: Állam- és Jogtudományi Kar.

Bestandsgeschichte

Abgebende Stelle

Bereich "Inhalt und innere Ordnung"

Eingrenzung und Inhalt

Bewertung, Vernichtung und Terminierung

Zuwächse

Ordnung und Klassifikation

  1. doboz - 1999. - Jogi tanszékek akkreditációja
  2. doboz - 1999. - Jogász szakok szakleírása 1.
  3. doboz
        • Jogász szakok szakleírása 2.
        • Politológia
        • Igazságügyi igazgatás BA
        • Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatás BA
  4. doboz
        • Európai és nemzetközi üzleti jog MA
        • Európai emberi jogi mesterjogász MA L.L.M.
        • Gazdasági jogi menedzser MA
        • Igazságügyi igazgatási alapszak BA
        • Kommunikáció- és médiajog MA
        • Kriminológia MA
  5. doboz
        • Munkaügyi és társadalombiztosítási igazgatási alapszak BA
        • Munkaügyi kapcsolatok szakirány
        • Politikatudomány MA
        • Jogász szak (Győri kih. képzés) Jogi szakokleveles orvos továbbképzés
  6. doboz - 2005. - ÁJK önértékelése, ÁJK Doktori Iskola önértékelése

Bedingungen des Zugriffs- und Benutzungsbereichs

Benutzungsbedingungen

Reproduktionsbedingungen

In der Verzeichnungseinheit enthaltene Sprache

    Schrift in den Unterlagen

      Anmerkungen zu Sprache und Schrift

      Physische Beschaffenheit und technische Anforderungen

      Findmittel

      Bereich Sachverwandte Unterlagen

      Existenz und Aufbewahrungsort von Originalen

      Existenz und Aufbewahrungsort von Kopien

      Verwandte Verzeichnungseinheiten

      Verwandte Beschreibungen

      Bereich "Anmerkungen"

      Alternative Identifikatoren/Signaturen

      Zugriffspunkte

      Zugriffspunkte (Thema)

      Zugriffspunkte (Ort)

      Zugriffspunkte (Name)

      Zugriffspunkte (Genre)

      Bereich "Beschreibungskontrolle"

      Identifikator "Beschreibung"

      Archivcode

      Benutzte Regeln und/oder Konventionen

      Status

      Erschließungstiefe

      Daten der Bestandsbildung, Überprüfung, Löschung/Kassierung

      Sprache(n)

        Schrift(en)

          Quellen

          Bereich Zugang