Fonds 005 - Egyetemi ügyek kormánybiztosa és jogutódja iratai

Identity area

Reference code

HU ELTEL VIII.I.005

Title

Egyetemi ügyek kormánybiztosa és jogutódja iratai

Date(s)

  • 1919 (Creation)

Level of description

Fonds

Extent and medium

0,12 ifm
1 doboz

Context area

Name of creator

(1863-tól)

Administrative history

Feladata mindig az volt, hogy a rektornak a vezetési teendők ellátásában segítséget nyújtson. A kezdeti idők óta működő kancellár mellé II. József uralkodása idején jegyzői és írnoki állást szerveztek, majd díjnokokat is alkalmaztak. 1863-ban alakul meg az Egyetemi Iroda, amelyet később Rektori Irodának, Egyetemi Központi Rektori Irodának és Egyetemi Központi Irodának is neveztek. 1900-tól Egyetemi Rektori Hivatal a megnevezése, majd az egyetem 1949. évi átszervezése után Rektori Hivatal nevet kapott. A rendszerváltás után először Rektori Titkárság néven szerepelt, majd 2014-től Rektori Kabinetként segíti a rektor munkáját.

Archival history

A politikai megbízott iratait 1919 április végén a tisztség megszűnését követően a közoktatásügyi népbiztos 84.644. sz. rendelete értelmében átadták a rektor részére. 1952-ben az iratokat a Munkásmozgalmi (Politikatörténeti) Intézetbe szállították feldolgozás és megőrzés céljából, innen az anyag feltehetőleg az 1960-as évek elején kerülhetett vissza az Egyetemre. A levéltárba kerülést követően az iratanyagot két fondba sorolták be, különválasztva a Egyetemi ügyek kormánybiztosa és az Egyetemi politikai megbízott iratait. A kettéválasztás azonban nem volt alapos, sem indokolt, így 2022-ben az iratanyagot egyesítettük.

Immediate source of acquisition or transfer

Az iratanyag feltehetőleg az 1960-as évek elején került be a levéltárba.

Content and structure area

Scope and content

A Károlyi-kormány a közoktatásügyi tárcát 1919-ben Kunfi Zsigmondnak adta át. Kunfi 1919. február 4-én ideiglenesen felfüggesztette az Egyetem autonóm hatáskörét, és élére kormánybiztosként Jászi Oszkárt nevezte ki. Működése csak néhány hónapig tartott, hatáskörét 1919. április 1-jétől a Tanácsköztársaság által kinevezett egyetemügyi politikai megbízott vette át Dienes Pál személyében, aki az Egyetemi Tanács, a rektor, a kari dékánok hatáskörét egy hat tagú bizottsággal együttesen gyakorolta. A régi vezetőség megmaradt tisztségében, és az adminisztratív ügykezelést látta el. A politikai megbízott az egyetemügyi kormánybiztos jogutódja volt. Feladatkörét mindössze április végéig látta el, amikor visszaállították a rektor vezető szerepét.
A fond elsősorban az Egyetemi ügyek kormánybiztosa és jogutódja, az Egyetemügyi politikai megbízott iratait tartalmazza. Az iratok sorszámosan iktatott rendben kutathatók. Jogutód váltáskor az iktatás nem szakadt meg. 1-152-ig a kormánybiztos iratai, 153-573-ig pedig a politikai megbízott iratai találhatók. Sajnos az iratanyag töredékes, számos iktatószám hiányzik, mutató és iktató könyvek nincsenek. Egyenkénti átnézéssel kutathatók.
Az iktatott iratanyag mellett korabeli egyetemi vonatkozású forradalmi témájú újságcikkek gépelt kivonatai, továbbá miniszteri rendeletek fénymásolt és gépelt másolatai is megtalálhatók.

Appraisal, destruction and scheduling

Accruals

Iratanyag jövőbeni gyarapodás nem várható.

System of arrangement

Conditions of access and use area

Conditions governing access

Az iratanyag korlátozás nélkül kutatható.

Conditions governing reproduction

A másolatkészítést csak eseteként, az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Language of material

  • Hungarian

Script of material

Language and script notes

Physical characteristics and technical requirements

Az iratanyag savmentes levéltári dobozban található. Az iratok jó állapotúak, azonban némelyiken ázás jelei láthatók. Az anyag kora miatt mechanikai sérülések előfordulhatnak.

Finding aids

A Párttörténeti Intézetből visszakapott anyagokról készült név- és tárgymutató elérhető: http://hdl.handle.net/10831/64993

Allied materials area

Existence and location of originals

Az iratanyagban található miniszteri rendeletek fénymásolatainak eredeti példányai a Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K szekciójában találhatók.

Existence and location of copies

Related units of description

Magyar Nemzeti Levéltár Országos Levéltára K szekció

Related descriptions

Notes area

Alternative identifier(s)

Access points

Subject access points

Place access points

Name access points

Genre access points

Description control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation revision deletion

  1. február 25.

Language(s)

Script(s)

Sources

Accession area

Related subjects

Related people and organizations

Related genres

Related places