Fonds 021 - Egyetemi Szakszervezeti Bizottság

Identity area

Reference code

HU ELTEL VIII.I.021

Title

Egyetemi Szakszervezeti Bizottság

Date(s)

  • 1947-1990 (Creation)

Level of description

Fonds

Extent and medium

0,36 ifm
3 doboz

Context area

Name of creator

(1946-1988)

Administrative history

Az egyetemen 1946. augusztus-szeptemberére tehető a szakszervezeti mozgalom megindulása. Ekkor még jórészt altisztek, hivatalsegédek és kisegítő dolgozók voltak a szakszervezet tagjai: az egyetem oktatói között 1947 végén indult meg az ez irányú szervezkedés. 1948-ban még hat-hét különböző szakszervezetbe tartoztak az egyetem alkalmazottai, s csak az 1950-es, 1960-as évek elején kerültek egységesen a Pedagógusok Szakszervezetének irányítása alá. Az 1956 utáni években igen korlátozott volt a szakszervezet tevékenysége. 1959 januárjában alakították meg az új Szakszervezeti Bizottságokat, melyeknek fő célja az érdekvédelem mellett a párt politikájának a szakszervezet eszközeivel való támogatása, a felsőoktatási reform előkészítése és a tananyag korszerűsítése volt.

Az 1950-es években az érdekvédelem, az üdültetés, a lakás- körülmények javítása, a szociális intézmények fejlesztése, a segélyezés mögött az oktató-nevelőmunka segítése háttérbe szorult, ugyanakkor a politikai tevékenység - tömegmegmozdulások, szemináriumok, politikai előadások szervezése, rendezése - a szakszervezet munkájának alapjává vált.
Az 1956 utáni években igen korlátozott volt a szakszervezet tevékenysége. 1959 januárjában alakították meg az új Szakszervezeti Bizottságokat, melyeknek fő célja az érdekvédelem mellett a párt politikájának a szakszervezet eszközeivel való támogatása, a felsőoktatási reform előkészítése és a tananyag korszerűsítése volt.

Az 1960-as évektől a Pedagógusok Szakszervezetének egyetemi és kari szervei az Egyetem vezetőivel együttműködve segítik az egyetem dolgozóinak politikai nevelését és gyakorolják a szak- szervezet részére szabályokban biztosított jogokat. Emellett részt vesznek az egyetemi és kari tanácsok, valamint más testületek munkájában is, ahol a dolgozók érdekeit kell képviselniük.

A magyarországi rendszerváltozást közvetlenül megelőző időben a megújulni vágyó magyar közéletben megfogalmazódott az ágazati érdekvédelmi tevékenység erősítésének igénye. Ennek eredményeként 1988-ban – a Pedagógusok Szakszervezetéből kiválva – megalakult a Felsőoktatási Dolgozók Szakszervezete, amely az FDSZ Alapszabályában rögzítettek szerint önállóan működő, egyenrangú intézményi alapszervezetek szövetsége.

Archival history

Immediate source of acquisition or transfer

Content and structure area

Scope and content

Az Egyetemi Szakszervezeti Bizottság iktatott iratai 1947-től 1949-ig - segédkönyvek nélkül - állnak rendelkezésünkre. 1950-től kezdődően az anyag igen hiányos, egyenkénti átnézéssel kutatható. A Szakszervezeti Bizottság kari anyagai a Bölcsészettudományi Kar és az Államtudományi Kar anyagában találhatóak.

Appraisal, destruction and scheduling

Accruals

Iratanyag jövőbeni gyarapodás nem várható.

System of arrangement

Conditions of access and use area

Conditions governing access

A személyes adatok védelmét szolgáló jogszabályok figyelembe vételével korlátozottan kutatható.

Conditions governing reproduction

A másolatkészítést csak eseteként az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Language of material

  • Hungarian

Script of material

Language and script notes

Physical characteristics and technical requirements

Az iratanyag savmentes levéltári dobozokban található. Az iratok jó állapotúak, azonban a koruk miatt mechanikai sérülések előfordulhatnak.

Finding aids

A fond részletes ismertetése: ELTE repertóriuma. https://library.hungaricana.hu/hu/view/ELTE_Tort_10/?pg=238&layout=s

Allied materials area

Existence and location of originals

A fond eredeti példányokból áll.

Existence and location of copies

Related units of description

Notes area

Alternative identifier(s)

Access points

Subject access points

Place access points

Name access points

Genre access points

Description control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation revision deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Archivist's note

  1. július 5.

Accession area

Related subjects

Related people and organizations

Related genres

Related places