Az iratanyagban nem található személyes irat. Az egyetemi oktatáshoz kötődő jegyzetek, dolgozatok, nyomtatványok találhatók benne. Jelentős a diáklapok gyűjteménye.
A fond Ladányi Andor műveihez felhasznált felsőoktatás történetével kapcsolatos források másolatait, tartalmi kivonatait továbbá kutatáshoz használt cédulaanyagot tartalmazza. Kutatása egyenkénti átnézéssel lehetséges
A Quaestura az egyetem egyik központi hivatala volt. Funkciója története során többször változott. Kezdetben gazdasági ügyekkel foglalkozott, később a hallgatók nyilvántartását, tanulmányi, beiratkozással, illetékekkel stb. kapcsolatos ügyeit intézte. 1861 a Quaestura önállósulásának éve. A tanácsjegyző vezette Egyetemi Iroda mellett egyenrangú szervként tűnik fel az Egyetemi Quaestura. 1870/71-től alakul ki a központ hivatalok hosszú ideig, a Quaestura fennállásáig meglévő beosztása. E szerint az Egyetemi Központi Rektori Iroda mellett működik a Quaestura és a Gazdasági Igazgatóság. Ez utóbbi feltehetően nem a Quaesturából vált ki, hanem a Központi Rektori Irodából, hiszen a tanácsjegyző a Quaestura önállósulásakor is megtartotta pénztárkezelői tisztét. A Questura az egyetem 1949/50-es átszervezésekor szűnt meg. Helyét a kari tanulmányi osztályok vették át. (1400-228./1949.VKM VI. 1 ü. sz utasítás)
Az Egyetemi Szakszervezeti Bizottság iktatott iratai 1947-től 1949-ig - segédkönyvek nélkül - állnak rendelkezésünkre. 1950-től kezdődően az anyag igen hiányos, egyenkénti átnézéssel kutatható. A Szakszervezeti Bizottság kari anyagai a Bölcsészettudományi Kar és az Államtudományi Kar anyagában találhatóak.
Az iratanyag tankönyvek készítésével, oktatással és a Magyar Történelmi Társulattal kapcsolatos iratokat, továbbá Szabolcs Ottó saját munkáinak kéziratait tartalmazza.
Az iratanyag egyik fele a több mint 600 darabos, Hajdú Ráfis tevékenységével kapcsolatos, hozzá érkezett levelezéséből áll. Saját maga által írt levelekből csak pár darab található. Magánlevelezéséből Kröninger Istvánné (szül: Kristóf Anna) levelei emelkednek ki. Az iratok másik fele Hajdú Ráfis által írt kritikák, tanulmányok, cikkek és a neki küldött írások.