Az állag 1990-ig kötött, majd onnantól dobozolt formában található.

Az állagban intézet, főiskola, igazgatói hivatal és később kari munkatervek találhatóak.

Az állag részletes információkat nyújt az egyetem oktatóinak különböző típusú külföldi útjairól (ösztöndíjas tanulmányutak, rövidebb tanulmányutak, nemzetközi kongresszusokon való részvétel). A mennyiségi fejlődést a 23. dobozban található „utazási grafikon” érzékelteti, a minőségi jellemzőket az 1967. évi egyetemi, illetve az 1970. évi havi összefoglalók világítják meg a legátfogóbban. A kiutazók munkaprogramjai eléggé formálisak. Az útijelentések csak az 1970. évtől találhatók meg összegyűjtve rendszerezve, a korábbi évekből csak véletlenszerűen fordul elő egy-egy. Többnyire a kutatási, illetve konzultációs témák általánosságban való megjelölését, az útvonal és a vendéglátás rövid jellemzését nyújtják, bár a TTK jelentései szakmai tevékenységről is részletesen szót ejtenek. A nyugati utakról készült jelentések általában a többieknél is alaposabbak. Különösen részletesek a hallgatói cseregyakorlatok lebonyolítására vonatkozó iratok és beszámolók, számos kritikai megjegyzéssel. A külföldi vendégek magyarországi útjaival kapcsolatban inkább csak az út adminisztratív-anyagi lebonyolításával kapcsolatos iratok állnak rendelkezésre. A „nem iktatott iratok” üdvözleteket, meghívókat, információkéréseket tartalmaznak. Az 1972 után keletkezett iratok döntő többsége útijelentés.

A tudományos fokozat, azaz doktori cím az egyetemen megszerezhető ismeretanyag elsajátításának és az ehhez kapcsolódó, a tudomány területén végzett kutatás elvégzésének az igazolására szolgáló titulus. Az egyetem a megalakulástól kezdve adományozott doktori fokozatot az arra érdemesnek ítélt hallgatóinak, de 1949-ben – szovjet mintára – megvonták az egyetemtől ezt a jogot, és a Magyar Tudományos Akadémiának adták át. Bár az 1950-es években az egyetem visszakapta a doktori cím adományozásának lehetőségét, azonban ez nem minősült tudományos fokozatnak. Magyarországon az egyetemi diploma után az elsőként megszerezhető fokozat az egyetemi doktori (közkeletű néven „kisdoktori”), illetve 1984-től a „dr. univ.” volt. Ettől függetlenül szerezhető volt, de az esetek döntő többségében a dr. univ. címet követte az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága által adott kandidátusi fokozat (CSc.). A kandidátusi címmel rendelkező személy a tudományok doktora (DSc.; az ún. „nagydoktori”) címet szerezhette meg.
Magyarországon 1993-ban vezették be fokozatosan, a megváltozott és egységesülő európai, illetve az akkor már közel egy évszázada alkalmazott amerikai szokásnak megfelelően a PhD-t. (Ezzel együtt kandidátusi fokozat elnyerésére utoljára 1997-ben lehetett jelentkezni, a folyamatban lévő ügyek a rákövetkező egy-két évben lezárultak.) A jelenlegi magyarországi tudományos minősítés háromosztatú, és immáron Európában szinte példa nélküli rendszerként ötvözi az angolszász, a német és a szovjet tudományos minősítéseket. A kisdoktori és a kandidátusi összeolvadásából létrejött a PhD, amellyel szemben az angolszász országokban, minthogy az egyetlen tudományos fokozatról van szó, a legkomolyabb minőségi elvárásokat támasztják.
A szovjet típusú tudományos minősítő rendszer eltűnésével szinkronban, a 1990-es évek közepén Magyarországon újra bevezették a habilitációt, amely bevett tudományos minősítés volt a szocialista éra előtt. Ez képezi a rendszer második elemét, amely a gyakorlatban csupán az MTA kutatóintézeteiben dolgozók számára nem szükséges, minthogy a habilitáció eredetileg az oktatás minőségét vizsgálja, és a kutatóintézetekben oktatás nem folyik.
A rendszer harmadik eleme az MTA doktora cím, amely teljességgel megegyezik a korábbi, szovjet típusú rendszer "tudományok doktora" minősítésével, csupán immáron nem tudományos fokozatnak, hanem címnek minősül.