Az állag levéltárunk egyik legterjedelmesebb egysége. Az Igazgatói Hivatal 1952 és 1959 között csoportszámosan iktatott. A személyzeti vonatkozású iratokat 1957 és 1961 között külön kezelték, bár még használták a csoportszámoknál használatos iktatólapokat. 1957 és 1962 között jelentős károsodás érhette az irattárat, mivel ezenek az éveknek az anyaga összekeveredve és hiányosan került elő. 1956-ból mindössze egy-két töredéket ismerünk. A főiskola központi hivatala 1960-ban tért vissza a soros iktatásra, ám 1963-ig az iktatószámok mellé zárójelben egyjegyű arab számokat jegyzett, melyek bizonyos tárgyi csoportszámokra utalnak. A hiányok miatt nem vettük figyelembe ezt a rendszert, helyette az eredeti sorrendet állítottuk helyre. A nem iktatott iratokat a naptári évek utolsó raktári egységében helyeztük el. Az 1957 és 1961 közötti időből sok olyan nem iktatott dokumentum került elő, amelyek a hallgatók szociális helyzetéről vagy a doktori cím megújításáról tartalmaznak fontos adatokat, ezért nem selejteztük őket. Ezeket a tematikájukban hozzájuk tartozó csoportszámokhoz osztottuk, természetesen külön rendezve. Megmaradt az összes irattári segédlet, sőt az 1953 és 1960 közötti évek néhány mutatókönyve is, jóllehet ezek készítése csoportszámos iktatás esetén nem volt kötelező. Az állagot az iktatólapok és a segédkönyvek segítségével könnyen kutathatjuk.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 55–61.]

Az Állatorvosi Híradó 1959. november 30-tól jelent meg havonta, 20–26 oldal terjedelemben, 460–500 példányszámban. A lap az oktatásról, nevelésről és kutatómunkáról közölt cikkeket, de az ideológiai-politikai agitáció sem állt távol tőle. Csak hír- és sportrovata volt állandó. Olykor nemcsak tudósított, hanem javaslatokat, kritikákat és vitaanyagokat is közzétett. Az irodalmi babérokra vágyó hallgatók itt publikálhatták alkotásaikat. Az évek, évtizedek múlásával vékonyodtak a számok. Az utolsót 1991 szeptemberében vehették kézbe olvasói.

Tolnay Sándor (1747–1818) intézményünk 1787. évi alapításától kezdve sokat fáradozott egy szakkönyvtár felhalmozásáért. A 18. század végén és a 19. század első felében még nem volt szokás az egyetem tanszékein könyvgyűjteményeket létrehozni, ezért figyelemreméltó, hogy az Egyetemi Könyvtár két tanszéki gyűjteményét a csillagvizsgáló intézetben és az Institutum Veterinariumban, az állatgyógyászati tanszéken létesítette. Már e korai évekből is maradtak ránk könyvtári jegyzékek.
Bővülése ellenére a gyűjtemény a 19. század közepén még mindig nem volt elegendő az oktatás korszerűsítéséhez. Jelentős mértékű gyarapodás csak a kiegyezés után kezdődött. 1874-től már külön szakember kezelte a könyvanyagot. Bár a szakirodalom szerint hivatalosan ekkor alakult meg a könyvtár, a kinevezés inkább egy fontos állomás volt annak történetében. A következő évtizedek egyenletes fejlődéssel teltek. A második világháború szerencsére csak átmenetileg vetette vissza a folyamatot.
A könyvtár irányítása alá tartozik az Állatorvostudományi Egyetem levéltára és az Állatorvostörténeti Gyűjteménynek nevezett múzeum is. Mai formájában mindkét gyűjtemény az 1980-as évek közepén alakult meg. Igazgatásuk, működtetésük iratanyagát külön állagokba rendeztük a fondon belül.
A könyvtár jelenleg Hutӱra Ferenc (1860–1934) egykori rektor nevét viseli.
A fond anyagának 1920 után keletkezett részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 81.]

Egyetemünk nemzetközi hírű: sok külföldi diákot képez, országhatárokon átívelő szakmai kapcsolatokat tart fenn, valamint más országok egyetemeinek, konferenciáinak és kutatóintézeteinek látogatására ösztönzi oktatóit, hallgatóit. Bár ez a nyitottság mindig is jellemző volt intézményünkre, alapvető tulajdonságává 1962 után vált, amikor önálló egyetemmé alakult. Míg korábban évente 6–9 idegen állampolgárságú diák óhajtotta itt végezni tanulmányait, az 1970-es évektől már ötven. Többségük a baráti szocialista, illetve a Szovjetunióval szövetséges afrikai és ázsiai országokból jött, de bővült a nyugati államokból (Egyesült Államok, Kanada, NSZK stb.) érkezők aránya is. A külországiak között találjuk a határon túli és az anyaországból elszármazó családokban született magyarokat is.
Az 1980-as évekre kölcsönös testvérintézményi kapcsolatok alakultak ki többek között a berlini Humboldt Egyetem Állattenyésztési és Állatorvosi Szekciójával, a bécsi Állatorvostudományi Egyetemmel, a kassai Állatorvosi Főiskolával, a Moszkvai Akadémia Állatorvostudományi Karával vagy a varsói Agrártudományi Egyetem Állatorvostudományi Karával. Oktatóink megismerkedhettek a tudományág külföldi szakértőivel: kiadványokat cserélhettek, közösen publikálhattak, közösen kutathattak, részt vehettek egymás tudományos rendezvényein. A hallgatók cseregyakorlatokon kamatoztathatták az országok és intézmények közötti szerződéseket. A 30 napnál tovább tartó külföldi tartózkodáshoz akkoriban indoklásra volt szükség, ezért egyértelművé kellett tenni, vajon szakértői megbízásról, ösztöndíjas tanulmányútról, esetleg külföldi munkavállalásról volt-e szó. Szakértői megbízásokat a FAO (Food and Agriculture Organization – Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Világszervezet) és a TESCO (Nemzetközi Műszaki-Tudományos Együttműködési Iroda) szervezetén keresztül kaphattak az érintettek.
A kapcsolatépítés a rendszerváltás után vált zavartalanná és gördülékennyé, mivel eltűntek az addigi politikai akadályok.
[200 éves a magyar állatorvosi felsőoktatás. 1787–1987. Szerk. Holló Ferenc. Bp. 1987. 188–194.]