Iratai között kitüntetései, oklevelei, a Szent István Akadémiához fűződött kapcsolatának dokumentumai, kül- és belföldi levelezése mellett a róla szóló megemlékezések is megtalálhatók. Kutatásuk egyenkénti átnézéssel történhet.

Szimonidesz Lajos (Pusztaföldvár, 1884. nov. 4. - Budapest, 1965. július 18.) evangélikus lelkész, művelődéstörténész, a történettudományok kandidátusa (1952). Teológiai tanulmányait Pozsonyban végezte, egyetemre Göttingenben és Budapesten járt. Nagybörzsönyben választották lelkésszé, élete folyamán több egyházi lap szerkesztője volt. Az 1919-es tanácsköztársaság idején a községi direktórium elnöke volt, ezért később állásából elbocsátották. 1945-ben vezérőrnagyi ranggal tábori püspökké nevezték ki. Nagy könyvgyűjtő volt, könyvtárát az Országos Széchenyi Könyvtár vette meg. Irathagyatéka tudományos munkáinak kéziratait és a hozzájuk készített jegyzeteket tartalmazza. Többek között cenzúratörténettel, a protestáns mozgalmakkal, az 1848-as szabadságharccal, nyomtatványokkal, sajtó-, had-, és helytörténettel is foglalkozott. Az iratok között levelezése is megtalálható a századfordulótól az 1940-es évekig, valamint életrajzára vonatkozó iratokat és fotókat is magába foglal az Egyetemi Könyvtár Kézirattára által rendezett hagyaték. A hagyaték kutatását a kézirattári katalóguscédulák könnyítik meg.

Papp Károly (Tápióság, 1873. nov. 4 - Tápióság, 1963. jún. 30.) geológus, egyetemi tanár, az MTA levelező tagja (1916-1948). Tanulmányait a budapesti egyetem természetrajz-földrajz szakán végezte el 1898-ban. 1893-1900 között a budapesti műegyetem geológiai tanszékén Lóczy Lajos meghívására tanársegéd. 1900-ban a geológia doktora, a Földtani Intézet geológusa. Az 1900-1913-as években több külföldi tanulmányutat tett. Rész vett az erdélyi kálisó- és földgázkutatásokban. Nevéhez fűződik a nagy jelentőségű kissármási földgáz feltárása (1907). Az erdélyi földgáz kutatásában szerzett érdemei elismeréséül a Ferenc József rend lovagkeresztjével tüntették ki 1911-ben. 1915-től a budapesti egyetemen a Földtani Tanszék tanára, s 1917-től egyben az őslénytani Intézet igazgatója. A Szent István Akadémiának 1918-ban rendes tagja, 1938-ban pedig főtitkára lett. A két világháború között több nemzetközi geológiai kongresszuson képviselte Magyarországot. A Magyarhoni Földtani Társulatnak 1909-1918 között első titkára, s a Földtani Közlöny szerkesztője volt. 1942-ben a Társulat elnöke, 1943-ban tiszteleti tagja. 1945-ben vonult nyugalomba. Mint térképező geológus Erdélyben végzett úttörő munkát. Érdemei közé tartozik a Teleki Pállal és Lóczy Lajossal együtt szerkesztett Magyarország földtani térképeinek kiadása is. Hosszú tanári működése alatt geológus nemzedékek sorát oktatta. Kiemelkedő műve A magyar birodalom vasérc- és kőszénkészlete című monográfia, amely 1915-ben jelent meg. Másik összefoglaló jellegű munkája, a felesége, Balogh Margit által németből fordított, X.F. Schaffer bécsi geológus professzor Általános Geológia című könyvének függelékeként jelent meg 1919-ben, és a magyarországi bányászat geológia és hidrológia egyes, fontosabb fejezeteit foglalja magába.

Az iratanyag tankönyvek készítésével, oktatással és a Magyar Történelmi Társulattal kapcsolatos iratokat, továbbá Szabolcs Ottó saját munkáinak kéziratait tartalmazza.