Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar
- HU ELTEL VIII.I.013
- Fond
- 1953 - 1957
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
ELTE Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar
Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
ELTE Matematikai, Fizikai és Kémiai Kar
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A hagyaték hiányos: alig tartalmaz személyes jellegű iratokat, inkább csak hivatalosakat és félhivatalosakat. Az anyag időbeli megoszlása is egyenetlen - e szempontból is észrevehetően csonka. Az egyes állagokon belül évrendben találhatóak a dokumentumok. Az év nélküli, pontosan be nem sorolható iratok az állagok végén vannak. A hagyaték, jellegéből adódóan, egyenkénti átnézéssel kutatható. Mátrai László működésével kapcsolatos anyag az Egyetemi Könyvtár fondjaiban is található.
Mátrai László
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Iratainak nagy része a tanszék geológiai kirándulásairól készített jelentésekből áll, emellett néhány levelet is tartalmaz. Egyenkénti átnézéssel kutatható.
Mauritz Béla
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Medzihradszky Kálmán
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Személyi iratai között okmányai, kinevezései, bizonyítványai és kitüntetései találhatók. Levelei között a Rektorátustól és a bölcsészkari Dékáni Hivataltól hozzá érkezett levelek mellett magánlevelei is megtalálhatók. (1900-1948) Említést érdemel még a bölcsészkari naptárak 1916 és 1948 közötti sorozata. A vegyes iratok között egyetemi előadásai (1918/19 II. félév), kirándulási napló (1889) és különféle újságcikkek kaptak helyet. Az iratok egyenkénti átnézéssel kutathatók.
Méhely Lajos
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Mendöl Tibor (Nagyszénás, 1905. május 5. - Budapest, 1966. aug. 21.) földrajztudós, egyetemi tanár. Középiskoláit Szarvason végezte, egyetemünkön és a bécsi egyetem bölcsész karán tanult. 1927-ben a debreceni egyetem Földrajzi Intézetében volt gyakornok. 1928-ban egyetemünk bölcsész karán szerzett doktorátust. 1930-ban tiszteletbeli tanársegéd. 1940-ben egyetemünk Emberföldrajzi Tanszékének nyilvános rendkívüli, majd 1943-tól nyilvános rendes tanára. 1966-os haláláig a megváltozott nevű Általános Gazdaságföldrajzi Tanszék tanszékvezetője volt. 1945-től 1948-ig volt az MTA tagja. Irathagyatékában egyetemi előadásai (1934-1951), külföldi tanulmányútjainak dokumentumai (1926-1934) településföldrajzának lektori jelentései (1959-1962) mellett néhány az egyetem életére vonatkozó irat (1951-1963) is megtalálható. A fond tartalmazza cikkeit és egyéb előadásainak kéziratát is. Az Egyetemi Könyvtár Kézirattárában készített katalóguslapok segítségével az iratok jól kutathatók.
Mendöl Tibor
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
A fond a tanszék iktatott iratait, pályázati és egyéb vegyes anyagát tartalmazza.
A tanszék iktatott iratanyaga 1980-1995-ig folytatólagosan kutatható, segédletek hiányában egyenkénti átnézéssel. A pályázatok és vegyes iratok szintén egyenkénti átnézéssel kutathatóak.
ELTE Meteorológiai Tanszék
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Miklós Ödön
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Az iratanyag iktatott iratokból áll, de mutató- és iktatókönyv nem áll rendelkezésre, így egyenkénti átnézéssel kutatható.
ELTE Mikrobiológiai Tanszék
Ennek része:Eötvös Loránd Tudományegyetem Levéltárának iratanyaga
Iratai között kitüntetései, oklevelei, a Szent István Akadémiához fűződött kapcsolatának dokumentumai, kül- és belföldi levelezése mellett a róla szóló megemlékezések is megtalálhatók. Kutatásuk egyenkénti átnézéssel történhet.
Mödlinger Gusztáv