Az iratanyag az egyetem vezetésével kapcsolatos iratanyagot tartalmazza, testületi ülések jegyzőkönyveit, a Rektori Hivatal iktatott iratait, az iktatott iratok közül kiválogatott tematikus iratcsoportokat és a tudományos fokozatokkal kapcsolatos nyilvántartásokat.

Tolnay Sándor (1747–1818) intézményünk 1787. évi alapításától kezdve sokat fáradozott egy szakkönyvtár felhalmozásáért. A 18. század végén és a 19. század első felében még nem volt szokás az egyetem tanszékein könyvgyűjteményeket létrehozni, ezért figyelemreméltó, hogy az Egyetemi Könyvtár két tanszéki gyűjteményét a csillagvizsgáló intézetben és az Institutum Veterinariumban, az állatgyógyászati tanszéken létesítette. Már e korai évekből is maradtak ránk könyvtári jegyzékek.
Bővülése ellenére a gyűjtemény a 19. század közepén még mindig nem volt elegendő az oktatás korszerűsítéséhez. Jelentős mértékű gyarapodás csak a kiegyezés után kezdődött. 1874-től már külön szakember kezelte a könyvanyagot. Bár a szakirodalom szerint hivatalosan ekkor alakult meg a könyvtár, a kinevezés inkább egy fontos állomás volt annak történetében. A következő évtizedek egyenletes fejlődéssel teltek. A második világháború szerencsére csak átmenetileg vetette vissza a folyamatot.
A könyvtár irányítása alá tartozik az Állatorvostudományi Egyetem levéltára és az Állatorvostörténeti Gyűjteménynek nevezett múzeum is. Mai formájában mindkét gyűjtemény az 1980-as évek közepén alakult meg. Igazgatásuk, működtetésük iratanyagát külön állagokba rendeztük a fondon belül.
A könyvtár jelenleg Hutӱra Ferenc (1860–1934) egykori rektor nevét viseli.
A fond anyagának 1920 után keletkezett részére jelenleg a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvényben megfogalmazott védelmi idő szabályai vonatkoznak, így az csak korlátozottan kutatható.
[Szögi László: Az Állatorvostudományi Egyetem Levéltára (1741) 1787–1972. (Az Állatorvostudományi Egyetem Központi Könyvtárának Kiadványai 1.) Bp. 1985. 81.]

Az állag a kutatói nyilvántartásokat és engedélyeket tartalmazza

A tudományos fokozat, azaz doktori cím az egyetemen megszerezhető ismeretanyag elsajátításának és az ehhez kapcsolódó, a tudomány területén végzett kutatás elvégzésének az igazolására szolgáló titulus. Az egyetem a megalakulástól kezdve adományozott doktori fokozatot az arra érdemesnek ítélt hallgatóinak, de 1949-ben – szovjet mintára – megvonták az egyetemtől ezt a jogot, és a Magyar Tudományos Akadémiának adták át. Bár az 1950-es években az egyetem visszakapta a doktori cím adományozásának lehetőségét, azonban ez nem minősült tudományos fokozatnak. Magyarországon az egyetemi diploma után az elsőként megszerezhető fokozat az egyetemi doktori (közkeletű néven „kisdoktori”), illetve 1984-től a „dr. univ.” volt. Ettől függetlenül szerezhető volt, de az esetek döntő többségében a dr. univ. címet követte az MTA Tudományos Minősítő Bizottsága által adott kandidátusi fokozat (CSc.). A kandidátusi címmel rendelkező személy a tudományok doktora (DSc.; az ún. „nagydoktori”) címet szerezhette meg.
Magyarországon 1993-ban vezették be fokozatosan, a megváltozott és egységesülő európai, illetve az akkor már közel egy évszázada alkalmazott amerikai szokásnak megfelelően a PhD-t. (Ezzel együtt kandidátusi fokozat elnyerésére utoljára 1997-ben lehetett jelentkezni, a folyamatban lévő ügyek a rákövetkező egy-két évben lezárultak.) A jelenlegi magyarországi tudományos minősítés háromosztatú, és immáron Európában szinte példa nélküli rendszerként ötvözi az angolszász, a német és a szovjet tudományos minősítéseket. A kisdoktori és a kandidátusi összeolvadásából létrejött a PhD, amellyel szemben az angolszász országokban, minthogy az egyetlen tudományos fokozatról van szó, a legkomolyabb minőségi elvárásokat támasztják.
A szovjet típusú tudományos minősítő rendszer eltűnésével szinkronban, a 1990-es évek közepén Magyarországon újra bevezették a habilitációt, amely bevett tudományos minősítés volt a szocialista éra előtt. Ez képezi a rendszer második elemét, amely a gyakorlatban csupán az MTA kutatóintézeteiben dolgozók számára nem szükséges, minthogy a habilitáció eredetileg az oktatás minőségét vizsgálja, és a kutatóintézetekben oktatás nem folyik.
A rendszer harmadik eleme az MTA doktora cím, amely teljességgel megegyezik a korábbi, szovjet típusú rendszer "tudományok doktora" minősítésével, csupán immáron nem tudományos fokozatnak, hanem címnek minősül.