Showing 3680 results

Archivistische beschrijving
Print preview View:

5 results with digital objects Show results with digital objects

Nem iktatott vegyes iratok

Ebben az állagban a Rektori Hivatal iktatószám (és kis részben dátum) nélkül különböző témájú iratai találhatók. Az állag első tétele az 1773-ban, a jezsuita rend feloszlatása idején készített egyetemi leltár (Inventarium seu conscriptio collegii suppressa Societatis Jesu Tyrnaviensis). Az iratok között gazdasági ügyekre (pl. alapítványok), egyetemi alkalmazottakra, hallgatókra, tanulmányi ügyekre (vizsgajelentések, felvételik, fellebbezések stb.) kiemelkedő jelentőségű évfordulók megünneplésére, külföldi kapcsolatokra, látogatásokra, jegyzet- és tanulmányügyekre vonatkozó iratok vannak.

Eötvös Loránd iratai

Lévén, hogy nem levéltárunk az őrzője Eötvös Loránd személyi hagyatékának, csekély terjedelmű anyagunk csupán néhány eredeti irat fénymásolatát tartalmazza, mint például néhány levél Eötvös szüleivel folytatott levelezéséből gimnazistaként, majd egyetemistaként Heidelbergből; levelek a heidelbergi egyetem bölcsészettudományi karának címezve és végül néhány Eötvösről írt, emlékének szentelt újságcikk.

Zonder titel

Resultaten 3651 tot 3660 van 3680