fond 02 - Joseph Polytechnicum és József Műegyetem

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU BMEL VIII.02

Cím

Joseph Polytechnicum és József Műegyetem

Dátum(ok)

  • 1850 - 1871 (Létezés)

Leírási szint

fond

Terjedelem, adathordozók

2.6 ifm
22 doboz (korábban 22 csomó)

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

A megőrzés története

A jegyzőkönyveket részben már korábbi rendezések alkalmával külön választották és önállóan őrizték, részben az iratállományból válogatták ki őket utólag. Az 1861–1867 közötti jegyzőkönyvek csak a legutóbbi iratátvételek során kerültek levéltári őrizetbe, ami arra utal, hogy az intézmény és a levéltár között több ütemben, időben elhúzódó iratátadás történt. A korábbi évek anyaga csaknem teljes, hiánytalan sorozatot képez; a kiegyezés (1867) utáni évekből azonban egyetlen jegyzőkönyv sem maradt fenn.

Az iktatott iratok 1850 és 1867 között hiánytalanul őrzödtek meg. Azt követően azonban a selejtezések következtében hiányosabban maradtak fenn.

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

A fond a Joseph Industrieschule/Joseph Polytechnicum, majd József Műegyetem 1850 és 1871 közötti intézményi működését dokumentálja: tanártestületi és igazgatói ülések jegyzőkönyveit, valamint az Igazgatói Hivatal teljes ügyviteli irattárát. Az iratok az intézmény szervezeti átalakulásait kísérik végig – az 1850-es Joseph Industrie Schule megalapítását, az 1854-es budai várba történő áthelyezést, az 1856-os egyetemi rang visszanyerését, a magyar nyelvű oktatás 1860 utáni visszaállítását, az 1865-től bevezetett műszaki és közgazdasági osztályokra való tagozódást, az 1867/68-as tanévtől kezdődő további differenciálódást (gépészek, általános mérnökök, vegyészek, kereskedők és mezőgazdák képzése), és végül az 1871-es új egyetemi szervezeti szabályzat előzményeit. Az iratok tematikusan kiterjednek a tanári kinevezésekre, a tanügyi igazgatásra, a hallgatói ügyekre, valamint az intézmény gazdálkodására és működésére vonatkozó mindennapi hivatali levelezésre.

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Az iktatott iratok 1850 és 1867 között hiánytalanul, 1867 és 1871 között azonban a végrehajtott selejtezések következtében már hiányosabb állapotban maradtak fenn. A legkevesebb irat az 1868/69-es tanév anyagából maradt ránk. A selejtezés tehát elsősorban a kiegyezés körüli és az azt követő éveket érintette.

Jövőbeni gyarapodás

Zárt fond, jövőbeni gyarapodás nem várható

Leírási egység szerkezete

A fond két állagra oszlik:

2/a. Tanártestületi és igazgatói ülések jegyzőkönyvei (1850–1871, 1 doboz):
"Protocoll der Lehrer Conferenz der k. k. Josephs Industrie Schule zu Pesth" (1850–1856, 45 darab)
"Protocoll der Professoren Conferenz der k. k. Josephs Polytechnicum zu Ofen" (1856–1859, 37 darab)
"Jegyzőkönyv a budai kir. József Műegyetem tanártestületének üléséről" (1861–1867, 50 darab)

2/b. Az Igazgatói Hivatal iratai (1850–1871, 21 doboz): tanévenkénti, folyamatos iktatószámú rendben. Az iratok számsorrendben vannak elhelyezve a dobozokban. A repertórium megadja az egyes dobozokban (korábban csomókban) található iratok első és utolsó iktatószámát, valamint a csomóban fekvő iratok keletkezésének időhatárait. A 19. doboz két tanév (1867/68. és 1868/69.) átfedő iktatószám-tartományú anyagát tartalmazza együtt.

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Reprodukciós korlátozások

A reprodukció szabad, a mindenkori kutatási és másolási szabályzat keretei között. Egyes iratok sérült állapota, illetve a hiányok okaként a másolás technikailag korlátozott lehet.

Nyelv

    Anyag írásrendszere

      Nyelv és írásrendszer megjegyzések

      Az 1850–1860 közötti iratok (1–10. doboz) csaknem kizárólag német nyelvűek. Az 1860/61. tanév (11. doboz) az átállás éve: ebben a dobozban magyar, német és vegyes (német–magyar) nyelvű iratok egyaránt előfordulnak. 1861/62-től (12. doboz) a magyar nyelv válik uralkodóvá, a német nyelvű tételek csökken. A jegyzőkönyvek esetében a nyelvváltás dátuma pontosabban rögzíthető: 1859-ig németül, 1861-től magyarul készültek. A kiegyezés utáni évekből jegyzőkönyv nem maradt fenn.

      Fizikai jellemzők, technikai követelmények

      Segédletek

      raktári jegyzék, fond jegyzék,repertórium

      Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

      Eredeti példányok léte és őrzőhelye

      A Műegyetem 1867 előtti történetének egyéb levéltári forrásai:
      MNL OL Abszolutizmuskori Levéltár (D szekció)

      Másolatok léte és őrzőhelye

      Kapcsolódó leírási egységek

      Kapcsolódó leírások

      Publikációk

      Márciusi mérnökifjak. Az 1848-as forradalom és szabadságharc eseményei és későbbi ünneplései a Műegyetemen. Szerkesztette: Batalka Krisztina, a dokumentumokat válogatta: Kulcsár Anna. Budapest, 2018.

      Megjegyzések adatcsoport

      Alternatív azonosító(k)

      Kapcsolódási pontok

      Téma kapcsolódási pontok

      Hely kapcsolódási pontok

      Név kapcsolódási pontok

      Műfaji Kapcsolódási pontok

      Ellenőrző adatcsoport

      Leírási azonosító

      Intézmény azonosítója

      Felhasznált szabályok és/vagy előírások

      Állapot

      A leírás részletezettségi szintje

      A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

      Nyelv(ek)

        Írásrendszer(ek)

          Források

          Gyarapodási adatcsoport