Fonds 108 - Művészettörténeti Tanszék

Identity area

Reference code

HU ELTEL VIII.III.108

Title

Művészettörténeti Tanszék

Date(s)

  • 1950 - 1979 (Creation)

Level of description

Fonds

Extent and medium

0,24 ifm
2 doboz

Context area

Name of creator

(1872-től)

Administrative history

1872-ben Henszlmann Imre nyilvános rendkívüli tanárrá való kinevezésével állították fel a Művészettörténeti Tanszéket. Hosszú ideig a régészet és a művészettörténet nem különült el egymástól, a tanszék munkájában történeti és régészeti kutatások domináltak. Ez jellemezte még a két világháború közötti időszakot, a Művészettörténet és Classica Archeológiai, valamint a Művészettörténet és Keresztény Régészet Tanszék tevékenységét is. 1945 után a Művészettörténeti Intézet továbbra is két, Gerevich Tibor és Fülep Lajos vezette (egymás mellé rendelt) tanszékből állt. Fülep Lajos nyugállományba vonulásakor, 1961-ben a két tanszéket összevonták, vezetésével Vayer Lajost bízták meg. 1996-ig az ország egyetlen olyan tanszéke volt, ahol az oktatás hangsúlya a művészettörténetre, mint tudományra, illetve humán diszciplínára esett. Generációkon át innen kerültek ki a hazai muzeológia, a műemlékvédelem, a műkereskedelmi szakértés, a műkritika és a kortárs művészet meghatározó szakemberei is. 1978-tól a Muzeológiai–Közművelődési Tanszékcsoport tagja. A tanszékcsoportok megszűnése után 2001-ben alakult meg a tanszékből a Művészettörténeti Intézet.
A tanszék vezetői:
Fülep Lajos 1954-1961
Vayer Lajos 1961-1979
Németh Lajos 1979-1991

Archival history

Az iratokat a tanszéken őrizték.

Immediate source of acquisition or transfer

Az iratok 1989-ben kerültek be a levéltárba. (EL 42/1989)

Content and structure area

Scope and content

A tanszék iratai 1950-től igen hiányosan maradtak fenn. Az 1961 és 1967, továbbá az 1969 és 1971 közötti évek iratanyaga teljesen hiányzik. Segédkönyvek hiányában az anyag darabonkénti átnézéssel kutatható.

Appraisal, destruction and scheduling

Accruals

System of arrangement

  1. doboz Iratok 1950-1968.
  2. doboz Iratok 1972-1979.

Conditions of access and use area

Conditions governing access

Az iratanyag kutatását csak a személyi adatok védelmére vonatkozó jogszabályok korlátozhatják.

Conditions governing reproduction

Az iratanyag másolását csak az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Language of material

  • Hungarian

Script of material

Language and script notes

Physical characteristics and technical requirements

Az iratanyag savmentes levéltári dobozban található. Az iratok jó állapotúak azonban az anyag kora miatt mechanikai sérülések előfordulhatnak.

Finding aids

A fond részletes ismertetése a repertóriumban: https://library.hungaricana.hu/hu/view/ELTE_Tort_10/?pg=298&layout=s

Allied materials area

Existence and location of originals

Existence and location of copies

Related units of description

Related descriptions

Notes area

Alternative identifier(s)

Access points

Subject access points

Place access points

Name access points

Genre access points

Description control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation revision deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Archivist's note

  1. március 30.

Accession area

Related subjects

Related people and organizations

Related genres

Related places