Fond 254 - Növényszervezettani Tanszék

Azonosítási adatcsoport

Jelzet

HU ELTEL I.IV.254

Cím

Növényszervezettani Tanszék

Dátum(ok)

  • 1950 - 1974 (Létezés)

Leírási szint

Fond

Terjedelem, adathordozók

7,32 ifm
59 doboz, 6 kötet

Kontextusra vonatkozó adatcsoport

Iratképző neve

(1952-től)

Szervtörténet

A Növényélettani Tanszéken belül már 1943-ban szerveződtek gyógyszerészképzéssel és növényszervezettannal foglalkozó csoportok. Önálló tanszékké válásuk 1952 után fejeződött be. Az Alkalmazott Növénytani és Szövetfejlődési Tanszék vezetésével Sárkány Sándor professzort bízták meg. Ez volt az egyetlen tanszék a biológus szakon belül, amely gyógyszerészképzéssel foglalkozva 1972-ig annak teljes növénytani igényét kielégítette. A tanszék neve 1974-ben Növényszervezettani Tanszékre változott. 1980-tól a Biológus (1983-tól Biológiai) Tanszékcsoport, majd 1993 után a Biológiai Intézet része.
Tanszékvezetők:
Sárkány Sándor 1952-1974
Fridvalszky Loránd 1974-1983
Dános Béla 1984-1985
Gyurján István 1985-2000
Böddi Béla 2000-

A megőrzés története

Az iratanyagot a tanszéken őrizték.

Levéltárba kerülés/Gyarapodás

A Növényszervezettani Tanszékről kerültek be az iratok 1986-ban (31/1986).

A tartalomra és a szerkezetre vonatkozóadatcsoport

Tárgy és tartalom

A tanszék iratait 1959-től tárgycsoportokat kialakítva, évenkénti sorszámos rendben iktatták. Ezek a tárgycsoportok: az oktatásügyi iratok, a gyógyszerészképzés, a tudományos kutatás, a személyi- és gazdasági iratok egyúttal a fond állagai is. A vegyes iratok állagát az előbbi tárgycsoportokba nem tartozó iratok alkotják. A tudományos kutatás című állag anyagában 1965 és 1970 között párhuzamosan iktattak. Az egyik rész a kutatásokkal kapcsolatos levelezést, míg a másik túlnyomórészt jelentéseket tartalmaz. A kutatást az "a/" állag kivételével iktatókönyvek segítik.

Iratértékelés, selejtezés, tervezés

Az iratanyagban selejtezés nem történt.

Jövőbeni gyarapodás

Jövőbeni gyarapodás várható, az 1998 után keletkezett iratok a tanszéken vannak.

Leírási egység szerkezete

A hozzáférésre és használatra vonatkozó adatcsoport

Jogi helyzet

Az iratanyag kutatását csak a személyi adatok védelmére vonatkozó jogszabályok korlátozhatják.

Reprodukciós korlátozások

Az iratanyag másolását csak az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Nyelv

  • magyar

Anyag írásrendszere

    Nyelv és írásrendszer megjegyzések

    Fizikai jellemzők, technikai követelmények

    Az iratok savmentes dobozokban vannak. A kötetek bekötve a polcon találhatók.

    Kapcsolódó anyagokra vonatkozó adatcsoport

    Eredeti példányok léte és őrzőhelye

    Másolatok léte és őrzőhelye

    Kapcsolódó leírási egységek

    Kapcsolódó leírások

    Megjegyzések adatcsoport

    Alternatív azonosító(k)

    Kapcsolódási pontok

    Téma kapcsolódási pontok

    Hely kapcsolódási pontok

    Név kapcsolódási pontok

    Műfaji Kapcsolódási pontok

    Ellenőrző adatcsoport

    Leírási azonosító

    Intézmény azonosítója

    Felhasznált szabályok és/vagy előírások

    Állapot

    A leírás részletezettségi szintje

    A leírás készítésének felülvizsgálatának törlésének ideje

    Nyelv(ek)

      Írásrendszer(ek)

        Források

        A leírás készítése és készítője

        1. augusztus 22.

        Gyarapodási adatcsoport