Fonds 109 - Tudományos Szocializmus Tanszék

Identity area

Reference code

HU ELTEL VIII.III.109

Title

Tudományos Szocializmus Tanszék

Date(s)

  • 1952 - 1996 (Creation)

Level of description

Fonds

Extent and medium

3,02 ifm
25 doboz, 2 kötet

Context area

Name of creator

(1950-1989)

Administrative history

Az 1950 óta működő Központi Marxizmus-Leninizmus Tanszékből 1954-ben három szaktanszék alakult, amelyek egyike a Marxizmus-Leninizmus Alapjai Tanszék volt Mód Aladár egyetemi tanár vezetésével. A tanszék neve 1957-ben változott Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszékre, amikor az addig a rektor közvetlen irányítása alatt álló ideológiai tanszékek átkerültek a Bölcsészettudományi Karra. A tanszék a tárgy oktatását az egyetem valamennyi karán ellátta. A tudományos szocializmus, mint önálló szak oktatását 1960/61-ben vezették be az egyetemi oktatásban előbb nappali, majd esti és levelező tagozaton. Történelem szakos hallgatók vehették fel harmadéves korukban másik szakjuk elhagyásával, majd később C szakként. 1972-ben az Állam- és Jogtudományi Karon és a Természettudományi Karon is létrehoztak egy Tudományos Szocializmus Tanszéket, így a Bölcsészettudományi Karon működő tanszék feladatai csökkentek, és a Történettudományi Tanszékcsoporthoz sorolták át, mint történeti jellegű tudományt művelő tanszéket. A Tudományos Szocializmus Tanszékek 1989-ben szűntek meg, a TTK-n működő tanszék jogutód nélkül, a BTK-n működő tanszék neve Politikaelméleti Tanszékre változott és oktatott tematikája is megújult. Az ÁJK-n működő tanszék nevét 1989-ben Politikaelméleti- és Történeti Tanszékre változtatták, majd 1991-től szervezetileg is megszűnt, beleolvadt a Jogi Karon 1988-ban felállított Politológia Tanszékbe.
A Tudományos Szocializmus Tanszékek tanszékvezetői:
Bölcsészettudományi Kar
1957-1962 Tudományos Szocializmus Alapjai Tanszék
1957-1962 Mód Aladár
1962-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1962-1974 Mód Aladár
1974-1989 Szakács Kálmán
Állam- és Jogtudományi Kar
1972-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1972-1974 Kozma Pál
1974-1989 Magyar György
Természettudományi Kar
1972-1974 Tudományos Szocializmus Tanszéki Szakcsoport
1972-1974 Pándi Ilona
1974-1989 Tudományos Szocializmus Tanszék
1974-1976 Pándi Ilona
1976-1977 Simon Péter
1977-1989 Liptai Ervinné Takács Erzsébet

Archival history

Az iratanyagot részben a Bölcsészettudományi Kar Tudományos Szocializmus Tanszékén, részben az Állam- és Jogtudományi Kar Tudományos Szocializmus Tanszékén őrizték. Az iratanyag levéltárba kerülése után két fondban volt elhelyezve: az 53. fond az Állam- és Jogtudományi Kar tanszékének iratait tartalmazta, a 109. fond pedig a Bölcsészettudományi Kar iratait. A két fondot a közös szakterület alapján egyesítettük.

Immediate source of acquisition or transfer

A Bölcsészettudományi Karról 1989-ben került a levéltárba az iratanyag (45/1989).

Content and structure area

Scope and content

Az iratanyag a tanszék tematikáit, vizsgakérdéseit, iktatott és vegyes iratait tartalmazza. Iratanyag csak a Bölcsészettudományi Karról és az Állam- és Jogtudományi Karról került be, a Természettudományi Kar anyaga hiányzik.

Appraisal, destruction and scheduling

Selejtezés az iratanyagban nem történt.

Accruals

Az iratanyag jövőbeni gyarapodása nem várható.

System of arrangement

Conditions of access and use area

Conditions governing access

Az iratanyag kutatását csak a személyi adatok védelmére vonatkozó jogszabályok korlátozhatják.

Conditions governing reproduction

Az iratanyag másolását csak az anyag fizikai állapota korlátozhatja.

Language of material

  • Hungarian

Script of material

Language and script notes

Physical characteristics and technical requirements

Az iratok savmentes dobozokban vannak.

Allied materials area

Existence and location of originals

Existence and location of copies

Related units of description

Related descriptions

Notes area

Alternative identifier(s)

Access points

Subject access points

Place access points

Name access points

Genre access points

Description control area

Description identifier

Institution identifier

Rules and/or conventions used

Status

Level of detail

Dates of creation revision deletion

Language(s)

Script(s)

Sources

Archivist's note

  1. október 27.

Accession area

Related subjects

Related people and organizations

Related genres

Related places