Állag a - A Kari Tanács jegyzőkönyvei és mellékletei

Bereich "Identifikation"

Signatur

HU ELTEL VIII.I.007.a

Titel

A Kari Tanács jegyzőkönyvei és mellékletei

Datum/Laufzeit

  • 1900 - 2003 (Anlage)

Erschließungsstufe

Állag

Umfang und Medium

9,60 ifm
56 doboz, 89 kötet

Bereich "Kontext"

Name des Bestandsbildners

(1941-1990)

Verwaltungsgeschichte

A Jogi Kar felállítására az Egyetem alapítása után 32 évvel, 1667-ben került sor. Kezdetben Facultas Juridica-nak nevezték, és ez a Jezsuita korban nem is változott. II. József reformtervei között szerepelt az az elgondolás, hogy a Jogi Kar elsődleges feladata állami tisztviselők nevelése, akik számára viszont elengedhetetlen a politikai és az államtudományok együttes ismerete. Az előadások tárgya ennek megfelelően kibővült, a Kar pedig a Facultas Juridico-Politica nevet kapta. Amikor az Egyetemen a tanítási nyelv a latin helyett a magyar lett, neve Jog- és Államtudományi Karra változott, s ezen a néven működött egészen 1948-ig. Az 1948/49-es tanévtől a 206.693/1948. VKM sz. rendelet alapján a Karon közigazgatási képzés is folyt. Nevét is megváltoztatták, két évig Jog- és Közigazgatástudományi Kar néven szerepelt. Ez azonban nem jelentett szervezeti változást, csupán tananyag módosítást. Az 1950/51-es tanévtől a kar neve: Állam- és Jogtudományi Kar.

Bestandsgeschichte

Abgebende Stelle

Az iratanyag az alábbi rendben került be a levéltárba:
4-4/1977: 1900-1956
96, 182/1984: 1956-1971
94/1987: 1971-1976
4/1990: 1976-1980
4/1991-3: 1978-1982
4/1994-3: 1988-1990
113/2011: 1995-2004

Bereich "Inhalt und innere Ordnung"

Eingrenzung und Inhalt

A Kari Tanács a kar legjelentősebb döntéshozó testülete. Tagjai az egyes tanszékek és a kar vezetői, időről-időre a társadalmi szervezetek, egyesületek képviselői, később a hallgatóság képviselői voltak. A Kari Tanács üléseit korszakoktól függően különböző időközökben tartotta. Két-három hét, esetleg egy hónap telt el két ülés között, a szükséghez képest azonban gyakrabban is összehívta a dékán a tanács tagjait. Az ülések rendes és rendkívüli ülésekre oszlanak, alkalmanként az Egyetemi Tanács közös ülést tartott a Kari Tanáccsal. Az Országos Levéltárban 1956-ban bekövetkezett tűzvészben a beszállított jegyzőkönyvi anyag tekintélyes része megsemmisült. A század elején (pontosabban 1935-ben, amikor Eckhart Ferenc kitűnő kartörténeti művét megjelentette) még 1760-ig visszamenőleg a kutatók rendelkezésére állottak a kar tanácsának jegyzőkönyvei és iratai. Jelenleg az első jegyzőkönyv, mely a levéltár birtokában van, 1900-ból származik. A jegyzőkönyvek sorozata az 1982-ig hiánytalan.
A jegyzőkönyveket tanévenként kötötték egybe. Az ötvenes évek közepétől 1962-ig, illetve 1988-tól a jegyzőkönyvek kötetlen állapotban, dobozban vannak. A kötetekhez mutató nem készült, egyenkénti átnézéssel kutathatók. Az 1905/06-os tanévtől azonban az 1944/45-ös tanévig fennmaradtak a tanácsülési ún. "nyilvántartási naplói".
A jegyzőkönyvek értékét növeli, hogy a felszabadulás előtti időkből szórványosan maradtak csak ránk iratok: a kari tanács üléseiről készített feljegyzések az egyetlen teljes forrásanyag a kar működéséről.

Bewertung, Vernichtung und Terminierung

Zuwächse

Ordnung und Klassifikation

Bedingungen des Zugriffs- und Benutzungsbereichs

Benutzungsbedingungen

Reproduktionsbedingungen

In der Verzeichnungseinheit enthaltene Sprache

Schrift in den Unterlagen

Anmerkungen zu Sprache und Schrift

Physische Beschaffenheit und technische Anforderungen

Findmittel

Az 1944. és 1974. között készült jegyzőkönyvek elérhetők: https://library.hungaricana.hu/hu/collection/egyetemi_jegyzokonyvek_elte/

Bereich Sachverwandte Unterlagen

Existenz und Aufbewahrungsort von Originalen

Existenz und Aufbewahrungsort von Kopien

Verwandte Verzeichnungseinheiten

Verwandte Beschreibungen

Bereich "Anmerkungen"

Alternative Identifikatoren/Signaturen

Zugriffspunkte

Zugriffspunkte (Thema)

Zugriffspunkte (Ort)

Zugriffspunkte (Name)

Zugriffspunkte (Genre)

Bereich "Beschreibungskontrolle"

Identifikator "Beschreibung"

Archivcode

Benutzte Regeln und/oder Konventionen

Status

Erschließungstiefe

Daten der Bestandsbildung, Überprüfung, Löschung/Kassierung

Sprache(n)

Schrift(en)

Quellen

Bereich Zugang

Verwandte Themen

Verwandte Personen und Organisationen

Verwandte Genres

Verwandte Orte