Mostrando 542 resultados

Registro de autoridad

Berzsenyi Dániel Főiskola

  • ELTE SEKL-4
  • Entidad colectiva
  • 2000-2007
  1. január 1-jétől az Országgyűlés döntése alapján az intézmény regionális szerepű főiskolai centrum lesz, neve Berzsenyi Dániel Főiskola. Az elnevezés megváltoztatása a főiskola arculatváltozását is jelzi, hiszen a felvehető szakok köre nem-tanári szakokkal bővül, így közgazdasági szakkal is. Megkezdődik a “D” épület rekonstrukciója és bővítése, hogy helyet adjon az Európa Tanulmányok Központnak, s zajlik a Bolyai János Gyakorló Általános Iskola és Gimnázium bővítése is. 2002. január 1-től kormányrendelet alapján megalakul a Bölcsészettudományi, a Természettudományi, valamint a Testnevelési és Művészeti Főiskolai Kar. 2006-ban Bologna típusú alapszakok akkreditációjára, az új rendszerű képzések bevezetésére kerül sor. 2006-ban PPP beruházásban felépül a Regionális Felsőoktatási Forrásközpont, melyben elhelyezést nyer a főiskola Könyvtára, a Regionális Pedagógiai Szolgáltató és Kutatóközpont és a Felnőttképzési Központ.

Forrás: https://sek.elte.hu/kozpont

https://sek.elte.hu/jubileum60/tortenet

Nyugat-Magyarországi Egyetem Savaria Egyetemi Központ

  • ELTE SEKL-5
  • Entidad colectiva
  • 2008-2017
  1. január 1-től az Országgyűlés döntése szerint a Berzsenyi Dániel Főiskola és a Nyugat-magyarországi Egyetem egyesülésével egy új tíz karú egyetem jön létre. Élén a NyME rektora, illetve a Savaria Egyetemi Központ rektorhelyettese áll. 2009-ben sikeresen akkreditálják a mesterképzéseket. Ekkor 50 éves az intézmény. 2013-ban osztatlan tanárképzési szakok jönnek létre. 2015 szeptemberében elindul a duális gépészmérnök képzés. 2017. február 1-jétől megszűnt a Nyugat-magyarországi Egyetem, a szombathelyi karok az Eötvös Loránd Tudományegyetem részeként működnek tovább.

Forrás: https://sek.elte.hu/kozpont

https://sek.elte.hu/jubileum60/tortenet

ELTE Nyelv- és Irodalomtudományi Kar

  • ELTEL-1009
  • Entidad colectiva
  • 1953-1956

Az egyetem szenátusa 1953. február 27-i határozata alapján (megerősítette Eln. Tan. 1953. évi 7 tvr.) még ugyanezen év júliusában kettéválasztották a Bölcsészettudományi Kart: Nyelv-­és Irodalomtudományi, illetve Történettudományi Karra. A Nyelv- és Irodalomtudományi Karhoz 31 szervezeti-oktatási egység került. A Kar önálló Dékáni Hivatallal és Tanulmányi Osztállyal rendelkezett, ahol az iratokat csoportszámos rendszerben iktatták. 1956. december 7-én a Kar a Történettudományi Karral egyesülve ismét Bölcsészettudományi Karrá alakult. E döntést az Elnöki Tanács 1957. évi 33. tvr. erősítette meg.

ELTE Történettudományi Kar

  • ELTEL-1010
  • Entidad colectiva
  • 1953-1956

A Történettudományi Kar az ELTE szenátusa 1953. február 27-i határozata alapján (megerősítette Eln. Tan. 1953. évi 7 tvr.) a Bölcsészettudományi Kar kettéválasztásával 1953 nyarán jött létre önálló Dékáni Hivatallal és Tanulmányi Osztállyal. 1956. december 7-én egyesült a Nyelv- és Irodalomtudományi Karral, és ettől kezdve újra Bölcsészettudományi Kar néven működött.

ELTE Természettudományi Kar

  • ELTEL-4000
  • Entidad colectiva
  • 1805-2022

A természettudományi tárgyakat 1949-ig a Bölcsészettudományi Karon oktatták. A Vallás- és Közoktatásügyi Minisztérium rendelete értelmében a Bölcsészettudományi Kar 22 tanszékéből, a Botanikus Kertből és a Fizikai- Kémiai- és Embertani Intézetekből 1949. május 16-án alakult meg a Természettudományi Kar. A karon a tanárképzés mellett az ötvenes évek elején indult meg a nem tanár-szakos szakemberek képzése. 1953-ban - a decentralizáció jegyében - a kart kettéválasztották Matematikai Fizikai- Kémiai és Élet- és Földtudományi Karra. A két fakultás 1957-ben egyesült ismét Természettudományi Karrá.

ELTE Bölcsészettudományi Kar

  • ELTEL-3000
  • Entidad colectiva
  • 1635-től

1635-ben, az egyetem alapítása idején két karon indult meg a tanítás: a Facultas Theologicán és a Facultas Philosophicán. A magyar nyelvű oktatás bevezetése óta a Facultas Philosophica neve Bölcsészeti vagy Bölcsészettudományi Kar. Ezt "bölcsészeti tanfolyam"-ként emlegették, mivel hosszú ideig előkészítő jellege volt: az Egyetem többi fakultására csak a Bölcsészkar elvégzése után lehetett tovább lépni. A Kar keretében állították fel 1782-ben az Institutum Geometricum-ot (Mérnökképző Intézet), amely a mai Budapesti Műszaki Egyetem elődje, és amely 1850-ig tartozott hozzá. A 19. század közepétől a tudományos munka mellett a Kar feladata lett a tanárok képzése is, ezért alakult meg 1862-ben a Tanárvizsgáló Bizottság, majd 1870-ben a Tanárképző Intézet. Szervezetileg ugyan mindkettő független volt a Kartól, de szorosan együttműködött vele. Az 1949. évi reform alapvető változást hozott a Karon: 1949. május 16-tól leváltak a természettudományokkal foglalkozó tanszékek (intézetek), és önálló karrá alakultak Természettudományi Kar néven. 1953-ban, az újabb szervezeti változás következtében a Nyelv- és Irodalomtudományi, illetve a Történettudományi Kar 1957-ig külön dékáni hivatallal - s így önálló karként - működött. 1957-ben a két kar ismét egyesült, és Bölcsészettudományi Kar néven működik napjainkban is.

Középiskolai Tanárvizsgáló Bizottság

  • ELTEL-1014
  • Entidad colectiva
  • 1862-1949

A Bölcsészkaron 1862-ben alakult meg a Tanárvizsgáló Bizottság ("vizsgáló bizottság gimnáziumi tanárjelöltek részére"). A bizottság elnökét a Helytartótanács, tagjait pedig a Bölcsészkar tanárai közül egy e célra alakult választmány jelölte ki. 1875-ben a József Műegyetemen működő reáltanodai- és a Pesti Egyetem gimnáziumi tanárvizsgáló bizottságát összevonták, az egyesítés után ez a továbbiakban "országos köztanodai tanárvizsgáló bizottság" néven működött. A középiskolai tanárvizsgálatról az 1883:30. középiskolai törvény rendelkezett. Az 1890-es évektől a felső kereskedelmi iskolai tanárok vizsgája is itt folyt. Az egyetemek és főiskolák a tudományos képzést adták, a Tanárvizsgáló Bizottság ezt egészítette ki, és az előírt vizsgák letétele után tanári oklevelet adott. A Tanárvizsgáló Bizottság szervezetileg független volt, csak feladatai és személyi kapcsolatai fűzték a Bölcsészeti Karhoz. A középiskolai tanárvizsgálatot behatóan az 1932. évi 14.414. sz. VKM rendelet szabályozta. A VKM 211 114/1949.VI. sz. rendelete értelmében, 1949-ben a Tanárvizsgáló Bizottság a Tanárképző Intézettel együtt megszűnt. Feladatkörét a Bölcsészet- és Természettudományi Karokon működő tanulmányi osztályok vették át.

Resultados 331 a 340 de 542